A gyermek, aki nem szereti, ha koszos lesz...

Biztos vagyok benne, hogy mindannyian ismertek olyan gyerkőcöt, aki utál koszos lenni.

Találkoztam olyan anyukákkal is, akik erre igenis büszkék voltak, meggyőződésük szerint ez a helyes nevelésük következménye. De sajnos ez nem így van.

Ez a jelenség a “szenzoros integrációs zavar” egyik lehetséges tünete.

Mielőtt leírnám, mit is jelent ez a kifejezés, nézzük meg, mi mindenben nyilvánulhat meg ez a zavar!

Milyen tünetei lehetnek még?

a gyerkőcöt zavarja a ruhákon a varrás, leggyakrabban a zokni varrása
zavarja őt a póló nyakán belül a cetli
nem szereti, ha megpuszilják, megölelik
zavarja őt, ha szembe fúj a szél
nem alszik el vasalatlan ágyneműben
nem hajlandó mezítláb járni a homokban, füvön
bizonyos textúrákat nem bír elviselni (pl. a szőrméket)
nem hajlandó megérinteni a rezgő játékokat
nem hajlandó garbót vagy sálat viselni
utál hajat mosni
nem szereti, ha kétféle állagú étel keveredik a tányérján: krumplipüré szaftos hússal, gabonapehely tejjel

És a felsorolás korántsem teljes, rengeteg hasonló tünettel találkozhatunk még.

Mivel ezek a gyerekek csak korlátozott módon tudják felfedezni az őket körülvevő világot, ezek az apró tünetek később nagyobb probléma forrásai lehetnek. Gondoljunk bele, hogy egy ilyen gyerkőc például konzekvensen elutasítja a gyurmázást, ujjfestést, a zsírkrétával való rajzolást – ugye nyilvánvaló, hogy ezen tapasztalatok nélkül nehezen boldogul majd az iskolás éveiben.

Mi is áll mindezen zavarok hátterében?

Ezeket a tüneteket az idegrendszer éretlensége okozza.

Az idegrendszer feladata az, hogy a testünk és a környezetünk között létrejövő kapcsolatot összerendezze, azaz a testünk a környezet hatásainak megfelelően tudjon válaszolni az őt ért ingerekre.

Ha ez az összerendezés nem működik megfelelően, és az ingerek nem tudnak egymással úgy szerveződni, hogy a testünk felismerje, és megfelelően legyen képes reagálni, akkor a szenzoros intergáció zavaráról beszélünk.

Fent leírt esetekben a tapintási/taktilis inger sérül: a gyerekek vagy túl erősnek érzik, vagy túl gyengének mindazt, ami a bőrükkel kontaktusba kerül.

Pete Ildikó, a téma magyar szakértője nagyon érzékletesen írja le a jelenséget:

“Szeretnénk egy papírpohárból inni, de nem tudjuk, hogy milyen erős a pohár fala, és mennyi víz van benne, azaz nem tudjuk, milyen erősen kellene megfognunk. Így aztán túl erősen markoljuk meg, a pohár összegyűrődik, a víz pedig kiborul, vagy éppen ellenkezőleg, nem fogjuk meg elég erősen, a pohár kicsúszik a kezünkből, és a víz ebben az esetben is kiömlik. ”

Így ebben a zavarban szenvedő gyermekek például erősnek érzik a zokni varrását, úgy érzik, kellemetlenül “vágja” őket. A homokszemek a lábujjaik között nem csupán apró szemcsék, hanem olyasmi érzést keltenek bennük, mintha a mi cipőnkben kavicsok lennének.

Mit tehetünk, ha a fenti tünetek közül egyet vagy többet is észreveszünk a gyermekünkön?

1. Semmiképpen ne erőltessük, hogy ezeket az érzéseket elviselje, tehát hagyjuk, hogy kezet mosson, engedjük, hogy cipőben menjen homokozni, vágjuk ki a cetlit a pólója nyakából, és engedjük, hogy megmossa a kezét, ha koszosnak érzi.

2. Az óvónéni és tanítónéni felé legyünk bizalommal, mondjuk el neki is ezeket a tüneteket! Nagyon fontos, hogy a közösségben se érezze magát veszélyben a gyerkőc! Biztos vagyok benne, hogy pl. megoldható, hogy külön tányérban kapja a krumplipürét a szaftos husit.

3. Ha csak 1-2 tünet jelentkezik, és ezek is csak nagyon enyhe formában vannak jelen, jó eséllyel ki is növi a gyermekünk, illetve fokozatosan hozzászoktathatjuk őt az ingerekhez.