Az elmúlt két hétben ebben a témában kaptam a legtöbb kérdést…nem megy a szavak hangokra bontása az iskolában.
Sajnos nem volt lehetőségem minden levélre személyesen válaszolni, ezért most ebben a posztban összefoglalom, hogyan tudtok a gyermekeiteknek segíteni ebben a folyamatban.
Először is, a hangokra bontás képességét egy hosszú folyamat előzi meg.
Senki se várja, hogy egy este leülnek a gyerkőccel az asztalhoz, a gyerek majd jól figyel, és fél óra múlva megy a hangokra bontás, mint a karikacsapás.
A folyamatot a beszédtanuláshoz hasonlítanám.
A gyermek szókincse napról napra növekszik, gazdagodik, és egyszercsak azt vesszük észre, hogy beszélget velünk.
Mit tehetsz, ha már elsős a gyermeked, és nehezen megy a hangokra bontás, a hangoztatás?
Először is, tudnod kell, hogy a logopédia foglalkozáson nagycsoportban minden gyerek megtanulja, tehát ez egy olyan képesség, amit biztosan elsajátít majd a te gyermeked is, esetleg egy kicsit több támogatásra van szüksége.
Üljetek le egy tükör elé (fontos, hogy mindketten jól lássátok egymást benne)!
A magánhangzókkal kezdjétek, ejtsd ki őket, szép hosszan, közben figyelj arra, hogy az ajkadról pontosan leolvasható legyen, melyik hangot ejted!
Tehát az “Á” nál nyisd nagyra a szád, az “ó”nál kerekítsd, az “í”-nél húzd szét!
Kérd meg a gyermekedet, tegyen ő is hasonlóan, utánozzon téged!
A következő lépcsőfok, hogy némán ejtsd ugyanezeket a hangokat, a gyermeked pedig találja ki, melyik hangot ejtetted!
Most ejtsd ismét hangosan a magánhangzókat, eközben a gyermekednek adj egy gombolyag fonalat, és kérd meg, mindaddig tekerje le a gombolyagról a fonalat, amíg hallja a hangot.
Amikor nem hallja, stop!, meg kell állni!
Így alakul majd ki benne, mi is az a hang…mikor kezdődik, meddig tart.
Válassz ki két magánhangzót!
Beszéljétek meg a gyermekeddel, hogy ha az egyik hangot hallja, akkor tapsol egyet, ha a másik hangot hallja, akkor dobbant egyet!
Ha ezek a gyakorlatok már jól mennek, jöhetnek a mássalhangzók!
Soha nem szabad a mássalhangzóhoz magánhangzót kapcsolni, ha hangokra bontásról van szó!
Tehát nem “em” vagy “mö” hangot ejtünk, hanem “mmm” hangot!
A mássalhangzókkal való ismerkedést azzal kezdjük, hogy a torkunkra tesszük a kezünket, és megállapítjuk, hogy zöngés vagy zöngétlen hangot hallunk.
És ezekkel szoktam kezdeni: f, s, sz, stb, valamint m, zs, z, mert ezeket a legegyszerűbb önmagukban ejteni, és nagyon jól érzékelhető, melyik zöngés, melyik zöngétlen.
Most gyakoroljátok azt, hogy hosszan vagy röviden ejtesz egy-egy hangot, már vegyesen a magánhangzókat, mássalhangzókat.
Ha hosszan ejted, a gyermeked mutasson a csúszdázó gyerkőcre, ha röviden ejted, akkor az ugráló gyerkőcre!
Figyelj, rá, hogy az elején nagyon nagy különbség legyen a hangoztatás hosszában!
Nem az a cél, hogy tizedmásodpercek között is különbséget tudjon tenni a gyermeked! (A hírlevélből letöltheted a csúszdázó és az ugráló gyerek képét is)
Mondjatok mondókákat, olyanokat, melyek adják magukat a szótagolásra. Pl. An-tan-té-nusz, szó-ra-ka-té-nusz, stb
Beszélgessetek robotnyelven!
Ehhez nem kell külön foglalkozás-idő, egyszerűen napközben 3-4 alkalommal így beszélgessetek:
– Mi-volt-az-e-béd-az-o-vi-ban?
Ne vidd túlzásba, tényleg csak pár mondat legyen!
Rajzolj egyszerű, hétköznapi tárgyakat, amelyek két szótagból állnak!
Először ezeket “tapsoljátok le”, vagy törjetek ropit hozzá: pl. al-ma
Mondd ki lassan, hogy “al”, aztán ismét lassan, hogy “ma”.
Artikulálj úgy, hogy le tudja olvasni a szádról is, mit mondtál.
Játsszatok 3-4 szóval is!
Szótagoljátok, majd lassan, tagoltan kimondod a szót, majd a képeket a gyerkőc elé téve, némán ejtsd ki ezeket a szavakat, neki pedig fel kell ismernie!
Ugyanezzel a három képpel folytatva a játékot most csak a szavak magánhangzóit ejtsd ki hangosan, a gyerkőc pedig találja ki, mire gondolsz!
A hangok leválasztásánál mindig az első hanggal kezdjük, ezt a legkönnyebb meghallaniuk a gyerekeknek.
Ezután következik a szó utolsó hangja, majd a legnehezebb a szó közben meghallani egy adott hangot!
Ilyenkor is jól láthatóan artikuláljunk, mikor kimondjuk az adott szót, és nyugodtan hangoztassuk hosszabban az adott hangot a szó elején, vagy végén, ahol éppen keresni kell.
Ha ez is biztonsággal megy, akkor következik csak, ahol elkezdtük:
– Bontsd hangjaira az alma szót! A-L-M-A
HOZTAM EGY JÁTÉKOT IS!
Egyszerű olvasás
A házikók darabolása nélkül sorban felhúzunk egy lapot, és kiejtjük az ablakokba írt betűket, majd elolvassuk az ajtóra írt szavakat!
Aki téveszt, a pakli aljára visszateszi a lapot!
Az nyer, akinek több lapja lesz a játék végén.
Hang-csata
A játékosok között elosztjuk a lapokat. Mindkét játékos (vagy több – mi négyen is játszottuk) egyszerre felfordít egy lapot. Aki elsőre megmondja, melyik hang az, ami megegyezik a lapokon, viszi az összes lapot.
Akinek elfogytak a lapjai, kiesik.
És akkor lássuk, hogy a három felé darabolt lapokkal hogyan tudunk játszani!
Egyszerű pakolgatós
Csak adjuk oda a gyerkőcnek, és bízzuk rá a többit 🙂 Hány házikót tud majd kirakni?
Társasjáték
A házikókat daraboljuk 3 felé a szaggatott vonalak mentén!
Minden játékos kap 5-5 db középső részt, a többit pedig középre tesszük lefordítva.
A játékosok sorban húznak ezek közül egyet-egyet!
Ha felhúzták, megnézik, kell-e nekik! Ha kell, megtartják, ha nem kell, visszateszik a pakli aljára!
Amint egy házikójuk elkészült, azt magukhoz veszik, és egy újabb középső lapot vesznek el, újra gyűjtögetnek hozzá.
Az nyer, akinek több házikója lesz a játék végén!
A lefordított pakliban külön vettem a jobb és baloldalra kerülő betűket – ezzel is segítve a játékot. Mégis érdekes volt megfigyelni, milyen sokáig tévesztették el a gyerekek az irányokat!
Jobb oldalról hiányoztak neki a betűk, és többször is bal oldalra illő pakliból húzott…
Nehezíthetjük is a játékot!
Amikor egy házikó összeállt, akkor lehet csak a játékosé, ha mondott a házikón lévő szóval egy értelmes mondatot!
3-as memory
Minden lapot lefordítunk, és a játékosok sorban felfordítanak 3-3 lapot a klasszikus szabály szerint.
Aki egy hármas párt talál, újra fordíthat!
Szeretnéd megkapni a letölthető játékot?
A játékot már kiküldtem korábban hírlevélben.
Mit tehetsz, ha mégis meg szeretnéd kapni?
Semmi gond! A Skillo Klub felületén minden korábbi hírlevélből letölthető anyagot megtalálsz, sőt, még ennél is többet!
A Skillo Klubban több, mint 1000 letölthető játék vár rád a csatlakozással!
Tetszett az írás?
Iratkozz fel a Skillo levelekre, hogy sok más hasonló értékes írást, játékot, sablont kaphass a levelesládádba!
Majd ne felejts el korosztályt jelölni, hogy valóban csak a számodra értékes témákról kapj olvasnivalókat!