Tudjátok rólam, hogy a hatból két gyermekem is itthon tanult. Az ő oktatásuk során igen nagy segítségemre voltak a lapbookok. Hogy mire is jó ez az igen sokoldalú és kreatív eszköz? Ebben a bejegyzésben ezt foglaltam össze nektek.
A lapbook valódi jelentése nehezen adható vissza magyarul, hiszen jóval több, mint egy lapozó vagy egy kézzel készített album. Ez tulajdonképpen egy olyan könyv, amit a gyermek saját maga készít el egy-egy témakörben. A varázslat abban rejlik, hogy miközben a lapbookot állítja össze a gyermek, szinte észrevétlenül sajátítja el a témakörhöz tartozó tudást. A lapbook készítése során ugyanis a vizuális megerősítések révén a gyermek szinte önmaga tanítja saját magát. Nem véletlen, hogy ma már több iskolában is használják egy-egy témakör összefoglalása során, és otthon is jól jönnek a gyermekeket érdeklő témák feldolgozásához.
A lapbook ugyanis vizuális memóriafogasként működik, így a megtanulandó anyag sokkal könnyebben rögzül. Nincs szükség biflázásra, kontextusból kiemelt magolásra. A lapbook többféle kis méretű sablonból áll, melyek az adott témakör egy-egy szeletét dolgozzák fel, majd mappába illesztve egy teljes egésszé állnak össze. Minden lapbook más és más, hiszen a lapbook-ot ti készítitek el, sok részlet kizárólag rajtatok múlik.
(A képeken jobb és bal oldalt található kis nyilacskákkal tudsz lapozni.)
Lapbook-ot készíteni lényegében bárki képes lehet. De ha teljesen mi akarjuk megtervezni, kitalálni és összeállítani, akkor bizony elég időigényes munka a sablonokat megszerkeszteni, a témába illő megfelelő anyagokat összeszedni, szórakoztató játékokat kitalálni. A jó lapbook kulcsa ugyanis a megfelelő látványelemek kitalálása, megtervezése. Ez olykor egyáltalán nem könnyű feladat, én magam is sokat szoktam törni a fejem a legjobb megoldáson.
A lapbook extra előnyei:
A lapbookok játékai örömtelivé varázsolják a lapbook összeállítását.
A lapbook elkészítése jelentős aktivitást igénylő komplex feladat, ami segíti, hogy a tudásanyag valóban elmélyüljön.
Az óvodásoktól a középiskolásokig bármilyen korú gyermeknél remekül hasznosítható eszköz.
Komplex módon fejleszti a gyermek tanulási és gondolkodási képességeit.
A sablonok elhelyezése segít integrálni, csoportosítani a megszerzett tudásanyagot.
A sok ollóhasználat fejleszti a finommotorikát.
A ki-be-jobbra-balra hajtható fülek a térben való tájékozódás gyakorlását teszik lehetővé.
A zsebekbe való pakolás, a kártyák kirakása a mozdulatok finomhangolását segítik.
A rajzos, kézműves feladatok fejlesztik a kreativitást.
Azoknál a gyermekeknél is jól használható, akiknek gondja van az írással vagy az olvasással.
Bármilyen tantárgyhoz, témához illeszthető.
Általa később is könnyen lehet áttekinteni, átismételni az adott témakört.
Segít fenntartani a gyermek motivációját a tanuláshoz.
Bátorítja a gyermeket az önálló információszerzésben, hogy ne csak a készen kapott infókat fogadja el.
Nem foglal sok helyet, könnyen tárolható.
Az elkészült lapbook büszkeség a gyermeknek. Értékes számára, hiszen a saját erőfeszítése révén áll össze, és a kész mű – illetve a közben megszerzett tudás – a befektetett munka gyümölcse.
Hasznos tippek a lapbookokhoz
Ha kevés az időd, de szeretnél lapbookot használni a gyermekeddel, akkor a leggyorsabb, ha nem te tervezed meg, hanem megvásárolod az előkészített lapbookot – a webshopban is sokféle témában találhatsz –, amelyet már „csak” össze kell állítani a megadott javaslatok alapján.
Fontos, hogy a lapbook elkészítésével ne kapkodjunk. Az a jó, ha a tudásanyagnak van ideje leülepedni. Az évek során szerzett a tapasztalatom alapján egy nap 3-4 sablont érdemes elkészíteni.
Amikor elkészültünk az összes sablonnal, tehát a tankönyvben a tananyag végére értünk, csak akkor helyezzük el az egészet a mappában.
Jó dolog előre eltervezni, mit hová teszünk majd a mappában, mert nem szép, ha például a milton kapoccsal rögzített sablon másik oldalán át kell szúrnunk egy szép rajzot.
Hol tudsz lapbookokat vásárolni?
A Skillo Webshopjában többféle előre elkészített lapbook közül tudsz válogatni. Mindegyiket elkészítettem neked színesben és színezhető változatban is.
Az elkészítést külön videóval segítem, illetve egy sablont is kapsz, hogy biztosan beleférjenek a sablonok a mappádba.
Tetszett az írás?
Iratkozz fel a Skillo levelekre, hogy sok más hasonló értékes írást, játékot, sablont kaphass a levelesládádba!
Majd ne felejts el korosztályt jelölni, hogy valóban csak a számodra értékes témákról kapj olvasnivalókat!