Egy lelkes csapat, egyetlen küldetéssel: az anyaság kihívásait igazán élvezetessé és könnyűvé tenni. Nap mint nap dolgozunk a Skillo közösségért – értetek, hogy a tapasztalt és az újdonsült anyukáknak is segítségére lehessünk. Ismerkedj meg velünk, hogy ki és hogyan dolgozik ezért a mindennapokban!
Bár a Skillo 2019-ben született, a Gyereketető.hu oldalon akkor már közel 10 éve oszottam meg a játékötleteimet, és gondolataimat. Gyógypedagógus-logopédusként most is ezt teszem: küldetésemmé vált, hogy támogassam az édesanyákat abban, hogy gyermekük fejlődését ne szorongással telve, és bizonytalanságban kövessék, hanem egy játékos, természetes megközelítéssel. Az a célom, hogy minél szélesebb körben elérjem az édesanyákat a közösségi média platformjainkon keresztül, és olyan tartalmakat nyújtsak, amelyek segítenek átvészelni a mindennapok nehézségeit a szülők számára.
2019-ben csatlakoztam a Skillohoz. Virággal közösen vezetjük a céget. Eredetileg matematikus-gépészmérnök vagyok, de a Skillonál végre más területeken is kipróbálhatom magam: az én feladatom a pénzügyi tervezés, a honlap technikai hátterének gördülékeny működtetése, és az ügyfélszolgálat vezetése.
Barbi vagyok a Skillo csapat munkatársa. Eredeti végzettségem tekintetében biom- és élelmiszermérnök vagyok, azonban gyorsan be kellett látnom, hogy nem ez a nekem való hivatás. Jelenleg gyógypedagógiát tanulok logopédia – tanulásban akadályozottak szakirányon. A Skillo csapatát két éve erősítem, munkásságommal főleg a Skillo Klub tagjai találkoznak. Fő feladataim közé tartozik a játékok, játékcsomagok, valamint a csendeskönyvek szerkesztése és a hozzájuk tartozó leírások készítése. Skillo Klubtagként bátran keress bármilyen kérdéssel, szívesen segítek eligazodni a végtelennyi játék világában.
Orsi vagyok, a Skillo csapat ügyfélszolgálati munkatársa. Mindig is szerettem emberekkel, illetve gyerekekkel foglalkozni, többek között ezért is végeztem az alap diplomámat óvodapedagógia szakon. Óvónőként akkor ugyan nem helyezkedtem el, humánerőforrás tanácsadóként kezdtem el mesterszakos tanulmányaimat, majd mint HR Generalista helyezkedtem el. A megfelelő kommunikáció és a probléma megoldás így a mindennapos feladataim közé tartozott. Jelenleg kislányommal vagyok itthon, Lucával, akinél szerencsére az óvodapedagógián megszerezett tudást minden nap tudom használni. Úgy érzem a Skillonál igazán hasznosítani tudom tapasztalataimat. Igyekszem, hogy minél hamarabb segíteni tudjak neked és válaszoljak leveledre! 🙂
Emese vagyok, és pont mint ahogy mindenki a Skillo csapatban, én is azon dolgozom, hogy minél jobb felhasználói élményt nyújthassunk nektek. Az én feladatom marketingesként, hogy megértsem az igényeiteket, ennek fényében fejlesszük a termékeinket illetve, hogy tisztán, érthetően kommunikáljunk róluk, hogy informált döntést hozhassatok. Jelenleg az ELTE-n tanulok, szociológia szakon ahonnan sok statisztikai, interjúzási és kérdőívezési tudást használok fel a munkám során.
Kata vagyok, a cicomázási felelős! Néhány általam készített játékkal még a Gyereketetős időkből is találkozhattatok, a Skillo csapatát pedig 2020 óta erősítem teljes egészében. Kezdetben a feladatlapok és játékok igényes kivitelezése és megtervezése volt a fő feladatom, manapság már mindenhol találkozhattok a munkámmal – mint például ez az oldal is! Célom, hogy mind az anyagaink, mint a felületeink a lehető legkényelmesebbek legyenek nektek, lelkes olvasóknak és tagoknak, meg persze a kicsik számára is!
Az elengedhetetlen sütik segítenek használhatóvá tenni a weboldalunkat azáltal, hogy engedélyeznek olyan alapvető funkciókat, mint az oldalon való navigáció és a weboldal biztonságos területeihez való hozzáférés. A weboldal ezen sütik nélkül nem tud megfelelően működni.
| Cookie | Szolgáltató | Cél | Időtartam |
|---|---|---|---|
lw_cookie_consent |
Skillo | Eltárolja a cookie-hozzájárulási beállításokat | 1 év |
wordpress_sec_* |
WordPress | Hitelesítő cookie bejelentkezett felhasználóknak | Munkamenet |
wordpress_logged_in_* |
WordPress | Jelzi, hogy a felhasználó be van jelentkezve | Munkamenet |
wp_automatewoo_session_started |
|||
pys_start_session |
|||
pys_session_limit |
A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, amelyek megváltoztatják a weboldal magatartását, illetve kinézetét, erre példa lehet az Ön által előnyben részesített nyelv vagy a régió, amelyben tartózkodik.
| Cookie | Szolgáltató | Cél | Időtartam |
|---|---|---|---|
__stripe_mid |
Stripe | Fraud prevention and detection | 1 year |
cookieconsent_status |
Osano | This cookie is used to remember if you have consented to the use of cookies on this website. | 1 year |
pys_advanced_form_data |
|||
wp_automatewoo_visitor_74fe53d85bbbdf9b682203c565504f73 |
|||
wp-settings- |
WordPress | Used to persist a user’s wp-admin configuration. | 1 Year |
wp-settings- |
WordPress | Used to persist a user’s wp-admin configuration. | 1 Year |
pysAddToCartFragmentId |
|||
wordpress_test_cookie |
Wordpress | Cookie set by WordPress to check if the cookies are enabled on the browser to provide appropriate user experience to the users | session |
PHPSESSID |
PHP.net | Cookie generated by applications based on the PHP language. This is a general purpose identifier used to maintain user session variables. It is normally a random generated number, how it is used can be specific to the site, but a good example is maintaining a logged-in status for a user between pages. | Sessions |
woocommerce_items_in_cart |
WooCommerce | Helps WooCommerce determine when cart contents/data changes. | session |
woocommerce_cart_hash |
WooCommerce | Helps WooCommerce determine when cart contents/data changes. | session |
chatbase_anon_id |
|||
wp_woocommerce_session_ |
WooCommerce | Contains a unique code for each customer so that it knows where to find the cart data in the database for each customer. | 2 days |
pys_first_visit |
|||
pysTrafficSource |
|||
pys_landing_page |
|||
last_pysTrafficSource |
|||
last_pys_landing_page |
|||
pys_event_referrer |
|||
pbid |
|||
__stripe_sid |
Stripe | Fraud prevention and detection | 30 minutes |
Az adatok névtelen formában való gyűjtésén és jelentésén keresztül a statisztikai sütik segítenek a weboldal tulajdonosának abban, hogy megértse, hogyan lépnek interakcióba a látogatók a weboldallal.
| Cookie | Szolgáltató | Cél | Időtartam |
|---|---|---|---|
_cs_mk_ga |
ContentSquare | Ensures Google dimensions and eVars are set only once every 30 minutes. Stores the value of the csMatchingKey which is a random number plus timestamp in milliseconds. | 30 minutes |
_ga_ |
Google Analytics | ID used to identify users | 2 years |
sbjs_migrations |
WooCommerce | Technical data to help with migrations between different versions of the tracking feature | session |
sbjs_current_add |
WooCommerce | Timestamp, referring URL, and entry page for your visitor’s current visit to your store | session |
sbjs_first_add |
WooCommerce | Timestamp, referring URL, and entry page for your visitor’s first visit to your store (only applicable if the visitor returns before the session expires) | session |
sbjs_current |
WooCommerce | Traffic origin information for the visitor’s current visit to your store | session |
sbjs_first |
WooCommerce | Traffic origin information for the visitor’s first visit to your store (only applicable if the visitor returns before the session expires) | session |
sbjs_udata |
WooCommerce | Information about the visitor’s user agent, such as IP, the browser, and the device type | session |
sbjs_session |
WooCommerce | The number of page views in this session and the current page path | 30 minutes |
A marketingsütiket a látogatók weboldal-tevékenységének nyomon követésére használjuk. A cél az, hogy releváns hirdetéseket tegyünk közzé az egyéni felhasználók számára, valamint aktivitásra buzdítsuk őket, ez pedig még értékesebbé teszi weboldalunkat a tartalmakat közzétevő és a harmadik fél hirdetők számára.
| Cookie | Szolgáltató | Cél | Időtartam |
|---|---|---|---|
_fbp |
Used by Facebook to deliver a series of advertisement products such as real time bidding from third party advertisers | 4 months | |
prism_ |
Active Campaign | This cookie is used by Active Campaign for site tracking purposes. | 30 days |
Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. Adatvédelmi irányelvek