Jelenlegi állapot
Nem jelentkeztél
Ár
Zárt
Kezdj hozzá
Ez a tanfolyam jelenleg zárva van

A „Hány óra? Időbeli tájékozódás fejlesztése komplex program” 10 héten keresztül összesen 50 játékkal segíti gyermeked képességeinek kibontakozását.

Mielőtt elkezdjük a közös munkánkat, szeretnék röviden bemutatkozni neked, hiszen lehet, hogy nem ismersz még 🙂

Sárosdi Virágnak hívnak, logopédus-gyógypedagógusként dolgozom. A Skillo.hu honlapon az én írásaimmal, játékötleteimmel és megvásárolható fejlesztő-játékaimmal találkozhatsz.

Hat gyermekem van, már mind megnőttek, bár hárman még velünk élnek. Mindenesetre már teljes erőbedobással élhetek a hivatásomnak.

Ezt a tanfolyamot, mint az összes többit is – sokéves tapasztalat és kísérletezés előzte meg. Igyekeztem a leghatékonyabb, de mégis legegyszerűbben megvalósítható játékötleteket összeállítani egy tervezett, fokozatosságra épülő program érdekében.

Sokféle feladatgyűjteménnyel, feladatlappal találkoztam már a munkám során – ezek mind értékesek voltak, de egyik sem épült a fokozatosságra, a tudatosságra, és kevés volt bennük a mozgáson alapuló, családi körben alkalmazható játékötlet.

Ezért éreztem fontosnak, hogy egy olyan program szülessen meg, amit

  • szülők is tudnak használni
  • játékos
  • sok-sok mozgáson alapuló játékötletet tartalmaz
  • természetesen társasjátékok is vannak benne
  • lépésről lépésre fejleszt.

A következő pár sorban szeretném röviden bemutatni neked, mi vár rád a következő hetekben!

Először is, amint bejelentkeztél ide, máris megismerkedhetsz a tanulószobai felülettel.

A programot heti egységekre bontottam, de lehetőséged van saját tempótokban lassabban, vagy akár gyorsabban haladni.

Minden egyes héten egy újabb játékcsomagot érsz majd el, mellyel dolgozhattok az adott hét hétköznapjain. A hétvége persze a pihenésé, de természetesen dönthetsz másképpen is, például úgy, hogy minden második nap játszotok a tanfolyamon felkínált játékokkal, vagy éppen szerdától vasárnapig bezárólag.

Ha pedig bármilyen kérdésed van, tedd fel nyugodtan! 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Captcha loading...