A gyermekek játékos fejlesztése akkor a leghatékonyabb, ha átszövi a mindennapokat is. Észrevétlenül előkerül nap mint nap, természetesen az ünnepek alkalmával is. Ebből a sorból nem maradhat ki Szent Márton ünnepe sem 🙂
A legenda szerint Szent Márton a mai Szombathely városában született 316-ban vagy 317-ben egy római elöljáró fiaként.
Amikor felnőtt, a római császár katonájaként szolgált. A legenda szerint franciaországi Amiens városában egy hideg téli estén odadta meleg köpenyének felét egy nélkülöző koldusnak.
Aznap éjszaka álmában megjelent Jézus a koldus alakjában.
Innentől kezdve nem a hadsereget, hanem Istent szolgálta, megkeresztelkedett. Misszionáriusként sok jót cselekedett. Jóságáról még életében legendák keringtek, püspökké akarták szentelni.
A legenda szerint, mikor ennek hírét vette, az érte jövő küldöttek elől a ludak óljába bújt.
A szárnyasok azonban gágogásukkal, szárnyuk verdesésével óriási zajt csaptak, így elárulva Márton rejtekhelyét.
Mártont 371-ben püspökké szentelték és haláláig, 398-ig Tours-ban segítette a rászorulókat.
November 11-e a naptárban a téli időszak kezdő napja: megkóstolták az új bort és az új termés is kitartott bőven, így nagy eszem-iszomot tartottak, hogy jövőre is jó termés legyen mindenhol.
A rómaiak Aesculapiust, az orvosistent ünnepelték ilyenkor, s ludat öltek, amely a hadisten, Mars szent madara volt. (A madarak gágogásukkal egyszer megmentették Rómát a gallok éjszakai orv rajtaütésétől.)
A keresztény naptárban is ez alapján kapott helyet: a lúd római neve “avis Martis” (Mars isten madara); régi szófejtéssel „Márton madara”-ként ünnepelték, így nem kellett eltérni a lúdlakomák római szokásától.
A reformáció korában is folytatódott a hagyomány: a protestánsok Luther Márton neve napján emelgették a poharaikat ilyenkor.
Csupa olyan ötlettel készültem Márton napjára, amit egyszerűen meg tudsz valósítani, sőt, a gyerekekkel közösen készíthető!
A fent bemutatott játékokhoz, kézműves ötletekhez készült sablont már elküldtem a hírlevélben.
Ha feliratkozol, újabb letölthető játékokkal várlak!
Szeretnéd megkapni a Márton napi játékokat?
A játékot már kiküldtem korábban hírlevélben.
Mit tehetsz, ha mégis meg szeretnéd kapni?
Semmi gond! A Skillo Klub felületén minden korábbi hírlevélből letölthető anyagot megtalálsz, sőt, még ennél is többet!
A Skillo Klubban több, mint 1000 letölthető játék vár rád a csatlakozással!
Tetszett az írás?
Iratkozz fel a Skillo levelekre, hogy sok más hasonló értékes írást, játékot, sablont kaphass a levelesládádba!
Majd ne felejts el korosztályt jelölni, hogy valóban csak a számodra értékes témákról kapj olvasnivalókat!