Üss, fuss, vagy tégy úgy, mintha halott lennél!

Walter Bradford Cannon az állatvilágban figyelte meg, hogy ha az állatokat veszély fenyegeti, akkor három reakció közül választanak:

• támadásba lendülnek

• elfutnak

• lefagynak, halottnak tettetik magukat

Lényegében a szimpatikus idegrendszerük általános aktivizálásával reagálnak, mely a fenti három reakció közül az egyiket jelenti. Ilyenkor kikapcsol minden más működés, és csak egyetlen dologra fókuszál az idegrendszer: életben maradni.

Selye János volt, aki először leírta, hogy ez a három reakció az embereknél is így működik.

Testünk beépített riasztórendszere az agyban található. Az amygdala a limbikus rendszer része, amely arra szolgál, hogy felismerje a veszélyhelyzeteket, és felkészítse a testünket arra, hogy megfelelően reagáljon ezekre.

Ha megfelelően működik, csak akkor küldi a jeleket, ha valós veszély áll fenn.

Néhány gyerek esetében a jelek feldolgozása másképp működik, és az amygdala hamis riasztásokat küld.

Ezek a hamis riasztások akár naponta többször is előidézhetik a “Harcolj, fuss vagy tettesd, hogy halott vagy!” reakciókat. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy az agyunk azt gondolja, hogy ezekben a válsághelyzetekben az olyan magasabb működési feladatokra, mint például a logika és a tervezés, ezekben a válsághelyzetekben nincs szükség – így ezeket nemes egyszerűséggel kikapcsolja.

Ez egy fantasztikusan jó döntés az agyunk részéről, ha valóban halálos veszélyben vagyunk, mert olyankor minden energiára szükségünk van a meneküléshez.

De egyáltalán nem jó, ha olyan hétköznapi események váltják ki, mint a porszívó hangja, vagy éppen a vanília illata.

Szülőként gyakran nem értjük meg ezeket a reakciókat.

Nem is gondolunk arra, hogy gyermekeink viselkedése mögött ilyen biológiai okokat keressünk.

Pedig a Harcolj, fuss vagy tettesd, hogy halott vagy! stratégia gyerekeink viselkedésében pontosan megjelenik.

Amikor gyermekünk harcol, olyankor

• rúg,
• sikít,
• hangosan sír,
• eltol magától,
• dobál mindent, amit csak ér,
• levegő után kapkod.

Amikor gyermekünk menekülőre fogja, olyankor

• a gyors szemmozgások jellemzőek,
• izgága lesz: ugrálni kezd, ficánkol, vagy éppen szaladgál cél nélkül,
• matat a kezével,
• hangokat ad ki: brümmög, csettint a nyelvével, stb.

Amikor gyermekünk lefagy, “halottnak tetteti magát”, akkor

• mozdulatlanná válik,
• álmodozik,
• nyafogni kezd,
• zsibbadni kezdenek a végtagjai.

Bevallom, a legjobban azon csodálkoztam el, amikor a „nyafogásról” mint lehetséges válasz reakciórót olvastam.   

Ha azonban jobban belegondolunk, a nyafogás valóban hatékony taktika lehet, hiszen ha gyermekünk megtanulja alkalmazni, akkor elmenekülhet egy kellemetlen élmény elől.

Hogyan segíthetsz a gyermekednek?

Talán minden szülő azzal próbálkozik első lépésben, hogy megpróbálja megnyugtatni a gyermekét.

Azonban a gyermekünk agya ezekben a pillanatokban teljesen kikapcsol és csak az életben maradásra koncentrál. Ilyenkor teljesen felesleges azt suttognunk a fülébe, hogy “nyugodj meg!”

A másik ösztönös reakciónk, az ölelés sem fog feltétlenül működni.

De emlékezzünk, mi is a cél ilyenkor?

A túlélés!

És mi az, amit nem kapcsol ki az agyunk ebben a helyzetben?

Igen, a légzést!

A legjobb és a legtöbb, amit ilyenkor megtehetsz, hogy jó mélyeket lélegzel! És egyszerűen erre kéred a gyermekedet is!

Kicsit később a testközépvonalat átlépő gyakorlatok is jól jönnek majd, mert ezek közös munkára ösztönzik az agy jobb és bal agyféltekéjét, és így gyorsabban bekapcsolnak az agy felsőbbrendű funkciói is. 

Tetszett az írás?

Iratkozz fel a Skillo levelekre, hogy sok más hasonló értékes írást, játékot, sablont kaphass a levelesládádba!

Majd ne felejts el korosztályt jelölni, hogy valóban csak a számodra értékes témákról kapj olvasnivalókat!