fbpx

Ebben a posztban nem fogok arról írni, mikor született Mária Montessori, és arról sem, hogy eredetileg orvosként végzett az egyetemen, és hogy egyike volt az első diplomás hölgyeknek, mert ezeket az adatokat mind megtalálod ITT.

Írok viszont arról, miért tartom ma mindennél fontosabbnak az általa kidolgozott módszer megismerését!

Egy “tanév” végén kaptam egy levelet, szó szerint idézem:

“Óvónő vagyok, a kiscsoport végén járunk, és kudarcként élem meg, hogy 23-ból még mindig van 7 gyermek, akiknél még mindig nem voltam képes elérni a helyes evőeszköz használatot/tartást. Úgy érzem sokszor magam, mint Kőmíves Kelemen, amit estére építek, reggelre leomlik. Egyre több mindent hárítanak ránk a szülők, én tanítom meg nekik az oviban, hogy ha nem kérnek valamit, nem azt mondjuk, hogy nem, hanem azt, hogy „köszönöm szépen, nem kérek”, vagy hogy „légy szíves, kérlek”, de még sorolhatnám, hogy még mennyi minden ránk marad, mert nekik nem fontos, nem érnek rá,  s különben is azért van az óvoda.”

HOGYAN KAPCSOLÓDIK A MONTESSORI PEDAGÓGIAI PEDAGÓGIA A MAI ÓVÓ NÉNIK ÁLTAL LEÍRT PROBLÉMÁHOZ?

9

Először is, Mária Montessori különösen nagy hangsúlyt fektetett az önállóság fejlesztésére.

Másodszor azonban rengeteg eszközt adott a gyermekek kezébe, amelyek abban segítették őket, hogy valóban önállóvá válhassanak.

Harmadrészt pedig nagyon fontosnak tartotta a gyerekekkel foglalkozó felnőttek, tehát a szülők és pedagógusok szerepét a fejlődés teljes folyamata alatt!

MI AZ ÖNÁLLÓSÁG?

9

Amikor egy gyermek egyre önállóbbá válik, életének egyre több területén kezd felelősséget vállalni. Egyre több dolog felett lesz befolyása, és megélheti azt a fejlődéshez szükséges érzést, hogy a szülei bíznak benne: képes rá, meg tudja csinálni!

És pontosan ez az, ami önbizalmat ad neki. Tudom, hogy mások bíznak bennem, tehát én egy olyan ember vagyok, akiben bízni lehet, így én is bízhatok magamban.

Hogyan lesz egy gyermek önálló?

Engedd, hogy próbálkozzon!

9

Nem baj, ha nem sikerül elsőre! Ne vigasztald folyton, mert azzal azt közvetíted felé, hogy őt sajnálni kell. Sokszor az a legjobb, ha háttérbe vonulsz, és hagyod őt!

Engedd, hogy hibázzon!

9

Nem kell folyton kijavítani minden hibáját! Hidd el, észreveszi ő is, ha valamit nem jól csinált, hagyd, hogy megpróbálja ő maga jóvá tenni!

Engedd, hogy döntéseket hozzon!

9

És aztán fogadd el, hogy így döntött! Sokszor tapasztaltam, hogy a szülők engedik dönteni a gyereket, na de amit a gyerek kap utána…”látod, ezért mondtam, hogy…”, “na és most mihez kezdesz?…” “hát…te akartad!” Nem csodálkoznék, ha többet a büdös életben nem hozna önálló döntést szegény gyerek!

De szerencsére  a gyerekek engedik, hogy hibázzunk, szóval valószínűleg lesz még esélyed

Engedd, hogy megtapasztalja a következményeket!

9

Ne mentsd meg folyton! Ha nem ette meg a reggelit, és éhen akar halni az oviba menet, akkor ne ugorj be az első pékségbe kifliért! Jó eséllyel kibírja az oviig.

Adj neki időt!

9

Kevés dolgot lehet 2 perc alatt rutinná fejleszteni. A legtöbb tevékenységhez időre van szükségünk nekünk is, és a gyerekeinknek is!

Szeretnél mélyebben megismerkedni a Montessori pedagógiával? 

A “Montessori az otthonodban” tanfolyam során átalakul az otthonod. Semmit nem kell kidobnod, semmit nem kell vásárolnod. A tanfolyamban az otthonod fehér lapjáról lesz szó!
Mindazokról a dolgokról, amelyeket hajlamosak vagyunk észre sem venni az otthonunkban.
Pedig ott vannak és arra várnak, hogy tudatosan, értéküket felismerve kezdjük használni őket a mindennapok során.

Skillo levelek

A gombra kattintással elfogadom az Adatkezelési Szabályzatot, és hozzájárulok, hogy ingyenes letölthető anyagokat és értékes írásokat tartalmazó hírleveleket kapjak az általam megadott címre.

HTML Snippets Powered By : XYZScripts.com