A hangerő szabályozása rendkívül fontos téma, sokszor nem is sejtjük, mennyire!
Élénken él bennem az emlék, amikor az iskolai/óvodai zsivaly után hazaértem, és otthon is a hatgyereknyi zajszint fogadott. Néha az ember ösztönösen erőből szeretné megoldani a problémát: kiabál egyet, hogy “Csend legyen!!!”
De tudjuk, hogy ez működik a legkevésbé.
Nemrég beszélgettem egy kedves régi kollégámmal, aki azóta már nyugdíjba ment, és elmondta, szívesen dolgozott volna még, ha nem lennének állandó hallásproblémái. Leginkább az állandó fülzúgás zavarja. Az orvosa szerint a folyamatos zajterhelés miatt alakulhatott ki. De sajnos más kollégámtól is hallottam már, hogy igen gyakori a hallásminőség romlása, már pedagógus-betegségként is emlegetik.
De ne hidd, hogy csak a pedagógusok számára gond a folyamatos zaj!
A zaj a gyermekeinkre is negatív hatással van, hiszen nagyon megterheli az idegrendszert, és bizony délutánra az amúgy is fáradt gyerekek még inkább túlterhelődnek.
Arról nem is beszélve, hogy a szenzorosan érzékeny gyermekek számára komoly stresszforrás a zaj már az első percektől kezdve!
MONTESSORI ÉS A CSEND
Montessori már 100 évvel ezelőtt is nagy szerepet tulajdonított a csendnek. Hitt abban, hogy a gyerekek spontán játékai jól mutatják az alapszükségleteiket.
A farkasszem és a csendkirály pedig pont ilyen spontán játékok, régóta örömmel játszák a gyermekek. Mindkettő hatalmas önuralmat igényel tőlük a testi szükségleteik felett, mégis anélkül játszák, hogy bárki ezt kérné tőlük.
Montessorival történt, hogy San Lorenzóban egy csendgyakorlat után jutalomként cukrot adott a gyerekeknek – ám a gyerekek nem ették meg a cukorkákat. Ebből Montessori arra következtetett, hogy a gyerekek számára felesleges a jutalom, ha a valódi igényeiket kielégítjük.
HOGYAN?
Igen, ez mindig a legnehezebb, a hogyan legyen csend?
Az első kulcs a csendhez, hogy nem kell mindig csendben lenni!
Szerintem nagy hiba, hogy a gyerekek mindig csak azt hallják tőlünk, hogy “Csend legyen!” Pedig hát nem kell mindig csendben lenni!
A gyerekeknek, és persze a felnőtteknek is a hangerő megfelelő szabályozását fontos megtanulniuk!
Ebben a posztban erre mutatok ötleteket!
JÁTÉKOSAN
A gyerekek nagyon könnyen tanulnak játékokon keresztül, így ha valamit szeretnék nekik átadni, akkor a játékokhoz nyúlok elsőként.
Nézzük, melyik az a három játék, amelynek segítségével megtaníthatjuk őket a helyes hangerő megválasztására!
CSENDKÖR
A csendkör Montessori és Waldorf iskolákban, óvodákban egy megszokott rutin. De miért ne tarthatnánk csend kört otthon is?
Én a logopédia foglalkozásokon is szoktam tartani, hiszen a logopédia során a hangokkal dolgozunk. A hangokra való figyelem fontos eleme a foglalkozásoknak.
Eleinte 1 perces csendkört tartunk, ami abból áll, hogy leülünk körben a földre, és becsukjuk a szemünket, kinyitjuk a fülünket.
Egy homokórát teszek középre, és egy percen keresztül csendben leszünk. Persze nem mindig sikerül elsőre, szóval ne aggódj! Légy kitartó!
Az egy perc alatt semmi más dolgunk nincs, mint figyelni a környezetünk összes hangjára!
Nem is sejtitek, mi mindent hallunk egy perc alatt! A kutyaugatás, autódudálás, eső és szél hangjai után a gyerekek rendszeresen megemlítik, hogy hallják a szívdobogásukat, és a levegővétel hangját is!
Aztán szép lassan 2-3 percre emelem a csend kör idejét, és igen, kifejezetten szeretik a gyerekek ezt a pár percet!
A csend kör végeztével olyan halkan megyünk a helyünkre, amilyen halkan csak tudunk, és a székeket is a lehető legcsendesebben húzzuk ki, majd ülünk le rájuk!
CSENGŐ CSENGÉS NÉLKÜL
Ehhez a játékhoz szintén körben ülünk, és egy kezdőjátékos beáll a kör közepére, egy csengővel a kezében. Ezt a csengőt kell átadnia egy másik játékosnak úgy, hogy a csengőnek nem szabad megszólalnia. Immár az újabb játékos keresi a csengő következő gazdáját!
JÁTÉK A HANGUNKKAL
A foglalkozáson előkerülnek olyan játékok, is, amikor egyre hangosabban, vagy éppen egyre halkabban sorolunk fel valamit.
Jellemzően számolunk, vagy a hét napjait mondjuk sorban, vagy éppen a gyakorlandó hanghoz kapcsolunk más hangokat, és ezekkel dolgozunk.
Itt jól lekövethető, hogyan tudjuk a hangerőt feljebb vagy lejjebb tekerni.
VIZUÁLIS SEGÍTSÉG
Van egy hangerő szabályozóm, amin bemutatom a gyerekeknek, milyen szituációkban milyen hangerőt szoktunk használni!
Ahogy láthatod, különböző színek jelzik a hangerőt!
lila-amikor valaki alszik a közelünkben
sötétkék – amikor például az óvó néni mesél, akkor lehet csendben zsepit kérni, vagy jelezni, ha a mosdóba megyünk, de figyeljünk arra, hogy ezzel ne zavarjunk másokat
világoskék – amikor alkotunk, rajzolunk, dolgozunk valamin, nem kell néma csendben lennünk, akár hangosabban is kommunikálhatunk
zöld – a közös játék során lehet, hogy felemeljük néha a hangunkat, de igyekezzünk utána elcsendesedni, hogy ne zavarjuk a mások játékát
sárga – az udvari közös játék során még hangosabbak lehetünk
narancs – amikor közösen verset mondunk, vagy énekelünk, nyilván magasabb a hangerő
piros – ez a leghangosabb szint, amit csak akkor használjunk, ha segítségért kiáltunk. Ezt nagyon fontos, hogy azonnal meghallják mások!
HOGYAN HASZNÁLD?
A használat nagyon egyszerű, de az eredményhez következetességre is szükség lesz!
Egy-egy tevékenység előtt röviden beszéljétek meg, mennyire tekerjük fel a hangerőt! A mutatót állítsátok a megfelelő helyre, mutasd meg a gyerekeknek, ez pontosan milyen maximális hangerőt jelent.
Ha ezt valaki túllépi, megszégyenítés nélkül menj oda hozzá, és emlékeztesd a jelzett hangerőre! Ne várd azt, hogy soha senki nem lépi túl, hiszen gyerekekről van szó, akik most tanulják az önuralmat!
TÖLTSD LE A HANGERŐ SZABÁLYOZÓ TÁBLÁT!
Ezt a hangerő szabályozó táblát elkészítettük színes és színezhető verzióban. így akkor is tudod használni, ha nincs színes nyomtatód!
Ezen kívül kisebb és nagyobb méretben is megtalálod.
A kisebb méretet ajánlom otthoni használatra, a nagyobbat pedig oviba, iskolába.
Szeretnéd letölteni a hangerő szabályozót?
Görgess lejjebb, és katt a gombra!
Amennyiben komplexebben érdekel a Montessori módszer, akkor nézd meg, mi mindenről lesz szó a Montessori az otthonodban című online kurzuson! KATT IDE!
Tetszett az írás?
Iratkozz fel a Skillo levelekre, hogy sok más hasonló értékes írást, játékot, sablont kaphass a levelesládádba!
Majd ne felejts el korosztályt jelölni, hogy valóban csak a számodra értékes témákról kapj olvasnivalókat!