A te gyermeked is érdeklődve szokott kérdezni hasonlókat?
“Oda mi van írva?”
“Ez a jel itt mit jelent?”
“Miért más a kék pénz meg a piros pénz?”
“Az én nevemet hogyan kell leírni?”
A gyerekek nem egyformán fejlődnek: vannak, akik már jóval iskolakezdés előtt intenzív érdeklődést mutatnak a betűk, és az írott világ iránt. Kérdéseket tesznek fel, amelyekre választ várnak. Sok szülő elrettenhet ezektől a kérdésektől, mert félnek, hogy rosszul adják át a kicsiknek a betű- és számtanulás rejtelmeit még az iskola előtt. De neked nem kell félned, segítünk, hogy gyermeked érdeklődésének ilyesmi ne szabjon határt!
Gyere és alapozzuk meg közösen játékkal és mókával gyermeked betűtanulását anélkül, hogy helytelen beidegződések kialakulásától kellene tartanod!
Téged is óva intettek már több helyről, hogy inkább ne mesélj vagy taníts semmit a betűkről és a számokról gyermekednek? Mondván, hiszen arra lesz majd az iskola! De ahogy azt minden szülő tapasztalhatja, a gyermeki kíváncsiság egy szinte soha se nyugvó dolog. Ha a gyermeked kérdezni kezd, akkor joga van a válaszhoz! Persze elhessegetheted ezeket a kérdéseket jót akarva a gyerkőcnek, de valóban ez lenne a legjobb megoldás?
Mi a Skillonál úgy gondoljuk a betűk és számok világa nem kell hogy tabu legyen az ovisoknak – ha te is magabiztosan tudod, hogy hogyan is mesélj ezekről a “rejtélyes” jelekről gyermekednek! Nem kell attól félned, hogy később az iskolában nehézségei lesznek, sőt!
A programot legteljesebben a családban tudod használni. Olyan élethelyzeteken haladunk végig, amelyekre a szülőknek van ráhatásuk, az ő felelősségkörükbe tartoznak.
Ajánljuk kurzusunkat az olyan óvodapedagógusoknak is, akik szeretnének magabiztosan, esetleg fejlesztő játékokkal felelni a kicsik kíváncsi kérdéseire!
Ha gyermeked még nem végezte el az első osztályt és 4 éves már elmúlt, akkor ez a tanfolyam tökéletesen tud segíteni neki és neked a betűk megismerésében!
Mit is jelent, ha gyermeked elkezd érdeklődni a betűk iránt?
Mit és hogyan válaszolj?
Mit taníts meg neki mielőtt a betűkkel foglalkoztok?
Mi a véletlen tanulás szerepe a betűtanulásban?
Milyen sorrendben ismerkedjetek meg a betűkkel?
Betű és hang – mi a különbség?
Fonológiai tudatosság: mi az és hogyan tudod fejleszteni?
3 egyszerűen megelőzhető hiba
Így kerüld a tükörírást, betűcserét és más zavarokat
Kisbetű vagy nagybetű?
Írott betű vagy nyomtatott?
Mikor érdemes bemutatni egyiket, másikat?
Mozgásos játékok betűtanuláshoz
Játékok szőnyegen
Szenzoros játékok betűkkel
Játékok asztalnál ülve
Finommotorika fejlesztése betűtanulás során
Csendeskönyvek
Lapbookok
Betűk ismerete vagy olvasás-írás?
Milyen életkorban érdemes ezzel foglalkozni?
Hogyan tudod támogatni a betűk összeolvasását anélkül, hogy rossz szokások rögzülnek?
Mi lesz az írással?
Sose lehet tudni melyik betűk kezdik el izgatni gyermekedet, de most a kurzus mellé járó bónuszokkal az ábécé egészéből fel lehetsz készülve!
Több mint 30 féle nyomtatható játékhoz adunk sablonokat, így ha gyerkőcödnél valami nagyon sláger, akár minden betűből készülhet neki szórakozás!
Ehhez pedig a magyar ábécé betűihez 6-6 ClipArtot is adunk neked (ez összesen 220+ képecske!), melyek rengeteg játék alapjai lehetnek!
Értéke: 9.900,-
Értéke: 13.800,-
A Minden hétre egy betű egy teljesen online tanfolyam, csak internetre lesz szükséged a részvételhez!
Minden tananyagot a Skillo Kincsestáradban találsz majd meg, amihez jelentkezés után pár percen belül meg is kapod a hozzáférést!
A fenti modulokban a haladásodat könnyű lesz követned és akkor lépsz be, amikor csak szeretnél!
Minden héten új anyag válik számodra elérhetővé, így kis adagokban, kényelmesen haladhatsz!
Kezdés: 2024. március 12.
Közbejött valami? Fáradt voltál? Elbizonytalanodtál? Csak lépj be a felületre és minden anyagot újból átnézhetsz!
Nem terhelünk túl, az anyagok hétről hétre kerülnek fel a felületre, és akkor nézed meg őket, amikor időd engedi!
Nincs sietség, nem kell egyszerre megértened mindent! Egymásra épülő részeken vezetünk végig a te saját tempódban!
Bárhonnan végezheted, csak ragadj magadhoz egy okos kütyüt internettel – meg egy bögre finom kávét! 🙂
Munkám során sokszor szembesültem azzal, hogy a gyerekek 3-6 éves koruk között rengeteget kérdeznek a betűkről. A szülők, óvodapedagógusok sokszor menekülnek a válasz elől – attól félnek, hogy valamit elrontanak még az iskolás kor előtt.
A logopédia foglalkozásokon azonban hangokkal dolgozunk, melyek a betűk kiejtett formái, így sok esetben véletlen tanulás folytán a hozzám járó gyerekek megtanultak néhány betűt, vagy éppen mindegyiket. Sőt, többen közülük pár hónap leforgása alatt rövidebb szavakat megtanultak összeolvasni. A saját gyerekeim is úgy mentek iskolába, hogy ismerték a betűket, és olvasni is tudtak. Nem, nem unatkoztak. Ezzel szemben viszont magabiztossá váltak, és örömmel mélyítették tovább ezt a tudásukat.
Nem gondolom, hogy minden gyereknek meg kell tanulnia a betűket vagy olvasnia kell iskolás kora előtt, de aki erre nyitott, annak adjuk meg a lehetőséget erre!
Én ezen az úton tudlak támogatni téged!
Az általunk megálmodott játékok és videós anyagok megannyi édesanya mindennapját, és rengeteg szakember munkáját könnyítették már meg! Biztosak vagyunk benne, hogyha elsajátítod kurzusunk segítségével a betűtanulás mikéntjét, akkor gyermeked kortársaihoz képest nagyobb tudásra tehet szert helyesen – mindezt játékos formában!
6 modulból álló átfogó online tanfolyam
23.700 Ft értékű bónusz:
30+ játéksablon
200+ ClipArt a magyar ábécézhez
A tanfolyam megvásárlása után 2 teljes évig elérhetsz mindent!
Természetesen! Kifejezetten hasznos lehet az első osztályban, illetve fejlesztő foglalkozások alkalmával is!
Igen, a diszlexiás gyermekek számára is ajánljuk az anyagokat, hogy segítsenek a helyes tudásszerzésben!
Ez csak rajtad múlik és gyermeked érdeklődésén! Ha már napi 15 percet rá tudsz szánni a kurzusra rengeteget segíthetsz a kíváncsi gyerkőcnek!
PERSZE! – A program anyagaihoz digitálisan férsz hozzá, így az országhatárok nem gátolnak semmiben! A fizetést meg tudod oldani paypal fiókkal, vagy bankkártyás fizetéssel, így teljesen ingyenes a pénzmozgás is.
NEM. – Azzal együtt, hogy nagyon örülünk, ha minél több ember használja az általunk elkészített kurzusokat, egy fizetéssel csak egy személy használhatja a tanulószobai felületet.
Ha a barátnőddel is szeretnéd megosztani ezeket az anyagokat, saját előfizetéssel kell rendelkeznie.
A bejelentkezéseket a rendszerünk figyeli, így a szerzői jogok esetleges megsértése jogi következményeket von maga után!
Annak ellenére, hogy a legnagyobb gondossággal készítjük el online kurzusainkat, előfordulhat, hogy neked mégsem fog tetszeni. Sajnos a befizetett összeget nem tudjuk neked visszatéríteni, így arra kérünk, hogy ha még nem ismered a Skillot, akkor várj még a csatlakozással! Iratkozz fel a levelekre, kövesd az Instagram oldalunkat, és jobban fogod látni, hogy való-e neked a program.
Írj Orsinak a hello@skillo.hu címre, vagy keress minket H-P. 8:00 – 16:00 között a +36 30 200 1000 telefonszámon!
Ha szeretnél értékes anyagokat, érdekes híreket és exklúzív ajánlatokat kapni tőlünk, akkor irítkozz fel a Skillo hírleveleire!
Majd ne felejts el korosztályt jelölni, hogy valóban csak a számodra értékes témákról kapj olvasnivalókat!