Amikor a gyerekek kijárták az első osztályt mindig aggódtam picit nyáron, hogy a 2 hónap alatt elfelejtik, amit nagy nehezen megtanultak év közben.
Persze semmiképpen sem akartam volna a nyaralást vagy otthon töltött szünidőt tanulással tölteni….a világért sem….
Cserébe inkább kitaláltam, hogyan lehetne játékosan, olyan formában gyakorlásra bírni őket, ami számukra is örömet jelent.
Ennek eredményeképp születtek meg például a “Minden napra egy mondat” nevű anyag letölthető lapjai.
Ezzel egy nyári emléknaplót készíthet gyerkőcöd, úgy, hogy minden naphoz leír egyetlen egy mondatot. Így a nyár végére akár 78 mondatot leírhat, ami azért egész jelentős gyakorlásnak mondható úgy, hogy észre sem vette.
A vonalas lapok letölthető elsős – másodikos, illetve harmadikos – negyedikes vonalazással is, valamint egy átmeneti változattal, ahol a sor elején láthatóak a vonalak osztásai, de nem végig.
A lapokhoz készítettem kis képecskéket, amelyek egyrészt ötleteket adhatnak a napi mondatokhoz, másrészt fel is ragaszthatja a lapra, ezáltal színesebbé, érdekesebbé téve azt.
Ezen kívül készültek a szófajokat csoportosító lapocskák is, hátha a nyárral kapcsolatos szavakon gondolkozva sikerül arról is beszélgetnetek, hogy melyik milyen szófajba tartozik, így további gyakorlásra adni lehetőséget.
Szeretnéd megkapni a letölthető játékot?
A játékot már kiküldtem korábban hírlevélben.
Mit tehetsz, ha mégis meg szeretnéd kapni?
Semmi gond! A Skillo Klub felületén minden korábbi hírlevélből letölthető anyagot megtalálsz, sőt, még ennél is többet!
A Skillo Klubban több, mint 1000 letölthető játék vár rád a csatlakozással!
Tetszett az írás?
Iratkozz fel a Skillo levelekre, hogy sok más hasonló értékes írást, játékot, sablont kaphass a levelesládádba!
Majd ne felejts el korosztályt jelölni, hogy valóban csak a számodra értékes témákról kapj olvasnivalókat!