Ma ünnepeljük a Tűzoltók napját Magyarországon.
Nem véletlen, hiszen ma van Flórián napja.
Flórián keresztény vértanú, őt hívták segítségül az árvizek és tűzvészek ellen.
A hagyomány szerint ifjúkorában imádságára kialudtak egy égő ház lángjai, ennek hatására a 15. század végén már inkább elsősorban a tűzzel hozták kapcsolatba.
Tűzoltós játékcsomag – ingyen
Ebben a játékcsomagban többféle játékot találsz.
Mutatom is, mi mindent találsz benne! Kezdjük az abszolút kedvenccel!
Ez egy társasjáték, amihez egy dobókockára és egy játéklapra lesz szükséged. (Mindkettőt megtalálod a játékcsomagban)
A játékot azért szeretem, mert itt nem a játékosok versenyeznek egymással, hanem a képecskék a lap alján. Így nem érzi majd vesztesnek magát a gyerkőc, ha éppen nem neki kedvez a szerencse.
Jól gyakorolható vele a számlálás, a finommotorika is szerepet kap a játékban, és a kombinatorika alapjait ismerheti meg vele az ovis gyerkőc is.
Találsz benne gyurmalapokat, ezeket akár 2 éves kortól is tudjátok majd használni.
A számolás sem maradhat el, kisebbeknek és kicsit nagyobbaknak is készültek hozzá lapok!
És persze az útvonalak kisebbeknek, nagyobbaknak ollós gyakorlatok, ceruzás vonalvezetők is kerültek bele.
A böngészőlapok nem maradhatnak el, hiszen a tűzoltók esetében kiemelten fontos a fókuszált figyelem fejlesztése is!
Szeretnéd megkapni a Tűzoltók napjára készített játékcsomagot?
A játékot már kiküldtem korábban hírlevélben.
Mit tehetsz, ha mégis meg szeretnéd kapni?
Semmi gond! A Skillo Klub felületén minden korábbi hírlevélből letölthető anyagot megtalálsz, sőt, még ennél is többet!
A Skillo Klubban több, mint 1000 letölthető játék vár rád a csatlakozással!
Tetszett az írás?
Iratkozz fel a Skillo levelekre, hogy sok más hasonló értékes írást, játékot, sablont kaphass a levelesládádba!
Majd ne felejts el korosztályt jelölni, hogy valóban csak a számodra értékes témákról kapj olvasnivalókat!