Így tanítsd meg neki mondani: Anya

Az „anya” szó megtanítása sokszor sokkal egyszerűbb, mint elsőre gondolnád. Ha azt szeretnéd, hogy a gyermeked hamarosan kimondja, hogy „anya”, nem elég csak várnod rá: olyan hétköznapi helyzeteket kell teremtened, amelyekben újra és újra összekapcsolódik számára a szó veled.

Teljesen érthető, ha alig várod ezt a pillanatot. Az is teljesen érthető, ha egy kicsit szíven üt, amikor előbb hangzik el az, hogy „apa”. Nálam is így történt, és emlékszem, mennyire csalódott voltam. De amikor belegondoltam, rájöttem, hogy ennek nagyon is logikus oka lehet.

Az első szavak körül rengeteg várakozás, öröm és néha bizonytalanság van. Közben pedig könnyű elfelejteni, hogy egy szó nem csak hangokból áll. A gyermekednek azt is meg kell tapasztalnia, hogy az adott hangalak kihez vagy mihez kapcsolódik. Az „anya” akkor válhat igazán ismerőssé számára, ha sokszor hallja úgy, hogy közben te is ott vagy előtte, vele vagy, reagálsz rá, mosolyogsz rá.

Tartalomjegyzék

Miért mondhatja előbb azt, hogy „apa”, mint hogy „anya”?

Azért hangozhat el előbb az „apa”, mert ezt a szót sokszor hallja olyan helyzetekben, amikor apára utaltok, képet néztek róla vagy őt keresitek. Ha te vagy vele a legtöbbet, természetes, hogy gyakran beszélsz neki apáról. A szó, a személy és a helyzet ilyenkor ismétlődően összekapcsolódik, ezért az „apa” szó könnyen ismerőssé válhat számára.

Ez nem azt jelenti, hogy jobban szereti apát. És azt sem, hogy te kevésbé vagy fontos. Sőt, sokszor éppen azért kerül elő gyakrabban apa neve, mert apa nincs mindig ott abban a pillanatban, amikor beszélgettek, játszotok vagy teszitek a dolgokat.

Gondolj bele, mennyi mondatban bukkanhat fel egy nap alatt az „apa” szó:

• „Apa elment.”
• „Apa majd hazajön.”
• „Keressük meg apát.”
• „Ébresszük fel apát.”
• „Hívjuk fel apát.”
• „Igen, kicsim, ő apa.”

Ha ott van egy fénykép a polcon, egy közös kép a falon, vagy előkerül a telefonon egy fotó, szinte magától adódik a helyzet. Ránéztek, mutatsz rá, és elmondod: „Apa.” Ez nagyon egyértelmű kapcsolat. Ott van a kép, ott a szó, és közben ott vagy te is, aki újra meg újra megnevezed őt.

Éppen ezért nem érdemes fájdalomként megélni, ha az „apa” érkezik meg előbb. Inkább tekints rá jelzésként: a gyermeked figyel, hallgat, összeköti a szavakat a számára fontos emberekkel. Ez csodálatos dolog. Neked pedig ebből kiindulva máris megvan az ötlet, hogyan kerülhet az „anya” szó is egyre gyakrabban a közös pillanataitokba.

Ha szeretnél egy átfogó, gyakorlati útmutatót kapni arról, hogyan támogathatod gyermeked beszédfejlődését, ajánlom figyelmedbe a Beszélgessünk! című könyvemet.

Mi hiányozhat ahhoz, hogy az „anya” szó is összekapcsolódjon veled?

Az „anya” szó akkor lesz könnyebben felismerhető, ha a gyermeked nemcsak hallja, hanem sokszor veled együtt hallja. Apáról gyakran beszélsz neki, de anyáról ki beszél naponta többször? Ha senki nem mondja ki rendszeresen, hogy „anya”, miközben rád mutat vagy rád néz, a szó és a személy közötti kapcsolatnak kevesebb alkalma van kialakulni.

Ez az a pont, ahol általában leesik a tantusz. Te vagy ott vele, te öltözteted, eteted, vigasztalod, játszol vele, intézed a napotokat. Annyira természetes része vagy az életének, hogy közben lehet, nem nevezed meg saját magadat.

Nem azért, mert bármit rosszul csinálsz. Egyszerűen csak ritkább az olyan helyzet, amikor valaki azt mondja neki: „Ő anya.” Apa esetében ez sokszor magától történik, mert apa érkezik, elmegy, telefonál, alszik, dolgozik, megjelenik egy képen. Téged pedig lehet, hogy nem kell „megkeresni”, mert ott vagy.

Csakhogy ha azt szeretnéd, hogy téged is ezzel a szóval nevezzen meg, akkor neked kell tudatosan megteremtened a kapcsolódás pillanatait. Nem nagy feladatokra gondolok. Nem külön foglalkozásra. Nem arra, hogy egész nap egyetlen szót ismételgess.

Arra gondolok, hogy a már meglévő közös helyzetekbe finoman beleviszed ezt a szót:

• rámutatsz magadra egy tükörben vagy fényképen,
• kimondod, hogy „anya”, amikor hozzád bújik,
• megemlíted magadat egy egyszerű, szeretetteljes mondatban,
• segítesz neki összekötni azt, amit lát, azzal, amit hall.

A lényeg nem a tökéletes módszer. A lényeg az ismétlődő, valódi helyzet. Az, hogy az „anya” ne csak egy szó legyen a levegőben, hanem egy szó, amihez te kapcsolódsz.

Hogyan teremts olyan helyzeteket, amelyekben megismeri az „anya” szót?

Az „anya” szó tanításához a legegyszerűbb út, ha a mindennapi közös pillanatokban nevezed meg magadat. Használhatsz fényképet, tükröt, ölelést, keresős játékot vagy rövid mondatokat. Mindig legyen világos számára, hogy amikor azt hallja, „anya”, az rád vonatkozik. A sok apró, természetes ismétlődés többet ér, mint az erőltetett gyakorlás.

Kezdd azzal, ami már most is ott van körülöttetek. Nem kell hozzá új eszköz, külön időpont vagy bonyolult terv. A gyermeked számára a legfontosabb dolgok úgyis a közös hétköznapokban történnek.

Használj fényképeket

Ha van rólad kép a polcon, a falon, egy családi albumban vagy a telefonodon, nézzétek meg együtt. Mutass rá mosolyogva, és mondd ki egyszerűen: „Anya.”

Nem kell hozzá hosszú magyarázat. Nem kell túlbonyolítani. Elég, ha a szó újra meg újra ugyanahhoz a személyhez kapcsolódik. Pontosan úgy, ahogyan apánál is történhetett.

Lehet egy közös családi fotó is. Ilyenkor megnevezheted a szereplőket: „Ő apa. Ő anya.” A gyermekednek ez egy játékos, természetes alkalom arra, hogy arcot, személyt és szót kapcsoljon össze.

Nézzetek tükörbe

A tükör különösen jó közös pillanat lehet. Ott vagytok egymás mellett, látjátok magatokat, lehet mosolyogni, integetni, grimaszolni. És közben nyugodtan kimondhatod: „Itt van anya.”

A mondat legyen rövid és tiszta. Nem kell minden alkalommal ugyanúgy mondanod, de maradj egyszerű:

• „Anya itt van.”
• „Nézd, anya!”
• „Itt vagyok, anya.”
• „Anya és te.”

Nem az a cél, hogy azonnal visszamondja. A cél az, hogy sokszor hallja a szót olyan élő pillanatban, amelyben téged lát, hozzád fordul és veled van.

Nevezd meg magad öleléskor

Amikor hozzád bújik, amikor felveszed, amikor együtt nevetgéltek, ezek mind olyan helyzetek, amelyekhez könnyű szeretettel kapcsolni az „anya” szót. Mondhatod például: „Gyere anyához.” Vagy: „Itt van anya.”

Ezek nem mesterkélt mondatok. Pont azért működnek jól a hétköznapokban, mert valódi érzések és valódi közelség van mögöttük. A szó nem különálló feladat lesz, hanem része annak, ahogyan egymáshoz kapcsolódtok.

Milyen mondatokat használj a mindennapokban?

A leghasznosabb mondatok rövidek, ismételhetők és egyértelműen rád utalnak. Használd az „anya” szót akkor, amikor megérkezel hozzá, felveszed, magadra mutatsz vagy együtt néztek egy képet. Nem kell sokféle kifejezés, inkább sok természetes alkalom. A gyermeked így ugyanabban az élethelyzetben hallja a szót és tapasztalja meg a jelentését.

Amikor azt szeretnéd, hogy egy szó megérkezzen a közös nyelvetekbe, sokszor az egyszerűség a legnagyobb segítség. Nem kell folyamatosan beszélni. Nem kell minden pillanatot tanítássá alakítani. Elég, ha észreveszed azokat a helyzeteket, amelyek már eleve alkalmasak rá.

Íme néhány természetes mondat, amelyet a saját hangodra formálhatsz:

• „Itt van anya.”
• „Gyere anyához.”
• „Anya felvesz.”
• „Anya itt ül melletted.”
• „Nézd, anya mosolyog.”
• „Anya megölel.”
• „Hol van anya?”
• „Megtaláltad anyát.”
• „Ez anya képe.”
• „Anya megérkezett.”

A „Hol van anya?” és a „Megtaláltad anyát” különösen kedves lehet egy játékos helyzetben. Elbújhatsz egy pillanatra az ajtó mögé, kinézhetsz, majd örömmel megnevezheted magad. Itt sem a bonyolult játék számít, hanem az, hogy a szó valódi találkozáshoz kapcsolódik.

Arra figyelj, hogy ne vidd túlzásba. Ha a szó egész nap csak ismétlődik, könnyen elveszítheti azt a természetes, örömteli hangulatot, amitől igazán a tiétek lesz. Sokkal jobb néhány őszinte alkalom naponta, mint egy állandó gyakorlásnak érződő helyzet.

Te ismered a saját gyermekedet. Te tudod, mikor figyel rád igazán, mikor jókedvű, mikor bújós, mikor szeret képeket nézegetni. Ezeket a pillanatokat érdemes kihasználni.

Miért fontos a szó, a kép és a helyzet összekapcsolása?

Egy szó akkor válik jelentéstelivé, amikor a gyermeked rendszeresen ugyanahhoz a személyhez, képhez vagy élményhez kapcsolhatja. Ha apáról beszéltek egy fotó előtt, az „apa” szó apához kötődik. Ugyanezt a kapcsolatot érdemes megteremteni az „anya” szóval is: te legyél jelen, legyen rád utalás, és hangozzon el a szó egyértelműen, sok különböző hétköznapi alkalomban.

Ezért olyan jó ötlet a fénykép. Ezért működhet jól a tükör. Ezért lehet jelentősége egy egyszerű ölelésnek vagy egy keresős játéknak is. Ezekben a pillanatokban nem pusztán kimondasz egy szót. Segítesz neki abban, hogy a szóhoz személy, arc, közelség és élmény társuljon.

Amikor apa képe előtt azt mondod, „ő apa”, könnyű elképzelni, hogyan áll össze számára a kapcsolat. Ugyanezt megadhatod saját magaddal kapcsolatban is. Nézzetek egy rólad készült képet, mutass rá, és mondd: „Anya.”

Nem kell hozzá különleges fotó. Nem kell tökéletes családi portré. Egy hétköznapi kép is elég, amelyen jól felismerhető vagy. A lényeg az, hogy a gyermeked számára a megnevezés és a látvány együtt jelenjen meg.

És ez nem csak a képekre igaz. Ha megérkezel hozzá, ha kimész majd visszamész a szobába, ha felveszed, ha mellé ülsz, mind lehet olyan alkalom, amikor a szó és te egymás mellé kerülhettek.

Az „anya” nem egy távoli fogalom. Te vagy az, aki ott van vele a napjai nagy részében. Éppen ezért az a feladatod, hogy időnként szavakba is öntsd azt, ami neki már annyira természetes: te vagy anya.

Mit ne várj el magadtól és tőle?

Ne várd, hogy egyetlen játék, képnézegetés vagy néhány ismétlés után rögtön elhangzik az „anya”. A cél nem az, hogy teljesítményt kérj tőle, hanem hogy sok örömteli helyzetben hallja és felismerje a szót. Ne hibaként kezeld, ha előbb más szót mond, és ne gondold, hogy egyetlen jó módszer létezik. A következetes, szeretetteljes jelenlét a lényeg.

Amikor nagyon vársz valamire, könnyű minden apró hangot figyelni. Vajon most azt mondta? Vajon már majdnem kimondta? Vajon miért nem jön még? Ez teljesen emberi.

De az „anya” szó nem vizsga. Nem rólad mond ítéletet, nem a kapcsolatotok mélységét méri, és nem attól lesz különleges, hogy pontosan mikor hangzik el először.

Az is lehet, hogy a gyermeked már sokkal többet ért abból, amit mondasz, mint amennyit még ki tud fejezni. Te közben annyit tehetsz, hogy megadod neki az ismétlődő mintát. Megnevezed magad. Rámutatsz. Mosolyogsz. Örülsz a közös pillanatnak.

Ne javítgasd túl, ne kérd számon, ne alakítsd feszültté a helyzetet. Ha éppen más hang jön ki, más szót mond, vagy csak rád néz, az is lehet egy gyönyörű kapcsolódás. Az „anya” majd akkor érkezik meg, amikor számára is megérik rá a pillanat.

És amikor végül meghallod, lehet, hogy egészen váratlan helyzetben történik. Nem akkor, amikor készülsz rá. Nem akkor, amikor a telefont keresed. Hanem egy teljesen hétköznapi percben, amitől egyszer csak örökre emlékezetes lesz.

Hogyan legyen az „anya” szó a közös napotok természetes része?

Az „anya” szó akkor épül be könnyedén a napotokba, ha nem külön feladatként kezeled, hanem beleszövöd a már meglévő rutinokba. Használd képek nézegetésekor, tükör előtt, öleléskor, játék közben és akkor, amikor egymást keresitek. A rövid, szeretetteljes mondatok ismétlése segít abban, hogy a gyermeked sokféle helyzetben ugyanahhoz a személyhez kapcsolja ezt a szót.

Nézd végig a napotokat, és keresd meg azokat az apró pontokat, amelyek már most is megvannak:

• Reggel, amikor odalépsz hozzá: „Jó reggelt, itt van anya.”
• Öltözéskor, amikor segítesz neki: „Anya segít.”
• Játék közben, ha elbújsz vagy megjelensz: „Hol van anya?”
• Képnézegetéskor: „Nézd, ez anya.”
• Tükör előtt: „Itt van anya és itt vagy te.”
• Öleléskor: „Gyere anyához.”
• Esti összebújáskor: „Anya itt van veled.”

Nem kell mindet egyetlen nap alatt használnod. Válassz ki egyet vagy kettőt, amelyik igazán illik hozzátok. Ha szerettek képeket nézegetni, induljatok onnan. Ha sokat játszotok tükör előtt, legyen az a ti közös kis szokásotok. Ha az ölelés a kedvencetek, használd azt.

A legjobb módszer mindig az, amelyik nem idegen tőled. Amit örömmel tudsz mondani. Amit nem érzel feladatnak. A gyermeked nagyon sok mindent a hangodból, az arcodból és a közös hangulatból érzékel. Ha te szeretettel, természetesen mondod ki azt, hogy „anya”, az a szó is egy meleg, biztonságos pillanathoz kapcsolódhat.

Mi a legfontosabb gondolat, ha alig várod, hogy kimondja: „anya”?

Ha azt szeretnéd, hogy a gyermeked kimondja, hogy „anya”, teremts sok olyan pillanatot, amelyben a szó egyértelműen hozzád kapcsolódik. Ne az „apa” szó elsőbbségét figyeld, hanem azt, mit tanulhatsz belőle: a gyakran hallott, személyhez kötött szavak erősen jelen vannak a mindennapokban. Mutass magadra, nézzetek képeket, bújjatok össze, és mondd ki szeretettel: „Anya.”

Lehet, hogy apa volt az első. Lehet, hogy nem. De ettől te még ugyanúgy az a fontos ember vagy, aki ott van a mindennapok apró és nagy pillanataiban.

Az „anya” szóhoz nem tökéletes technika kell. Sokkal inkább sok apró alkalom, amikor te magad is helyet adsz ennek a szónak. Amikor nemcsak jelen vagy, hanem gyengéden meg is nevezed magad.

És igen, lehet, hogy egyszer csak meghallod. Talán egy ölelés közben. Talán egy fénykép előtt. Talán akkor, amikor éppen nem is számítasz rá. Addig pedig maradjatok a saját közös ritmusotokban, sok szeretettel, sok mosollyal és sok természetes „anya” pillanattal.

Gyakori kérdések az „anya” szó megtanításáról