Ahhoz, hogy a gyermekünk szeptemberben el tudja kezdeni az iskolát bizonyos iskolaérettségi feltételeknek jó, ha eleget tud lenni, máskülönben igen sok nehézséggel fog szembenézni az előtte álló tanévben! Az iskolaérettség szempontja sokkal összetettebb dolgokból állnak, mint azt elsőre gondolnánk!
Az iskolaérettség fogalma
Az iskolaérettség alapján a gyermek alkalmas arra, hogy megkezdje iskolai tanulmányait az óvoda után.
A nemzeti köznevelési törvény alapján a gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a hatodik életévét betölti, tankötelessé válik. A szülő kérelmére további egy évig még maradhat a gyermek óvodai nevelésben. Ez alapján nem magtól értendő, hogy a 6. életév betöltése után automatikusan iskolaéretté válik a gyermek.
A továbbiakban végigmegyünk az iskolaérettség kritériumain, mely szempontok alapján hozzák meg a döntést a szakemberek.
Az iskolaérettség kritériumai
Először is fontos tisztázni, hogy Magyarországon nincs egyfajta iskolaérettségi vizsgálat. Az egyes óvodákban különböző módon történhet a gyermekek felmérése. Azonban mindenhol ugyanazon kritériumoknak való megfelelésekre keresik a választ.
Az iskolaérettség testi feltételei
120-130 cm magas, 20-22 kg közötti testsúllyal rendelkezik, de inkább az a fő kérdés, hogy az iskolával járó fizikai terheket elbírja-e (pl. iskolatáska, kilát a padból stb.)
Megindult a fogváltás
Koordinált nagymozgások, fejlett finommozgások
Kialakult a jobb-bal dominancia nála, egyértelmű, hogy jobb vagy balkezes
Az iskolaérettség pszichológiai feltételei
Képes kortársaival szociális kapcsolatok kialakítására
Bírja a monotonitást, a kudarcot
A rábízott feladatokat elvégzi
A közösség szabályait betartja
Az iskolaérettséghez szükséges egyéb feltételek
Téri irányok ismerése, térben való tájékozódás
Megfelelő szókincs, beszéd és kommunikációs képesség
Képes egyhelyben maradni, koncentráltan, figyelemmel dolgozni
Meg tud tanulni versrészleteket, mondókákat, képes memorizálni dolgokat
Testséma kialakulása: felismeri és megnevezi a saját testrészeit
Megfelelő szerialitási (sorrendiségi) képességek
Le tud rajzolni egy embert
“Ha egy dolgot nem tud a gyermekem ezek közül, akkor nem is mehet iskolába?”
Az iskolaérettség kritériumai komplex dolgok halmaza. Egy-egy képesség nem megfelelő szinten való problémája még nem zárja ki az iskolában való helytállás lehetőségét, azonban szeptemberig még érdemes fejleszteni. Ha több területen is lemaradást észlelünk gyermekünknél, abban az esetben viszont számba kell venni az iskolaéretlenség lehetőségét.
Hogyan tudok neked és nagycsoportos gyermekednek segíteni?
Két tanfolyamot is készítettem gyermeked számára, hogy a szeptemberi iskolakezdés magabiztosan menjen neki!
Játsszunk iskolásat!
Ebben a fél éves tanfolyamban 120 komplex iskola-előkészítő foglalkozást találsz, melyet közvetlenül a gyermekednek tartok! Ezek a videók mind a gyermeked iskolaérettségét alapozzák meg!
KATTINTS IDE a részletekért!
Iskolás leszek!
Ebben az egy éves tanfolyamban 120 komplex iskola-előkészítő foglalkozás mellett nem csak a gyermekednek, hanem számodra is készítettem videókat! A programban letölthető játékokat is találsz! KATTINTS IDE a részletekért!
Tetszett az írás?
Iratkozz fel a Skillo levelekre, hogy sok más hasonló értékes írást, játékot, sablont kaphass a levelesládádba!
Tipp: Jelölj korosztályt, hogy a számodra érdektelen témákkal ne legyél bombázva!