Telefonszám: +36 30 68 24 159

9

“Elképesztő módon tartja a ceruzát!”

9

“Vagy éppen ellenkezőleg: átüt a negyedik oldalon is!”

9

“Egyszerűen olvashatatlan az írása!”

9

“Nem hagy távolságot a szavak között, előfordul, hogy az egész mondatot egybeírja!”

9

“Alig látszik a ceruza nyoma a papíron!”

9

“A betűk táncolnak a sorok között!”

9

“Mire leír egy szót, beesteledik! A betűk egyszer nagyok, máskor olyan picik, hogy alig látni őket!”

Ez a fejlesztő program ott kezdődik, hogy megfogjuk a ceruzát!

Majd 10 hét alatt eljutunk odáig, hogy mondatokat írunk.

Ez nem jelenti azt, hogy 10 hét alatt csoda történik, mert csodák nincsenek!

Változás azonban lesz, ebben biztos vagyok – ezt igazolják az eddigi tapasztalatok is!

Miért lehetek ebben olyan biztos?

Mert a gyermeked az írás 10 területén kap komoly technikai segítséget.

Nézzük, melyik ez a tíz terület!

 A kézírás 10 területe, amelyekben hatékony segítséget nyújt a program:

Nagymozgásos játékok – ugyanis az írásmozgások fejlődését a fej, a törzs és a vállak mozgásainak fejlesztésével alapozzuk meg, készítjük elő.

A ceruza helyes tartásának alakítása – egy kis elmélet arról, melyik apró mozzanat miért fontos, és ceruza-gyakorlatok, játékok várnak majd.

A tér kitöltése – gondoltad volna, hogy néha a színezést is tanítani kell? És tudod, ez milyen sokat segít majd a betűk formálásánál?

Vonalvezetés – előveszünk néhány 50 éves technikát, amit kár volt száműzni az írás-tanítás során.

Eligazodás a sorok között – apró praktikák, melyek sokat segítenek, plusz nyomtatható lapok nagyobb sorközökkel, illetve színkódolással, így sokkal könnyebb lesz eligazodni a füzetben is.

Ismerkedés a vonalakkal: egyenes? görbe? honnan indul? hová érkezik? hogyan halad?

A magyar ábécé betűi – megfigyeljük, csoportosítjuk őket. Ez a lépés tapasztalatom szerint teljesen kimarad az iskolai anyagból, pedig nagyon fontos!

A betűk alakítása – nézzük végig újra, hol akadt el a gyermeked!

Egyre kisebb a hely – immár beleférünk a szabványos vonalközökbe is!

Betűkből szavak, szavakból mondatok – kreatív ötletek, játékok, hogy a betűk szavakká kapcsolódjanak, de a szavakat ne írja egybe!

És mindez iskola mellett?

Most, amikor még házi feladat is van, és holnapra le kell másolni 3 oldalt?

Ennek a programnak nem sok köze van az iskolához!

Éppen az a lényeg, hogy feledtessen minden kudarcot, melyet az iskolai írástanulás során szerzett a gyermeked!

A feladatok egytől egyik játékos kihívások inkább, mint tananyag-szerű leckék!

Milyen életkorban, és kinek hatékony segítség a Grafomotorika fejlesztése online program?

A program az alsó tagozatos gyerekeknek tud segíteni abban az esetben, ha a gyermek írásképe rendezetlen, kusza, illetve, ha a gyermek diszgráfiával küzd.

Természetesen a diszgráfiát ez a program sem tudja 10 hét alatt megszüntetni, de nagyon sokat segít abban, hogy az íráskép rendezettebbé váljon, illetve sok olyan ötletet találsz a programban, amelyeket az iskolai tanórákon is alkalmazni tud majd!

Segítség lehet abban az esetben is, ha a gyermek most kezdte el az első osztályt, de a szülőknek jelezték a szakemberek, hogy az írásával lehetnek problémák a későbbiekben. Ebben az esetben kicsit módosul majd a program menete, de ez a tartalmat nem érinti, a hatékonyságát inkább pozitívan befolyásolja.

A tanfolyamot korábban elvégzők ezt írták

 

“Ovis kisfiammal a Finommotorika fejlesztése ceruza nélkül programban vettünk részt, ami nagyon sokat segített a kisebbik fiamnak. Örültem, amikor a nagyobbik, első osztályos fiamnak is megtaláltam Virág programját. Nyáron dolgoztunk vele, de egyáltalán nem volt megterhelő, napi 15-20 perc alatt végeztünk. Második év elején a tanító néni nem akart hinni a szemének, amikor meglátta Bali írását! A változás hihetetlen volt! Köszönöm! “

Hollósi Marcsi

Szeged

“A kisfiam diszgráfiás, így nem hittem, hogy sokat segítene ez a program neki. De végül úgy döntöttem, legalább nyárra is lesz egy kis gyakorlás, belevágunk! Ehhez képest Peti minden reggel a program feladataival kezdett, nagyon tetszettek neki a játékok. A fejlesztő tanárnénijétől pedig hatalmas gratulációt kapott! Az írása nem gyöngybetűs, de olvasható, ami nekünk nagyon sokat jelent két év szenvedése után!”

Hajasné Kiss Katalin

Győr

“Nekem a tanító nénink ajánlotta a programot, és nem bántuk meg! Eleinte furcsa volt, hogy nyáron is van egy kötött program, de végül még a nyaralásra is elhozta magával a kislányom. Nagyon örültem, mert végig sikerélményt jelentett, és Liza augusztusban az olvasónaplót már nagyon szépen, szinte hiba nélkül készítette el. Nem gondoltam volna, hogy napi 15 perc alatt ekkora változást lehet elérni!”

Tóth Ildikó

Budapest

“A kislányom olyan erős nyomatékkal írt, hogy rendre átlyukasztotta a füzeteit. Ezen egy egész év alatt nem tudtunk változtatni, pedig  járt egyéni fejlesztésre is. Végső elkeseredésemben jelentkeztünk a programra, és már az első hét gyakorlatai után elindult a változás! A program végére megerősödtek az izmai, helyes testartást tudott felvenni, és azóta is szépen dolgozik a füzeteiben. Köszönjük a programot, nem gondoltam, hogy ennyire nyilvánvaló lesz a változás!”

Kerekes Évi

Gödöllő

Mit kap gyermeked a program során?

Z

A program során gyermeked hatékony segítséget kap a kézírás 10 területén. Az első lépésektől kezdve újraépítjük az írás-tanulást.

Z

Igaz, nem varázsütésre, de alapvetően megváltozik gyermeked írásképe. Ezt te magad is megtapasztalhatod, hiszen egy rövid felméréssel indítunk, majd a program végén közösen elemezzük a változást!

 
Z

Játékos, korához illő kihívások teljesítésével az önbizalma is erősödik majd! A játékos gyakorlatok mindegyike 1-2 osztályos gyerekek számára készült. Ezek garantálják, hogy sikerélményben legyen része, és örömmel végezze a programot!

 
Z

Gyermeked megtapasztalja, hogy a kézírás nem egy borzalmas és megtanulhatatlan készség, hanem elsajátítható. Lehet, hogy nem lesznek gyöngybetűi, de olvashatóbban tud majd írni.

 
Z

Rendszer kerül a napjaiba is, de ez a rendszer rugalmas, és nem megterhelő. Sokan még őszi szünetben is magukkal vitték a feladataikat, pedig ezt senki nem várta tőlük! Ez számomra a legnagyobb visszaigazolás arról, hogy a gyerekek örömmel végezték a feladatokat!

 
Z

A program elején színes, nyomdai előállítású, lefűzhető munkalapokat visz a futár, melyet a gyermeked kitölthet és lefűzhetitek egy mappába. A program végén pedig egy meglepetés-ajándékot kap, mely abban segít, hogy továbbra is motivált maradjon az írásban!

 

Az online tanfolyam előnyei

9

Nem kell hozzá kimozdulni a lakásból. Most még hihetetlen, de nemsokára jönnek a sötét, zord őszi napok…kinek lesz kedve elmenni otthonról?

A jelenlegi bizonytalan helyzetben pedig külön előny, hogy BÁRHOL végezhetőek a gyakorlatok!

9

Nem fog elmaradni egyetlen foglalkozás sem értekezlet vagy betegség miatt. Bármikor be tudjátok pótolni a játékot, hiszen 2 évig garantáltan  hozzáférsz az összes tartalomhoz.

9

Nincsenek váratlan költségek, hiszen a játékok mindegyike egyszerűen elkészíthető, nyomtatható, vagy filléres alapanyagokból elkészíthető.

Hogyan zajlik a program?

l

Jelentkezés után egy levél érkezik a jelentkezéskor megadott emailcímre. Ezért fontos, hogy helyesen írd a címet! Kérlek, ellenőrizd, mielőtt elküldöd!

l

A tanfolyam kifizetése után a számla és egy újabb levél érkezik, melyben részletesen leírom, hogyan férsz hozzá a tanfolyam anyagaihoz!

l

A tanfolyamra bejelentkezve megismerkedhetsz a tanfolyami felülettel.

A tanfolyam teljes tartalma azonnal  elérhető. 

Akkor kezditek el használni, amikor elérkezettnek látod erre az időt!

l

Fizetést követően napokon belül átadjuk a munkalap csomagot a futárnak, aki másnap házhoz viszi.

l

A 10 hetes programot akkor kezded el, amikor nektek kényelmes.

Ha úgy látod, akor azonnal nekiláthattok, de ha jobbnak tartod, akkor csak később!

A játékokhoz két évien keresztül garantáltan hozzáférsz, tehát a későbbiekben (pl. kistestvér) is tudod használni ezeket! A hozzáférés természetesen meghosszabítható.

A tanfolyam során bármikor kérdezhetsz – ez teljesen természetes.

l

A program zárásaképpen egy meglepetéscsomagot találsz a felületen, ami segíti őt a motiváció megtartásában!

Mennyibe kerül?

Számomra fontos volt, hogy ez a program azoknak is alternatívát nyújtson, akik akár anyagi okokból, akár időbeosztásuk miatt nem vehetik igénybe külön fejlesztőpedagógus segítségét.

A foglalkozások vagy éppen a különböző szakkörök díjának töredékéért tudsz jelentkezni a programra!

Budapesten egy fejlesztőfoglalkozás ára átlagosan 5-6000 Ft.

A programban nagyjából 25 fejlesztőórát kapsz 5 budapesti fejlesztőóra áráért. És akkor nem beszéltem az egyedi tervezésű munkalapokról és a meglepetés-ajándékról!

A program teljes ára 29 900 Ft.

N

A programhoz 2 évig hozzáférsz, és ezt a hozzáférést jelképes összegért meghosszabbíthatod, így akár a kistesó számára sem kell újra kifizetned.

N

A Szebben írok! – Grafomotorika fejlesztő 10 hetes program ára a munkalapokkal és a meglepetéssel együtt 29 900 Ft.

N

Ha szakemberhez fordulsz segítségért, egyetlen foglalkozásért többet kell fizetned, mint a program egy hétre szóló játékaiért!

N

A tanfolyam árának befizetése után már semmilyen költséget nem számolunk fel. Az ár magában foglalja a tanulószoba játékaihoz való hozzáférést, a letölthető és nyomtatható anyagokat, az egyedi tervezésű munkalapokat és ennek kiszállítási költségét!

Jelentkezés

Ez a tanfolyam határozatlan ideig nem elérhető, mert tartalmilag és technikailag átdolgozzuk, hogy még hatékonyabb anyaggal segíthessünk téged és gyermekedet!

EGYÜTT JÁTSSZUNK – EGYÜTT FEJLŐDÜNK !

Sárosdi Virág
+36 30 68 24 159
hello@skillo.hu
Veresegyház, Sportföld utca, 23/i

A honlap cookie-kat használ. Részletek

Az adatvédelmi tájékoztató ide kattintva érhető el.

Bezárás