Leírás
Állatok – Beszédészlelés és beszédértés játékcsomag: Hallgasd meg, értsd meg, jegyezd meg!
Előfordul, hogy a gyermek hallja, amit mondunk, mégsem pontosan azt csinálja, amit kértünk tőle. Nehéz lehet számára megkülönböztetni a hasonlóan hangzó szavakat, követni egy hosszabb mondatot, megjegyezni több egymás után elhangzó információt vagy kiválasztani a hallott leíráshoz illő képet.
Ezt a 65 oldalas digitális játékcsomagot azért készítettem, hogy az állatok izgalmas világán keresztül gyakorolhassátok a beszédészleléshez és a beszéd megértéséhez szükséges készségeket. A gyermek sarkvidéki, erdei, tanyasi, tengeri és állatkerti állatokkal találkozik, miközben figyel, válogat, mozog, következtet és egyre összetettebb utasításokat hajt végre.
Milyen területeket fejlesztünk a csomaggal?
- Szókincs és fogalmi rendszerezés: A sokféle állatos képkártya segítségével a gyermek megismerheti és megnevezheti az állatokat, majd élőhelyük szerint is csoportosíthatja őket. A képekkel mozgásos játékot, hangutánzást, memóriafeladatot és sorrendalkotó játékot is játszhattok.
- Hallási figyelem: A gyermeknek egy hosszabb szósorban kell felismernie egy előre megadott állatnevet, és arra meghatározott mozdulattal válaszolnia. Így egyszerre gyakorolja a figyelem fenntartását, a gyors felismerést, a szabályok megjegyzését és a megfelelő reakciót.
- Hasonlóan hangzó szavak megkülönböztetése: A tanyasi hallásfigyelmi játékban el kell döntenie, hogy a hallott szópárok egyformák vagy különböznek. Olyan párokkal találkozik, mint a „boci–foci”, „kecske–fecske”, „liba–hiba” vagy „nyúl–fúr”. Ez pontos hallási megkülönböztetést kíván.
- Hallási sorrendi emlékezet: A képkártyás játékban egymás után több állat nevét mondod ki, a gyermeknek pedig az elhangzás sorrendjében kell letennie a megfelelő képeket. A feladat rövid sorral kezdhető, majd fokozatosan nehezíthető.
- Beszédértés és következtetés: A találós kérdésekben a gyermeknek a hallott jellemzők alapján kell felismernie az állatot. Ehhez meg kell értenie és össze kell kapcsolnia az információkat, majd ki kell választania a megfelelő képet.
- Igaz és hamis állítások felismerése: Az igaz–hamis kártyák között valós információk és szándékosan képtelen mondatok is szerepelnek. A gyermek eldöntheti, helyes-e az állítás, és válaszát mozgással is jelezheti: például igaz mondatnál ugorhat, hamisnál leguggolhat.
- Nyelvi hibák felismerése és javítása: A mókás állításoknál nem elég észrevenni, hogy valami nem stimmel: a gyermeknek úgy kell átfogalmaznia a mondatot, hogy az megfeleljen a képnek. Ez fejleszti a pontos megfogalmazást, a mondatalkotást és a nyelvi rugalmasságot.
- Mondatok pontos megértése: A „Karikázd be a helyes képet!” feladatban olyan részletekre kell figyelni, mint a szín, a mennyiség, az állat tulajdonsága vagy térbeli helyzete. Például azt kell megérteni, hogy a süni a róka előtt áll, nem mögötte.
- Utasításértés és térbeli viszonyok: A „Helyezd el az állatokat!” játékban a gyermek szóban kapott utasítások alapján helyezi el a figurákat a megfelelő háttéren. A feladat az egyszerű kérésektől – „Tedd a nyulat a fűbe!” – a több részből álló utasításokig nehezíthető.
- Nyelvi emlékezet: A mondatpiramisban egyre hosszabb mondatokat kell pontosan megismételni. A képek kapaszkodót adnak, miközben fejlődik a hallott szöveg megtartása, a szórend követése és a mondatok megértése.
- Fonológiai tudatosság: A szótagoló képek, a hangvadász és az állatos társasjáték a szavak hangzására irányítja a figyelmet. A gyermek szótagolhat, megkeresheti a szó kezdő- vagy záróhangját, robotnyelven mondhatja ki az állat nevét, illetve felismerheti a keresett hangot a szavakban.
- Általános ismeretek és logikus gondolkodás: A „Kire igaz?” csipeszes kártyákon a gyermeknek olyan kérdéseket kell megválaszolnia, mint hogy melyik állat él vízben, melyik madár nem repül, kinek a leghosszabb a nyaka vagy melyik állat nem a sarkvidéken él.
- Figyelem és szabálykövetés: Az utasítás alapján elkészíthető színezőben több információt kell meghallgatni és pontosan megvalósítani. A feladat a színismeret mellett a figyelmet, a munkamemóriát és az összetett utasítások követését is támogatja.
Az Állati társasjáték összefogja a csomag több fejlesztési célját: a gyermek dob, lép, majd az adott állathoz kapcsolódó feladatot teljesít. Tapsolhat, szótagolhat, kezdő- vagy záróhangot kereshet, mondatot alkothat, illetve megnevezhet egy másik, azonos élőhelyen élő állatot.
A játékcsomag otthoni közös gyakorláshoz, óvodai foglalkozásokhoz, valamint gyógypedagógiai és logopédiai munkához is jól használható. A feladatok egyszerűsíthetők és fokozatosan nehezíthetők, ezért mindig a gyermek aktuális nyelvi szintjéhez igazíthatod őket.




