Mire pont bediliznénk attól, hogy folyton úgy tűnik, magunkban beszélünk, végre a hat hónapos babánk észrevehetően szótagok és hangsúlyos hangok sokaságával kezd reagálni a monológunkra.
Ekkor már a magyar nyelvre jellemző hangokat használja, sőt szótagokat fűz egymás után: ma-ma-ma-ma-ma, nya-nya-nya-nya, pa-pa-pa-pa, stb. Ezt a kommunikációt már gagyogásnak nevezzük.
És érthető, hogy majd megzabáljuk örömünkben, mert mihelyst meghalljuk a fenti három szótagsor egyikét, felkiáltunk, hogy “hát persze, hogy itt van a mama”/ a papa,/ anya, /vagy apa – melyik családban hogyan osztják a szerepeket.
Pedig az első próbálkozások még nem tudatos szavak, csak a nyelvünkben gyakran előforduló, és könnyen kiejthető szótagsorok.
Mivel a ga-ga-ga-ra nem reagálunk ilyen heves lelkesedéssel, nyilván a ma-ma-ma választódik ki, és legközelebb is minden igyekezetével azon lesz a drága, hogy ezt a kedves hangsort varázsolja elő. Így lesz az első szava a mama, anya, papa, apa, kinek mi.
Jelzem, nem feltétlenül ezek közül választódik ki az első szó. Bennünket Mesi igencsak meglepett, amikor 9 hónaposan rámutatott egy nagy hegyre, és azt mondta: Tihanyi apátság. Kristálytisztán, ahogy azt kell. 🙂 És naná, hogy tényleg a Tihanyi apátság volt!
A beszéd melyik területe indul hangsúlyos fejlődésnek 6-12 hónapos kor között?
A baba 6 hónapos kora után már egyre többet ért a beszédünkből.
Természetesen a beszéd észlelése is folyamatosan fejlődik eközben, tehát a mondókázást, és az éneklést abba ne hagyjuk! Erre azért van nagy szükség, mert az éneklés és mondókázás közben önkéntelenül lassul a beszédtempónk, és ez nagy segítség ebben az életkorban!
Mivel a nagymozgások fejlődése is igen aktív szakaszba lépett ezekben a hónapokban, igencsak hasznosak a mozgással kísért mondókák.
Mi mindent tud már a baba?
Az első dolgok egyike, amit megtanul, a tiltás, amit elég nagy átéléssel ad majd elő.
Egy éves kora előtt meg szokták tanulni a nevüket. Nyilván, ha valami hosszú, vagy bonyolult hangzású nevet adtunk neki, akkor azért természetes a késedelem. Gerzsonkák most egy kicsit hátrányban…
Már megmutatja a szemét, a lábát, a hasát, és szinte bármelyik testrészét, amit megtanítunk neki.
Sok kisbaba akár a könyvek lapjain is megmutat bizonyos dolgokat, főleg azokat, melyekkel rendszeresen találkozik is. Pl. ha van cicátok, akkor a cicát a könyvben lévő képen is felismeri.
Egyre ügyesebb a szájmozgások terén is, például a kisfiúk ilyenkor gyönyörűen tudnak már berregni. Sajnos simán lehet, hogy később problémája adódhat az “R” hanggal. 🙁
Érdemes kísérletezni a szívószál használatával, a gyertya elfújásával is. Ez utóbbi nálunk valamiért a családi hagyomány része – egyedül kell elfújnia a szülinapi gyertyát. Volt olyan gyerekem, akinél komolyan aggódtam, mi lesz, mert egyszerűen nem tudott célzottan fújni, de képzeljétek, a végső hajrában megtanulta! (persze nem kell kardodba dőlni, ha nem jön össze)
Mikor van szükség külső segítségre?
Leggyakrabban két új tünete lehet az elakadásnak.
Az egyik, ha 1 éves koráig semmilyen szótagsort nem kezd mondani a gyermekünk.
A másik, amikor láthatóan nem érti meg az egyszerű, sokat ismételt kérdéseinket.
Természetesen, ha most tűnik ki, hogy nem hall megfelelően, akkor se halogassuk a szakember felkeresését!
Kihez forduljunk segítségért?
Ebben az életkorban én már nem a védőnőt, vagy a gyermekorvost javaslom, hanem a Korai Fejlesztő Központ felkeresését.
A budapestit megtalálod a gombra kattintva, itt készségesen segítenek, hová fordulhatsz, ha vidéken élsz.
Hogyan tudok neked segíteni?
Beszéd és kommunikáció fejlődése átfogó mesterkurzus
A Skillo Klubban készítettem egy több mint 40 részből álló videósorozatot, melyben rengeteg hasznos infót találsz a beszédindításról és beszédindító stratégiákról! Olyan játékos tevékenységeket mutatok, melyekkel te magad a mindennapokban tudod segíteni gyermeked a minél kifejezőbb beszédben.
De nem csak ezekre kapsz segítséget a Skillo Klubban! Hónapról hónapra 1-1 téma kerül górcső alá, megosztjuk egymással a gondolatainkat, tapasztalatainkat, mellyel építjük a közösségünket és tanulunk egymástól!
Beszélgessünk! – beszéd fejlesztése 1-3 éves kor között tanfolyam
Kommunikációt támogató játékainkkal, hétköznapi tevékenységek apró átalakításával hatékonyan segítheted gyermeked beszédfejlődését! Végre szavakba öntheti mindazt, amit eddig nem tudott neked elmondani! A tanfolyam során megtanulod, hogy ösztönözheted gyermeked a beszédre! A sok közös játék elmélyíti a kapcsolatot kettőtök között, miközben fejlődik a babád!
Amennyiben egy komplex, átfogó tanfolyamra van szükséged gyermeked beszédével kapcsolatban, mindenképpen ezt a tanfolyamot ajánlom neked!
Tetszett az írás?
Iratkozz fel a Skillo levelekre, hogy sok más hasonló értékes írást, játékot, sablont kaphass a levelesládádba!
Majd ne felejts el korosztályt jelölni, hogy valóban csak a számodra értékes témákról kapj olvasnivalókat!