Vadgesztenye, mogyoró, dió – mind ősszel érik. Gyűjtsetek belőle, játsszatok vele! 

Mi rendszeresen telepakoljuk vele a kosarunkat, öröm nézni, ahogy a gyerekek keresgélik!

Már maga a gyűjtés is élmény, hiszen a szabadban vannak, a keresgélés közben a vizuális differenciálás fejlődik, és a taktilis érzékelés pedig nagyon fontos ebben az életkorban, és ezzel a tevékenységgel jut belőle bőven az idegrendszernek!

Ha pedig gyűjtöttetek egy adaggal, akkor rajta, hoztam egy csokor játékötletet hozzá!

  Tedd egy zsákba a diót, mogyorót, gesztenyét!

Az egyik játékos mutat egy számot, a másik játékosnak ennyi termést kell kivennie a zsákból. 

Variációk: könnyebb a játék, ha egyesével veheti ki, nehezebb, ha egyszer nyúlhat a zsákba, és egyszerre kell kivennie az összes termést. Tovább nehezíthető, ha annyi termést kell kivenni a zsákból, ahányat kopogok az asztalon, vagy ahányszor megérintem a hátát.

  Ehhez a játékhoz két kisebb dobozra lesz szükséged!

Az egyik játékos megmondja, hova kell tenni a termést, a másik játékos lerakja a kért helyre. Utána szerepet cserélnek. Tehetjük a doboz alá, fölé, bele a dobozba, a két doboz közé, a jobb oldali doboz bal oldalára. 

Nehezíthető a játék, ha több dobozt is bevonunk a játékba. 

  Keress egy mesét, amit örömmel hallgat a gyerkőc! Olvasd fel neki, de előtte egyezzetek meg, hogy amikor egy bizonyos szó elhangzik a mesében, akkor kivesz a tálból egy termést, és maga elé teszi!

Nehezíthető a játék, ha több szóban egyeztek meg, és mindegyikre más-más termést kell kivennie a tálból. például a Sün Balázs mesét olvasod fel neki, akkor a Sün szó elhangzásakor egy diót, a Balázsra egy mogyorót, a testvér szóra pedig egy gesztenyét kell elvennie.

Könnyebb ismert mese olvasásakor játszani!

  Ezt a játékot akkor ajánlom, ha többféle termést is tudtatok gyűjteni. Tedd egy tálba őket vegyesen, és a feladat: szétválogatni őket! 

Nehezítés, ha csukott szemmel kell megtenni, illetve ha kanál, csipesz vagy más eszköz segítségével dolgozunk. 

  A következő játék egy stratégiai játék. Tegyünk az asztal közepére egy tál termést! Kb 20 szemre lesz szükségünk. A játékosok felváltva egyet vagy kettőt vehetnek el belőlük. Az nyer, aki az utolsót elveszi. 

Tegyük párnahuzatba a gesztenyéket (ehhez azért megfelelő mennyiség szükséges), és lépjünk rá, masszírozzuk vele a talpunkat!

  Szuper lábtorna, ha a terméseket kell egyik tálból a másikba átpakolni a lábujjak segítségével. Nehezíthető, ha időre játszunk, mondjuk három perc alatt ki pakol át többet?

Ügyességi-fejlesztőjátékra is nagyon sokat használom: először csak feldobjuk és elkapjuk.

Nehezíthető, ha feldobjuk, tapsolunk egyet, majd elkapjuk. S ha már igazán ügyes a gyerkőc, akkor feldobja, lép egyet, közben tapsol, és úgy kapja el! 

Tegyünk egy sorba egymás mellé 10-15 termést! Ezt kell átlépni, átugorni páros lábon, majd fél lábon!

Nehezíthető, ha egyszerre több “utasítást” mondunk: – Lépd át a bal lábaddal, majd ugord át páros lábbal, utána pedig jobb lábbal ugord át!

Szeretnéd nyugiban meginni a kávédat?

Nos nem kell mást tenned, mint eldugni 10 gesztenyét, diót vagy mogyorót a lakásban!

Könnyebb megkeresni, ha látható helyekre teszed, nehezebb, ha ágy alá is gurítasz belőle, vagy a könyvek mögé rejted!

Tedd a terméseket egy lapos tányérra úgy, hogy egymásra is kerüljenek a termések, és az alul lévők is érjenek össze!

A játékosok sorban elemelnek egyet-egyet a tányérról, de a többinek nem szabad megmozdulnia! Akinél mozdul egy másik is, az kiesett. 

Tegyél egy sorba 10-15 diót vagy gesztenyét! 

Ezt a sort kell eltalálni további diókkal, gesztenyékkel oly módon, hogy sorban mindenki guríthat egy terméssel. Az elmozdult termések számától függően kap pontokat mindenki. Tehát, ha valaki egy diót mozdított el, az egy pontot kap, és a diót visszaigazítjuk a sorba. Az nyer, akinek több pontja lesz.

Könnyíthető, ha közelebbről lehet célozni, és nehezebb a játék, ha messzebbről indul a gurítás!

Következzen ismét egy mozgásos ötlet! A terméseket a szoba egyik végéből a másikba kell eljuttatni kanálon, fakanálon, vagy kézfejen utaztatva.

Nehezebb, ha mindkét kézben van kanál, vagy egyik kézben kanál, másikban fakanál, és így visszük a terméseket. Még nehezebb, ha fejtetőn, vállon, lábujjak között kell szállítani! 

Mi változott? Kipakolunk az asztalra terméseket: vegyesen diót, mogyorót, gesztenyét. A játékosok figyelmesen megnézik ezeket, majd valaki kimegy a szobából, a többiek pedig átrendezik az asztalon lévő terméseket, például elvesznek egy diót belőle. a játékosunk visszajön, és ki kell találnia, mi változott meg!

Minél kisebb a változtatás, annál nehezebb észrevenni. A nagyobb változást könnyen észrevesszük ugyan, de nehezebb felsorolni mindegyiket közülük!

Társasjáték is lehet belőle!

Felezzétek el a gesztenyéket (mindkét játékosnál legyen legalább 10 gesztenye)! Felváltva dobunk a dobókockával, és annyit veszünk el a másiktól, amennyit dobtunk. Akinek sikerül az összeset elvennie a másiktól, az nyert.

Nem minden gyerek tudja feldolgozni a veszteséget, így ezzel csak óvatosan! 

A következő játékhoz legalább 20-30 gesztenyére vagy dióra lesz szükséged!

Rakjuk körbe a gesztenyéket egy nagyobb lapon, és kérjük meg a gyerekeket, rajzolják őket körbe (jól kezdődik, nem?)!

Ez lesz a játéktáblánk.

Jelöljünk ki rajta egy start mezőt! Tegyük fel rá a gesztenyéket, majd vegyük elő a dobókockát! Dobjunk a kockával! Amennyit dobtunk, annyit számoljunk le a start mezőtől, majd az azon a mezőn lévő gesztenyét vegyük fel!

Így megyünk köre-körbe, míg az összes gesztenyét fel nem szedtük!

Az üres mezőkre is rá kell lépni, azok is számítanak a játékban! Így lesz, amikor nem tudunk gesztenyét felvenni.

Az nyer, aki több gesztenyét vesz fel.

Ha nincs időnk-kedvünk megrajzolni a táblát, akkor elég csak körberakni a gesztenyéket, a felvettek helyére pedig tegyünk kupakokat.

A további játékokhoz letölthető anyagot küldök, ezek leírását és a hozzájuk kapcsolódó sablonokat a letölthető csomagban találod 🙂

A FENTI LAPOKAT HAMAROSAN KÜLDÖM A HÍRLEVÉLBEN .

Iratkozz fel A SKILLO levelekre, és feliratkozásod után még sok más értékes játékot, sablont is küldök neked! 

A honlap cookie-kat használ. Részletek

Az adatvédelmi tájékoztató ide kattintva érhető el.

Bezárás