Ennek az írásnak a beszédészlelés lesz a témája.
Azt tapasztalom, sok a bizonytalanság ezzel kapcsolatban, és a szülők nemigen tudják, mit is takar pontosan ez a fogalom. A beszédészlelés zavarairól pedig még kevésbé vannak információik, pedig ennek tüneteivel ők találkoznak először.
Ráadásul megfelelő szakmai segítséggel az otthoni környezetben, játékosan fejleszthető leghatékonyabban.
A beszédészlelés a beszédhangok, és beszédhang-kapcsolatok felismerését jelenti.
Ennek a készségnek a segítségével tud újabb és újabb szavakat megtanulni, illetve elismételni.
A megfelelően működő észlelési folyamatnak köszönhető, hogy a cipő cipő lesz, és nem picő, a fésű fésű, és nem séfű.
Persze a fenti példa egy a sok közül, összességében a nyelvtanilag helyes beszéd alapfeltétele a megfelelő beszédészlelés.
Biztosan ismertek gyerekeket, akik nem nem kenyeret esznek, hanem kenyért, és nem vizet isznak, hanem vízt.
Vagy éppen a szavak sorrendjét cserélik fel a mondatokban, amitől esetleg teljesen más értelmet nyer a közlendőjük.
A beszédészlelés zavara nem azt jelenti, hogy a gyermekünk nem hallja a beszédet, bár kétségkívül nem fog működni a beszédészlelési képesség, ha a gyermeknek hallásproblémája van.
A legtöbb esetben azonban teljesen ép hallás mellett tapasztalhatjuk, hogy az észlelési folyamatban nem minden működik tökéletesen.
Honnan tudom, hogy gyermekemnek problémája van a beszédészlelés területén?
Gyermeked későn kezdett beszélni – elképzelhető, hogy eleve a beszédészlelés zavara miatt indult később a beszéde.
Ha gyermeked gyakran felcseréli a hangokat, szótagokat egyes szavakban.
Ha plusz hangokat told be, vagy éppen hangokat hagy ki a szavakból. pl: ceruzaza
Ha a szavakat nem pontosan használja: szemüveg helyett szemüge
Ha már nagyobb (nagycsoportos, iskolás) , gyakran visszakérdez. Figyelem! A kisebb gyerekek jellemzően NEM kérdeznek vissza!
Sajnos még mindig él az a téves elképzelés, hogy “szelektív” hallásuk van.
Nehezen tanulnak meg verseket, dalokat. Ők azok, akik nem szerepelnek az ovis ünnepségeken.
Gyakran visszahúzódó, félénk gyerekek. De vigyázat! Lehet, hogy éppen folyamatosan beszélnek, ezzel leplezik a bizonytalanságukat.
A szülők, óvónők gyakran azt mondják róluk: játékosabb, mint a kortársaik.
Több beszédhibája is van. Nagyon gyakori a K-T hang felcserélése, illetve az Ü-Ö-O hangokkal kapcsolatos beszédhibák.
Lassabban dolgozik, a társait figyeli, ők mit csinálnak, és ebből próbál következtetni a feladatra. Már oviban is jelentkezhet a foglalkozások során.
Zajos környezetben hamarabb elfárad, hiszen így még nehezebb a beszédre fókuszálnia.
Szegényesebb szókincs jellemzi a beszédészlelési zavarral küzdő gyerekeket.
Jellemző tünet még a gyenge zenei képesség, hiszen az anyanyelv dallamát sem észlelik megfelelően.
MI OKOZZA A LEGNAGYOBB PROBLÉMÁT?
Sajnos a mai napig az a legnagyobb probléma, hogy sok szülő logopédus szakember helyett a játszótéren, és facebook-csoportokban tájékozódik. Ha itt feltesz egy kérdést a gyermeke fejlődésével kapcsolatban, akkor sajnos semmi nem garantálja, hogy szakmailag megalapozott választ kap.
A következő probléma, hogy legtöbbször a “majd kinövi”, “ne hasonlítsd másokhoz” típusú válasz érkezik. Ezzel azonban elodázódik a megoldás, a gyermek segítség nélkül marad.
A harmadik probléma, hogy a beszédészlelés zavara komoly problémát legtöbbször csak akkor jelent, amikor már késő orvosolni.
A beszédészlelés időablaka, azaz fejlődésének érzékeny időszaka 6-7 éves korban bezárul.
Ekkor azonban nem feltétlenül súlyosak a tünetek, mert a gyermeket vizuálisan gazdag környezet veszi körül, a képek pedig átsegítik őt a nehézségeken.
MI A MEGOLDÁS? VAN SEGÍTSÉG?
Természetesen van segítség! Mégpedig az időben elkezdett logopédiai fejlesztés jelenti a segítséget!
MIT JELENT AZ IDŐBEN ELKEZDETT FEJLESZTÉS?
Egy fejlesztés akkor kezdődik el időben, ha a szülők a tünetek megjelenésekor szakemberhez fordulnak.
Természetesen a fenti tünetek gyakran előfordulnak a kisgyermekeknél, hiszen most tanulják a beszédet!
Azonban ha a fentiek közül több, mint három jel ismerős számodra, akkor mindenképpen érdemes ezeket komolyan venned!
Tetszett az írás?
Iratkozz fel a Skillo levelekre, hogy sok más hasonló értékes írást, játékot, sablont kaphass a levelesládádba!
Majd ne felejts el korosztályt jelölni, hogy valóban csak a számodra értékes témákról kapj olvasnivalókat!