fbpx

Agytorna

Fejlesszük együtt gyermeked figyelmét és emlékezetét!

Egyre több a tanulási zavarral küzdő gyerek, melynek leggyakoribb okai közé tartozik a figyelem és az emlékezet készségének gyengesége. Ez megmutatkozhat abban is, hogy

nem emlékszik, mi történt a mesében
elfelejtette mi a házi feladat
nehezen tanul verset
gyorsan elfárad a tanulás során
nehezen tanul meg új dolgokat
este még tudja, de a dolgozatban már nem emlékszik.

Csatlakozz te is az Agytorna kurzushoz, hogy szülőként megfelelő eszközökkel közelíthesd meg a problémát, és együtt fejlesszük gyermeked figyelmét és emlékezetét!

Figyelem & Emlékezet

Mindannyian ismerünk olyan gyerekeket, akik nap, mint nap többször is hallják ezeket a mondatokat.

 “Már megint hol jár az eszed?
 “Hányszor mondjam még, hogy…”
 “Hozzád beszélek, legalább most figyelj…!”
 “Figyelj, mert megint nem fogod tudni…!”

Csoda, ha egy idő után meg sem hallják már?

A szívünk mélyén mindannyian tudjuk, hogy a fenti mondatok inkább ártanak, mint használnak. Miért mondjuk mégis?

Azt tapasztalom, a legtöbb szülőnek nincsenek megfelelő eszközei ahhoz, hogy hatékonyan közelítsenek a problémákhoz, ezzel még több stresszt okozva maguknak és a gyereküknek is.

Képzeld el, hogy nem neked kell emlékeztetni és ellenőrizni a gyermekedet arra, hogy holnap gyümölcsnap lesz, vigye magával a tízóraiját, mosson fogat este, tanuljon a közelgő felmérőre, vagy készítse elő a holnapi ruháit.

Ha gyermeked jobban tud figyelni, és javul az emlékezete, akkor önállóbbá válik.  Neked pedig ezzel párhuzamosan csökken a stressz az életedben!

Játsszunk egyet!

Íme egy gyors teszt!

Felteszek neked alább pár kérdést! Alaposan gondold át melyek azon, amik igazak rátok!

Ha egyszerre 3-4 dolgot kérsz a gyermekedtől, meg tudja csinálni?

Nem figyel a részletekre, pl. nem fordítja meg dolgozatnál a lapot.

Külső ingerek gyakran elvonják a figyelmét.

Ha belefeledkezik a játékba, nehéz kizökkenteni.

Gyakran veszít el dolgokat.

Feledékeny a mindennapi tevékenységekben is,

Nem kitartó, mintha gyorsan feladná a dolgokat.

Nem tud végigülni egy 20 perces társast.

Ha a fentiek közül legalább 3 kérdésre is beleegyezően bólogattál, akkor érdemes hangsúlyt fektetned gyermeked figyelmének és emlékeztének fejlesztésére!

Kiknek való ez a program?

4-9 év közötti gyerekeknek

A figyelmi problémák már kora gyermekkorban megmutatkoznak. Ebben a programban olyan módszerekkel dolgozunk, amelyeket már 4 éves kortól tudsz használni. A program nagyjából 9 éves korig, a kiskamasz kor kezdetéig nyújtja a legoptimálisabb segítséget!

Elsősorban családoknak

A programot legteljesebben a családban tudod használni. Olyan élethelyzeteken haladunk végig, amelyekre a szülőknek van ráhatásuk, az ő felelősségkörükbe tartoznak. Természetesen hasznos lesz óvodapedagógusok és tanítók számára is, hiszen rengeteg játékkal, mozgásos tevékenységgel töltöttem meg.

Akik szeretnek játszani

A tanfolyami anyagban 50 játékot is találsz majd, melyek kiválóan kiegészítik mindazokat az apró változtatásokat, melyeket a mindennapokban megteszünk.
A program sikere leginkább azon múlik, hogy megtanulunk-e a játékokon keresztül kapcsolódni a gyermekeinkhez!

Jól felépített témák

Nem hagyunk ki semmit! Egymásra épülő modulokban, a figyelmet és emlékezetet befolyásoló területek mindegyikén végighaladunk lépésről-lépésre!

Környezet egyszerűsítése

kommunikáció átalakítása

Fejlesztő játékok

képernyőidő csökkentése

szenzoros fejlesztés

táplálkozás

mozgás, sport

memória

napirend

alvás, pihenés

Bónuszok

összesen 13.360 Ft értékben, most ajándékba, nektek!

Napirendkártyák

Értéke: 5.790 Ft

Folyamatábrák

Értéke: 3.190 Ft

Agytorna kártyák

Értéke: 2.190 Ft

Vicckártyák

Értéke: 2.190 Ft

Mire számíthatsz a program hatására?

sokkal Önállóbb lesz

Ez nem azt jelenti, hogy magára hagyjuk, és nem törődünk vele, hanem éppen ellenkezőleg! Megengedjük neki és teret adunk számára, hogy fejlődjön, megtanuljon felelősséget vállalni – mindezt természetesen a maga szintjén. Meglátod a te életed is mennyivel könnyebb lesz, ha nem kell minden apró dologban a segítségére lenned!

Szervezettebbé válik

Egy kapkodós reggel helyett nyugis készülődés veszi kezdetét, hiszen gyermeked számára megkönnyítjük a rutinok alkalmazását. Egyszerűbb folyamatok, átláthatóbb rendszer, teljesíthető elvárások őt is felszabadítják. Stressz nélküli hétköznapokban könnyebb lesz szervezettebbé válnia.

Fejlődik a feladattudata

Fontos, hogy gyermekünknek megtanítsuk, hogyan lesz képes késleltetni a vágyait. Az óvodában, iskolában, de a későbbiekben is akkor lesz boldog és elégedett, ha képes elviselni a kudarcokat is, és a konfliktushelyzetekből adódó feszültséget.

Magabiztossá válik

Ahogy megtanul jobban figyelni a környezetére, egyre pontosabban megérti, mit is várunk tőle. Minden gyermek vágyik arra, hogy megfeleljen a tőle elvárt dolgoknak, csak esetleg nem érti meg ezeket vagy nem képes ezeknek az elvárásoknak megfelelni.

Hogyan zajlik az agytorna kurzus?

Az Agytorna egy teljesen online tanfolyam, csak internetre lesz szükséged a részvételhez!

Minden tananyagot a Skillo fiókodba belépve találsz majd meg, amihez jelentkezés után pár percen belül meg is kapod a hozzáférést!

A fenti modulokban a haladásodat könnyű lesz követned és akkor lépsz be, amikor csak szeretnél!

Minden anyag elérhető a számodra, így kis adagokban, vagy ha te úgy szereted jobban, akár pár nagyobb ülésben is haladhatsz! Ahogy a legkényelmesebb számodra!

Kérdezz bátran a felületen! Ha valamiben elakadtál és tanácsra, segítségre lenne szükséged, a tanfolyam felületén korlátlanul kérdezhetsz!

Miért fogod szeretni az online kurzust?

Saját ütemedhez szabhatod

Az aktuális részeket akkor nézed meg, amikor a te időd engedi! Követheted a kurzust hétről-hétre, vagy egyben is elvégezheted!

Részletes magyarázat

Megvalósítanál éppen, de elbizonytalanodsz? Mindent alaposan átveszünk videók formájában, így bármit átnézhetsz újból bármikor!

Lépésről lépésre haladunk

Nincs időlimit, sietség, nem kell egyszerre megértened mindent! Egymásra épülő modulokban vezetünk végig a saját tempódban!

Több korosztály számára megoldás

Minden ötlet alakítható úgy, hogy kisebbek és nagyobbak számára egyaránt hasznos legyen – mutatjuk, hogy hogyan!

Ki vagyok & miért tudok segíteni?

Szia! Sárosdi Virág vagyok, 6 – immár felnőtt – gyermek édesanyja, gyógypedagógus-logopédusként dolgozom

Velem találkozhatsz majd a kurzus videóiban is!:) A munkám során rengeteg szülővel és természetesen gyerkőccel kerültem kapcsolatba. Sokszor megtapasztaltam, hogy akkor tudok egy gyermekkel hatékonyan dolgozni, ha az otthoni környezet is támogatja a munkámat.

Több ezer szülővel dolgoztam együtt az elmúlt években az online programjaimon keresztül.

Biztos lehetsz abban, hogy te is képes leszel segíteni a gyermekednek, hiszen a programban nem leszel egyedül, számíthatsz rám!

Akik már elvégezték

“Az óvó nénik jelezték nagycsoportban, hogy Peti nemigen tud asztalnál ülve feladatokra figyelni, és ez gondot jelenthet majd az iskolában. Nyáron végeztük a porgramot, tényleg nagyon szórakoztató volt, még a nyaralásra is elvittem az egyik heti anyagot. Nem csak Peti élvezte, hanem a férjem is újra gyerek lett, néhány dolog számára is kihívást jelentett.”

Hollósi Marcsi

Szeged

“Nálunk elég kaotikus volt a helyzet, a lányom több területen is elmaradást mutatott. Sajnos ez csak első osztályban derült ki. Virág tanácsára a figyelem fejlesztésével kezdtük, mert ez az alapja minden más tanuláshoz szükséges képességnek. Mire a program végére értünk, a kislányom egyre szebben írt, és az olvasása is rendeződött. Év végére kitűnő lett. Nagyon sok munkája volt ebben, de a tanfolyam játékai nélkül szerintem nem ment volna.”

Kerekes Évi

Gödöllő

“Mindenkinek ajánlom a programot, akinek szórakozott professzor típusú gyermeke van. Az enyém ilyen, és mióta elvégeztük a 10 hetes programot, mintha kicserélték volna. Azóta jelen van az órán, és aktív – ezt  a tanító nénink vette észre, kérdezte, mit csináltam a fiammal. Semmit, csak játszunk. Csoda játékok lehetnek, válaszolta. Tényleg azok!”

Hajasné Kiss Katalin

Győr

“Nálunk sajnos én is kicsit figyelemzavaros vagyok szerintem, így azonnal lecsaptam a tanfolyamra. A tervezés nem volt az erősségem, de az útmutatókkal és a tervezőlapokkal sokkal gördülékenyebben megoldom a hétköznapokat. Amire büszke vagyok, hogy a program óta mindig van itthon meleg étel és a gyerekek sem a péknél kapnak tízórait a reggeli rohanás közben. Köszönöm a program anyukás részét IS! A játékokat persze, hogy élvezték a gyerekek, és az egész családot összehozta egy-egy este.”

Tóth Ildikó

Budapest

Most van számodra egy különleges ajánlatunk!

Tanulásmódszertan kurzus csak 5.000 Ft-ért!

Ha most vásárolod meg Agytorna tanfolyamunkat, 80%-os kedvezménnyel lehet a tiéd Tanulásmódszertan kurzusunk is, ami nagyszerű kiegészítés lehet gyermeked számára!

A gyerekek leggyakrabban alkalmazott tanulási stratégiája az ismétlés, hétköznapi elnevezéssel az a bizonyos kínkeserves magolás.

Tanulásmódszertan programunk célja, hogy megelőzzük ennek a rossz szokásnak a beidegződését, ami a későbbiekben tanulási problémákhoz vezethet!

Röviden tehát: ez a tanfolyam nem magolás extrákkal!

Játékosan ismerkedünk a tanulás 6 alappillérével!

Külső rend

Az eredményes tanulási környezet feltétele a rend! Ennek elsajátításához egyszerű technikákat és vizuális segítségeket kaptok tőlem! Gyermeked ezáltal önállóan is képes lesz tanulást elősegítő környezetet választani, kialakítani magának!

Segédeszközök

Megannyi tanulást segítő módszert és kiegészítőt ismerhettek meg – tanulókártyák, elmetérképek, megfelelő jegyzetek készítése. Minden témához találhattok megfelelő sablont, segítek megtanulni őket a legeredményesebben használni!

Belső rend

Nem vagyunk egyformák, így a tanulásban is különbözünk! Gyermekednek is meg kell ismernie a saját agyát, hogy mi az, ami számára a leginkább működik – minden tanulási stílusnak meg van a maga előnye és hátránya, segítek megérteni ezeket!

Időgazdálkodás

A kényelmes tanuláshoz meg kell tanulni megtervezni az időnket is! Ha ez sikerül, nincsenek elfelejtett dolgozatok, összecsapott házik és felesleges fáradt görnyedések a tanulnivalók felett! A jól ütemezett tanulással több idő marad a mókára is!

Játékosság

Az eredményes tanulási környezet feltétele a rend! Ennek elsajátításához egyszerű technikákat és vizuális segítségeket kaptok tőlem! Gyermeked ezáltal önállóan is képes lesz tanulást elősegítő környezetet választani, kialakítani magának!

Ráhangolódás

A tanuláshoz kell a megfelelő kedv és környezet is! Hogyan legyünk motiváltak, hogyan maradjunk frissek, szükségünk van-e szünetre, és mivel töltsük azt, hogy a tanulás jó élmény maradjon? Sokan abba a hibába esnek, hogy szünet nélkül erőlteti az anyagot magukba!

Ha úgy érzed szeretnéd megalapozni gyermeked helyes tanulását a jövőben is, az Agytorna tanfolyam megvásárlása esetén most az egész Tanulásmódszertan kurzus a tiéd lehet 10.000 Ft-ért!

Garantált móka & siker

Az általunk megálmodott játékok megannyi szülő mindennapját, és rengeteg szakember munkáját könnyítették már meg! Biztosak vagyunk benne, hogyha programunkkal gyerkőcöd számára minőségi szórakozást és fejlődési segítséget nyújthatsz!

Az Agytorna Online kurzusunkkal több, mint

családnak segítettünk már

Nyomtatómentes!

A program csupa olyan játékot tartalmaz, amelyek alkalmazásához vagy elkészítéséhez nincs szükséged nyomtatóra – nincs nyomtatási- és papírköltség, nem kell előkészíteni a feladatokat. Csak ti kelletek és már mehet is a játék!

Mennyiért lehet a tiéd?

Most a teljes kurzus a 13.360 Ft értékű bónusszal együtt mindössze ennyibe kerül!

24.900 Ft

Plusz különleges ajánlatunk:

Ha most vásárolod meg az Agytorna tanfolyamot, egy szuper kiegészítést is tudunk ajánlani gyerkőcödnek! A tiéd lehet a Tanulásmódszertan tanfolyamunk is 60%-os kedvezménnyel, azaz a két tanfolyam együtt

49.800 Ft

helyett

34.900 Ft

Kérdésed lenne?

Nincs túl sok időm. Mennyi időt igényel a program elvégzése?

Ez csak rajtad múlik! Nekem szenvedélyemmé vált a játékok készítése, sokszor kikapcsolódásnak élem meg, nem pedig munkának. Ha napi 15 percet rá tudsz szánni a kurzusra, pár hét nagy változásokat láthatsz, valamint időt is spórol neked!

Nem Magyarországon élek. Részt tudok venni a programban?

PERSZE! – A program anyagaihoz digitálisan férsz hozzá, így az országhatárok nem gátolnak semmiben! A fizetést meg tudod oldani bankkártyás fizetéssel, így teljesen ingyenes a pénzmozgás is.

Milyen eszközök szükségesek a kurzushoz?

Bőven elég, ha van egy okostelefonod, tableted vagy laptopod – bármelyik felületen eléred a tanfolyamot!

Melyik korosztály számára ajánlott a program?

Ezt a tanfolyamot 4-9 éves kisgyermekekkel élő családok számára alakítottuk ki, ők tudják a legtöbbet hasznosítani a módszerek nyújtotta lehetőségekből!

Meddig férek hozzá a tanfolyamhoz?

A tanfolyam megvásárlásától számított 2 évig szabadon beléphetsz és újranézheted, letöltheted bárelyik modul anyagait!

Megoszthatom-e a tagságomat másokkal?

NEM. – Azzal együtt, hogy nagyon örülünk, ha minél több ember használja az általunk elkészített kurzusokat, egy fizetéssel csak egy személy használhatja a tanulószobai felületet. 

Ha a barátnőddel is szeretnéd megosztani ezeket az anyagokat, saját előfizetéssel kell rendelkeznie.

A bejelentkezéseket a rendszerünk figyeli, így a szerzői jogok esetleges megsértése jogi következményeket von maga után!

Mi lesz, ha mégsem tetszik?

Annak ellenére, hogy a legnagyobb gondossággal készítjük el online kurzusainkat, előfordulhat, hogy neked mégsem fog tetszeni. Sajnos a befizetett összeget nem tudjuk neked visszatéríteni, így arra kérünk, hogy ha még nem ismered a Skillot, akkor várj még a csatlakozással! Iratkozz fel a levelekre, kövesd az Instagram oldalunkat, és jobban fogod látni, hogy való-e neked a program.

Maradt még kérdésed, amire nem kaptál választ?

Írj Orsinak a hello@skillo.hu címre, vagy keress minket H-P. 8:00 – 16:00 között a +36 30 200 1000 telefonszámon!

Együtt játszunk,

együtt fejlődünk!®

Elérhetőség

H-P: 8:00 - 16:00

+36 30 200 1000

hello@skillo.hu

2112 Veresegyház, Sportföld utca 23/i.

                            

skillo levelek

Ha szeretnél értékes anyagokat, érdekes híreket és exklúzív ajánlatokat kapni tőlünk, akkor irítkozz fel a Skillo hírleveleire!

Majd ne felejts el korosztályt jelölni, hogy valóban csak a számodra értékes témákról kapj olvasnivalókat!