Kudarckerülés vagy képességzavar?

Hosszú pályafutásom során igen sokszor fordultak hozzám szülők kétségbeesve, mert a gyerekük a foglalkozásokon vagy tanórán nem dolgozott az elvárt szinten.

A pedagógusok ilyenkor általában javasolni szokták, hogy a szülők forduljanak a szakszolgálat szakembereihez, hogy derítsék ki, áll-e valamilyen képességzavar a háttérben. Én azonban azt mondom, hogy ez előtt még figyeljük meg mi magunk is a gyermekünket, mert talán egészen más a probléma gyökere!

Leggyakrabban ugyanis kétféle variációval találkozom, ha egy gyerek „rosszul teljesít”:

1. A gyermek kudarckerülő magatartása vezet a problémához. Ez azt jelenti, hogy már ki sem próbál nehezebb, komplikáltabb feladatokat, mert ha a legkisebb sikertelenség éri – ami a tanulási folyamatban teljesen törvényszerű –, akkor az számára olyan csalódás, amit nem tud elviselni és megfelelően kezelni.

2. Ugyanakkor az esetek másik felében a gyermek átlagosnál gyengébb teljesítménye mögött ténylegesen képességzavar húzódik.

Hogyan különítsük el a kétféle helyzetet?

Hát, ez bizony nem mindig egyszerű, pedig közel húsz év saját tapasztalat alapján mondhatom, hogy van benne némi rutinom… Ezen az ábrán mutatom nektek, hogy tudjátok megkülönböztetni a két állapotot:

Bár a képességzavar a nagyobb gond, de a kudarckerülést is fontos felismerni, hiszen már az is nehézséget jelenthet a gyereknek és a közösségnek is. Ráadásul még komolyabb problémákhoz vezethet, így azt gondolom, mindenképpen foglalkozni kell ezzel a jelenséggel is!
Természetesen sokszor keverednek a jelek, hiszen előbb-utóbb a kudarckerülők képességei is tényleges lemaradáshoz vezethetnek. A gyermek ekkor már a képességzavarral küzdő viselkedésmintákat is mutatja.

Miért fontos a kettőt megkülönböztetni egymástól?

Szülőként és pedagógusként is fontos, hogy ismerjük ezt a két jelenséget, hiszen eltérően kell reagálni rájuk.

Minél korábban ébredünk rá, hogy a gyermek “csupán” kudarckerülő, annál hamarabb tudjuk megerősíteni abban, hogy a kudarc a tanulás (és az élet) természetes velejárója. Ezzel két legyet ütünk egy csapásra: egyrészt egy életre szóló tanítást adunk neki, másrészt pedig megelőzzük a lemaradását bizonyos területeken.

Sőt, van itt még egy harmadik légy is: a gyermekben sem alakul ki “velem valami baj van” tudata, ami később méginkább erősítheti a kudarckerülő magatartásmintát.

Az első esetben tehát a pedagógus és a szülő feladata az, hogy engedjék hibázni a gyermeket, és ne várjanak tőle minden pillanatban tökéletes teljesítményt. Sőt mutassanak rá olykor a saját tökéletlenségükre is, hogy a gyermek lássa: bárkivel előfordulhat, hogy minden igyekezete ellenére hibázik, és hogy valami nem sikerül.

Ha a gyermek már hosszabb ideje nem merte megfelelően “gyakorolni” bizonyos képességeit, akkor talán már le is maradt ezekben a kortársaitól, így ilyenkor is szükség lehet fejlesztésre.

Ebben az esetben átmenetileg kudarcmentes játékos feladatokkal segítem újraépíteni az adott képességet – és így az önbizalmat – a gyermekben.
Azonban ha bizonyítást nyer a képességzavar, akkor mindenképpen fejleszteni szükséges az adott területet!