Kérdésed van? Írj nekünk! 
“A kislányom hallott egy félelmetes mesét az óvodában, és három napja nem mer elaludni…”
“Az oviban téma a gyerekek között a koronavírus, a kisfiam többször mondta, hogy nagyon fél, nehogy beteg legyen… azóta ismét bepisil…”
Mostanában több olyan kérdést is kaptam, miért nem kímélik jobban pedagógusok, szülők a gyermekeiket a félelmetes meséktől, a külvilág gonosz zajától.
Arra gondoltam, indítok egy olyan sorozatot, melyben szakember ad választ saját tudása és megélt tapasztalata alapján olyan kérdésekre, melyek segíthetnek, irányt mutathatnak olvasóimnak, követőimnek.
Páll Melindával beszélgettem.
Mi a félelem? Miért félünk? Miért félnek a gyermekeink?
A félelem egyik kincset érő ősi alapérzelmünk. Ha akarjuk, ha nem, bennünk van, mindnyájunkban. Arra kaptuk, hogy ismeretlen helyzetekben, vagy már átélt rossz élmény után éberebbek legyünk és képesek legyünk túlélni. Hiába törekszünk a biztonságra a modern világban is, nap mint nap szembe kell néznünk azzal, hogy a fenyegetettség ilyen vagy olyan formában jelen van az életünkben és a legnagyobb elővigyázatosággal sem tudjuk magunkat megóvni mindentől.
Mondanál példát erre?
Munkahelyeink létbiztonsága illúzió, otthonaink rácsok és riasztóberendezések ellenére sem lehetnek teljes biztonságban, betegségek vitaminok és egészséges életmód ellenére is jöhetnek. Felnőtt félelmeink, szorongásaink nehéz megélése kelthet bennünk jó szülőként olyan vágyat, hogy ettől meg szeretnénk gyermekeinket kímélni. Ne féljen a gyerek, ne pusztuljon el a farkas, ne egye meg a kisgidákat. Mi sem szeretnénk ilyen világban élni, ezért úgy akarunk jót neki, hogy teremtünk egy művilágot. Félelem nélkülit.
Ez azt jelenti, hogy eddzük csak bátran őket?
Szó sincs róla. Mindent a maga idejében, mértékkel és jól megválasztott módon. A televíziós, számítógépes, telefonos és audio élmények kontrolálatlan térbe vihetik a gyereket. Láttam olyan Piroska és farkas feldolgozást, ahol a farkas baltával hosszú percekig kergette nagyit és Piroskát, rémísztő zenei aláfestés kíséretében. Ezért vagyok annak híve, hogy „nézzünk elő”. Vagy még ennél is sokkal ideálisabb megoldás a mese olvasás, ekkor ugyanis a gyermek csak annyit és oly módon képzel el a félelmetes részekből, amennyit elbír. És a mesében megélt félelem segíthet neki a sajátjaival való megküzdésben. Mert kicsi… Mert csúfolták… Mert valami nem sikerült… Mert anya nincs ott, hogy megvédje… Mert egyszer majd meghalunk…
És erre feltétlenül szüksége van?
A nevelés célja az, hogy felkészítsük őt a felnőtt világra, de apró lépésekben. És a világ része az, hogy felnőttként is meg tudjunk küzdeni félelmeinkkel. S amikor nem megy egyedül a küzdelem, mert valamiért túlnő rajtunk, akár segítséget is merjünk kérni. Ha mi el tudjuk fogadni, hogy nem tudjuk elkerülni később sem, akkor belátjuk, hogy fel kell őket vérteznünk a félelemmel való együttélési stratégiákkal és bevallhatjuk bátran, bizony, mi is félünk.
Hogyan kell ezt elképzelni?
A félelmet lefordíthatjuk úgy, mint betegség esetén a lázat. Ügyes jelzés nekünk, hogy valahol, valami baj van. A félelemnek mindig van oka. Elbagatellizálni nem szerencsés, felfújni szintén rosszra vezethet. Meghallgatni, rákérdezni gyermekünknél, figyelni a gyakoriságát, mértékét, fontos jelzés a szülő számára. Ha arra tanítjuk, nem kell félni, lehet, az elvárásunknak eleget tesz és nem meri felénk majd közvetíteni, ha úgy érez. Pedig a nyíltság megőrzése később, serdülőkorban is nagy segítség lehet majd.
Melinda család- és párterápiával foglalkozik, pedagógus, mediátor, drámaszerelmes.
Sok helyen élt családjával, ami formálta másokhoz és magához való viszonyát. Legfőbb identitása, hogy feleség és anya.
Skillo levelek
A gombra kattintással elfogadom az Adatkezelési Szabályzatot, és hozzájárulok, hogy ingyenes letölthető anyagokat és értékes írásokat tartalmazó hírleveleket kapjak az általam megadott címre.
