Szeptembertől a gyerekek többsége ismét egy közösség tagja lesz: oviba, iskolába megy majd minden nap.

Azt, hogy hogyan fogja magát érezni ebben a közösségben, nagyban befolyásolja, hogy a közösségi normákat mennyire lesz képes betartani.

Minden közösség életében vannak szabályok, melyeket a legjobb, ha az első perctől kezdve egyértelművé teszünk.

Kisebb gyerekek számára a legemészthetőbb, ha képek segítségével tesszük ezt meg, amit természetesen beszélgetés kísér.

A kis képek használhatók oviban, az iskola első évében, de otthon, a családban is.

Hogyan használd a kis képeket?

9

Először is, töltsd le, majd nyomtasd ki a hírlevélben érkező sablonokat! Ha csak a kis képecskéket nyomtatod ki, beszélgessetek róla a gyerekekkel! Csoportban például leteheted a képeket a padlóra vagy asztalra, körben ültök, és mindenki sorban egymás után felemel egy képecskét.

Először megnézi, majd hangosan a saját szavaival elmondja, mit lát a képen. Körbeadja a képet, mindenki megnézheti.

Fogalmazzuk meg, milyen érzés kísérheti az adott szituációkat, és összegezzük, miért helyes vagy helytelen az adott viselkedés.

Helytelen lehet, ha veszélyes, vagy fájdalmat okoz valakinek, és helyes, ha valakinek segítünk, megvigasztaljuk, stb.

9

Ha két példányban nyomtatod ki a kis kártyákat, akkor memorit is lehet vele játszani! Ha párt találunk, akkor megfogalmazzuk, hogy helyes vagy helytelen az adott viselkedés! Magyarázzuk is meg, mi az oka, amiért helytelennek, vagy éppen helyesnek tartjuk az adott viselkedést. Fontos, hogy ez mindig a gyermek életkorának megfelelő szinten történjen!

9

Nyomtasd ki a táblákat is a kártyák mellé! Tedd ki a csoportszoba vagy a gyerekszoba jól látható pontján! Ha lehet, lamináld és tépőzáras ragasztóval rögzítsd a kis kártyákat rajta! Engedd, hogy a gyerekek maguk vegyék észre, ha helyes vagy helytelen viselkedést tapasztalnak, és ilyenkor kerüljön fel az adott kártya a táblára! Mindkét esetben nagyon fontos a felnőtt visszajelzése: a helyes viselkedésnél a pozitív megerősítés, a helytelen viselkedésnél pedig annak kiemelése, hogyan lehetne jóvá tenni az adott viselkedést!

Nagyon fontosnak tartom kiemelni, hogy kizárólag a viselkedés lehet helytelen, és soha ne éreztessük azt a gyerekekkel, hogy ők lennének “rosszak”!

9

A kis kártyákat megtalálod színezhető formátumban is, a beszélgetés során a gyerekek színezhetik ki őket!

Hogyan tudsz segíteni gyermekednek?

Nekem nagy példaképem ebben (is) Maria Montessori. Ő ihletett meg a kártyák kidolgozására! Montessori sem volt híve a nyilvános megaláztatásnak. Szeretett beszélgetni a gyerekekkel és ha valami probléma adódott valakivel inkább négyszemközt beszélték meg a dolgot! Nekünk szülőknek, felnőtteknek és szakembereknek kötelességünk megtanítani gyermekeinknek a helyes és helytelen viselkedésformákat.

Persze elméletben ezt könnyű mondani, de gyakorlatban mégis hogyan?

Montessori az otthonodban tanfolyamban ehhez hasonló és még számtalan más kényesnek mondható témákat fogunk feszegetni!

Szülőnek lenni a legszebb hivatás, de valljuk be, sokszor nagyon nehéz is.

Szeretnéd megkapni a letölthető helyes és helytelen viselkedés kártyákat?

A kártyákat már kiküldtem korábban hírlevélben.

Mit tehetsz, ha mégis meg szeretnéd kapni?

Semmi gond! A Skillo Klub felületén minden korábbi hírlevélből letölthető anyagot megtalálsz, sőt, még ennél is többet!

A Skillo Klubban több, mint 1000 letölthető játék vár rád a csatlakozással!

Tetszett az írás?

Iratkozz fel a Skillo levelekre, hogy sok más hasonló értékes írást, játékot, sablont kaphass a levelesládádba!

Majd ne felejts el korosztályt jelölni, hogy valóban csak a számodra értékes témákról kapj olvasnivalókat!