Finommotorika? Grafomotorika? Mi a különbség?

Szinte minden gyerekekkel foglalkozó honlapon megjelenik poszt a finommotorika fejlesztéséről.

És szinte minden cikkben szerepel a gyurmázás, gyöngyfűzés, na meg a színezés, rajzolás, pedig a két utóbbi inkább az írómozgást fejleszti.

Mégis mi ezzel a gond?

Elmondom, gyógypedagógusként milyen problémát látok abban, ha a fogalmak keverednek.

A mozgásfejlődésnek megvan az emberre jellemző sorrendje: nagymozgások, finommozgások, írómozgások. Ezek természetesen hosszú éveken át, folyamatosan – egy idő után már egymással párhuzamosan, egymásra is hatva – fejlődnek. Pontosan úgy, ahogy maga a gyermek is érik: ahogy változik a teste és az agya, úgy lesz egyre több mindenre képes fizikailag és lelkileg is. De hogy is néz ki ez részleteiben a mozgás területén?

A folyamat a nagymozgásokkal kezdődik. A nagymozgások azok a mozgások, melyeket a törzsünk és a végtagjaink segítségével végzünk: a fordulás, a kúszás, a mászás, a járás stb. Ide tartozik a felülés, sőt még a csúszás is. Ki ne emlékezne arra az örömre, amikor a gyermeke először használta csúszdát?

Amikor ezek a nagymozgások egy bizonyos fejlődési szakaszba érnek, és a kéz felszabadul, a mozgás tovább finomodik. Ekkor már nem csak a teljes kar dolgozik, hanem a kéz ujjai is egyre precízebben mozognak. Talán sokan nem is gondolnák, de a finommozgások közé tartozik a beszéd, a láb ujjainak a mozgása, és ide sorolhatók a szemmozgások is.

Ahogy a kéz ujjainak mozgása egyre finomodik, és a gyurma gyúrása, a gyöngy fűzése után már egy ceruzát is képes megtartani, és azzal előre eltervezett, kötött mozgást végezni, na az már a grafomotorika területe.

A grafomotorikának is megvannak azonban a maga állomásai, fejlődési lépcsői. Hiszen egy szabad rajz elkészítése zsírkrétával sokkal egyszerűbb mozgást igényel, mint egy hegyes grafittal a három vonalközbe egy előre megszabott vonalat rajzolni (azaz betűt írni). Ha a zsírkréta megcsúszik, és a ház fala két centivel hosszabb lesz, semmi gond. Újragondoljuk a művet J Azonban ha a „g” betűnk alsó hurka kicsúszik a vonalból, az már csak radírral javítható. Ezért itt a mozgás koordinálása sokkal nagyobb hangsúlyt kap.

Visszatérve a kérdésre: mi a gond, ha a finommotorika és a grafomotorika határai ennyire összemosódnak?

Munkám során tapasztaltam meg ennek sok hátrányát.

Tipikus történet: az óvónéni jelzi a szülőknek, hogy a gyermek finommotorikus képességei kicsit elmaradnak az elvárható szinttől. A jószándékú szülők hazamennek, rákeresnek az interneten, hogyan is fejleszthetik a gyermek finommozgását. Találnak mindenféle listákat, benne olyan ötlekkel, mint a gyurmázás, a gyöngyfűzés, a rajzolás, a színezés, a pontösszekötő feladatok, stb.

Mivel esetlegesen nem ismerik ezek megfelelő sorrendjét, legkézenfekvőbbnek tűnik a kifestőkkel, pontösszekötőkkel kezdeni a fejlesztést. Holott ezek a tevékenységek igazából csak közvetlenül az írástanulás előtt hasznosak, előkészítve a sémákhoz kötött mozgást. Már csak azért is így van, mert az írás elsajátításához szükséges az agy, az izomzat és a csontozat bizonyos fejlettsége. Ha idő előtt próbálkozunk olyan mozgásformával, amire a gyermek még életkorából adódóan egyszerűen nem lehet képes, az a gyermeknek és a szülőnek is felesleges csalódást, frusztrációt jelenthet.

A finommozgások fejlesztése során én épp ezért nem használok, és nem is ajánlok „ceruzás” feladatokat, hiszen a finommotorika fejlesztésének a célja, hogy amikor a gyermek keze eléri a kellő fejlettséget, akkor már valóban képes legyen a megfelelő ceruzafogásra.

Amikor ez a fejlettség kialakul, akkor – és csak akkor – jöhet a grafomotorika fejlesztése, azaz az írás tanulása.