A figyelemzavar komoly dolog. Azonban mégis az a legrosszabb benne, hogy idegesítő.
Annyira az, hogy sokszor a szakemberek száján is kicsúszik, hogy “édes fiam, szedd már össze magad, és figyelj ide!”
Pedig pontosan tudja minden szakember, szülő, tanítónő, és óvónő, hogy tökéletesen felesleges ez a felszólítás, és semmit nem érünk el, ha folyton a hiányosságaira figyelmeztetjük a figyelemzavaros gyermeket.
DE MÉGIS MIT TEHETÜNK, HOGYAN SEGÍTHETÜNK HATÉKONYAN?
A figyelemzavar fejlesztéséhez van egy kulcsszó, ez pedig a mozgás.
Készítettem néhány vicces feladatlapot, amit figyelemzavarral küzdő gyerekeknél szoktam bevetni. Ezek a lapok elsősorban a vizuális figyelmet fejlesztik.
Az első lapon a következő a feladat:
Meg kell keresni azokat a számokat, betűket, melyek csak egyszer fordulnak elő. Azt, ami többször is előfordul, mindet át kell húzni. Ami megmarad, azt sorban beírni az alsó négyzetekbe. végül nem marad más, mint végrehajtani.
A második lapon 4 db kártyát találsz. Ezeknél a kártyáknál az a feladat, hogy végre kell hajtani, amit mutatnak. A számokkal kicsit nehezebb, itt figyelni kell ara is, hogy hányszor kell tapsolni, csettinteni, stb.
A harmadik lap még nehezebb, itt is azokat a számokat kell megtalálni, amelyekből csak 1 db van. Majd ezeket sorban beírni a képek elé, és nincs más hátra, mint annyit dobbantani, tapsolni, csettinteni, ahányat beírtunk a négyzetbe elé.
Szeretnéd megkapni a letölthető játékot?
A játékot már kiküldtem korábban hírlevélben.
Mit tehetsz, ha mégis meg szeretnéd kapni?
Semmi gond! A Skillo Klub felületén minden korábbi hírlevélből letölthető anyagot megtalálsz, sőt, még ennél is többet!
A Skillo Klubban több, mint 1000 letölthető játék vár rád a csatlakozással!
Tetszett az írás?
Iratkozz fel a Skillo levelekre, hogy sok más hasonló értékes írást, játékot, sablont kaphass a levelesládádba!
Majd ne felejts el korosztályt jelölni, hogy valóban csak a számodra értékes témákról kapj olvasnivalókat!