Játékötlet hűvösebb napokra vagy az estékre, egy kis nyugis levezetésképp az egész napi szaladgálás után, esetleg az ebéd utáni csendes pihenő előtt vagy után, avagy bármikor, amikor kedvetek támad építeni.
A lapokon az építő kockák képét azért nem színeztem ki, mert nem tudhatom, hogy Nektek otthon éppen olyan színűek-e az elemeitek, mint az enyémek.
Szóval, nyomtatás után, kezdjétek a színezéssel. Nem kell az összes elemet kiszínezni egy lapon. Csinálhatjátok úgy is, hogy eleinte csak 1-2 építőt színeztek ki, majd fokozatosan nehezítve a pályákat színezitek tovább a lapokat.
Az első feladat az, hogy keresse ki gyermeked azokat az építő elemeket, amelyekre szüksége lesz, ha a színezett építményeket össze akarja rakni.
Ezt követően pedig építse meg az építményeket!
A válogatás fejleszti a figyelmét és az alakismeretét is, hiszen nagyon erősen kell fókuszálnia arra, hogy kizárólag azokat az építőket válogassa ki, amelyekre szüksége lesz.
Az építés során pedig a téri tájékozódása fog fejlődni. Hiszen a feladatot, akkor tudja csak teljesíteni, ha helyesen azonosítja a képen az elhelyezkedéseket. Például a zöld tégla a kék tégla felett, a kék téglán rajta van. És az sem mindegy hogyan, mert keresztbe fordítva kell elhelyezni.
Ha kevésbé boldogul a feladattal, játszhatjátok úgy első körben, hogy csak egy-egy építményt építsen fel a képnek megfelelően. Majd, ha már ebbe belejött, akkor nehezítésként jöhet az, hogy az összes színezett építményt egymáshoz képest is megfelelően kell elhelyezni.
Eleinte használhattok egy üres lapra felrajzolt 4×4-es táblát is, ha úgy könnyebb elhelyezni az építményeket egymáshoz képest.
Szeretnéd megkapni a letölthető játékot?
A játékot már kiküldtem korábban hírlevélben.
Mit tehetsz, ha mégis meg szeretnéd kapni?
Semmi gond! A Skillo Klub felületén minden korábbi hírlevélből letölthető anyagot megtalálsz, sőt, még ennél is többet!
A Skillo Klubban több, mint 1000 letölthető játék vár rád a csatlakozással!
Tetszett az írás?
Iratkozz fel a Skillo levelekre, hogy sok más hasonló értékes írást, játékot, sablont kaphass a levelesládádba!
Majd ne felejts el korosztályt jelölni, hogy valóban csak a számodra értékes témákról kapj olvasnivalókat!