Logopédusként gyakran megkérdezik tőlem, pontosan mivel foglalkozom.
És bár elsőre sokan a beszédhangokra vagy a szókinccsel való munkára gondolnak, az igazság az, hogy a munkám legnagyobb része az érzelmek szabályozásáról szól.
A gyerekek nehezen igazodnak el a saját érzéseikben – és ez leggyakrabban a társas helyzetekben, például az óvodában mutatkozik meg.
Egy kis barát, aki nem akar együtt játszani…
Egy szabály, amit valaki nem akar elfogadni…
Egy „véletlen” lökdösődés, egy túl hangos nevetés – és máris elszakad a cérna.
Vagy épp ellenkezőleg: a gyermek visszahúzódik, elnémul, nem kér segítséget, csak csendben szenved.
A gyerekek nem azért viselkednek így, mert szándékosan ártani szeretnének valakinek.
Egyszerűen csak még nem tanulták meg, hogyan lehet felismerni, megérteni, kifejezni és szabályozni az érzelmeiket.
Szerencsére az érzelemszabályozás tanulható.
Ehhez viszont kapaszkodókra van szükségünk. Olyan eszközökre, magyarázatokra és játékos ötletekre, amikkel segíteni tudunk a gyerekeinknek eligazodni ebben a belső világban.
Ezért hoztam létre ezt a kurzust.
Hogy lépésről lépésre megmutassam neked, hogyan válhatsz gyermeked érzelmi támaszává – a nehéz pillanatokban is.
Mert az érzelmek nem ellenfelek.
Csak meg kell tanulnunk jól bánni velük!m
A zokniját sem hajlandó felvenni reggel, mert nem „úgy” áll a varrás a lábujjánál.
Elkeseredik, ha az óvó néni más gyereket ültet mellé ebédnél, mint tegnap.
Sírásban tör ki, ha egy társa véletlenül meglöki a kabátakasztónál.
Teljesen kiborul, ha véletlenül kilöttyen a kakaó a bögréből.
A játszótéren elutasítja a többieket, majd sír, hogy „senki sem szeret engem”.
Dührohamot kap, ha nem ő nyer a társasjátékban.
Csak áll a sarokban az óvodai ünnepségen, és nem hajlandó megszólalni.
Összeomlik, ha az ovis társa megelőzi őt a cipőfelvételben.
Estére kifárad, túlpörög, és minden apróságra heves sírással vagy nevetőrohamokkal reagál.
Megérted, miért tör ki olyan hirtelen a düh, miért zárkózik el a gyermeked, vagy miért reagál túl hevesen egy-egy helyzetre – és mit tehetsz szülőként, hogy ezek a helyzetek kezelhetőbbé váljanak.
Konkrét technikákat kapsz arra, hogyan tudod megelőzni vagy megnyugtatni a nehéz érzelmi helyzeteket – veszekedések és hatalmi harcok helyett együttműködés és megértés lesz a középpontban.
Elsajátítod, hogyan lehet szeretetteljesen, mégis határozottan reagálni dühkitörésekre, sírásra, vagy épp teljes bezárkózásra – úgy, hogy közben erősödik a bizalom köztetek.
Megtanulod, hogyan támogathatod gyermekedet abban, hogy kifejezze, amit érez – és idővel egyre nagyobb önállósággal tudja szabályozni a saját érzelmeit.
Olyan játékokat, eszközöket és napi rutinelemeket kapsz, amelyek segítik az érzelemszabályozás fejlődését – játékosan, természetesen, életkornak megfelelően.
Sárosdi Virág vagyok, gyógypedagógus, logopédus, és a Skillo.hu alapítója.
Több ezer szülőnek segítettem már megérteni és támogatni gyermekük fejlődését – a beszédindítástól az érzelemszabályozáson át a hétköznapi nevelési kihívásokig.
De most hadd osszak meg valami nagyon személyeset.
Amikor gyerekekkel dolgozom – legyen szó hanghibák javításáról vagy beszédindításról –, mindig elérkezünk egy pontra, ahol a szakmai tudás már nem elég.
Ott van előttem egy kisgyerek, aki dühös lesz, ha nem sikerül egy hang.
Aki sírva fakad, ha hibázik.
Aki nem tud koncentrálni, mert túl sok feszültség van benne.
És ott vagyok én, aki nem tud haladni a fejlesztéssel, amíg ő nem nyugszik meg.
Ezért a munkám jelentős része valójában az érzelmek szabályozásáról szól.
Mert egy gyermek akkor tud tanulni, játszani, fejlődni, ha belül biztonságban van.
És szerintem szülőként is ugyanez a helyzet.
Miközben én azon dolgozom, hogy elővarázsoljam az R hangot vagy segítsek megformálni a szótagokat, te épp azon vagy, hogy a gyerekedre rámenjen végre a csizma – lehetőleg ordítás nélkül.
És közben próbálod kitalálni, hogy most éhes-e, fáradt-e, vagy csak túl sok volt az oviban.
Ezért hoztam létre az ÉRZELEMSZABÁLYOZÁS LÉPÉSRŐL LÉPÉSRE kurzust.
Hogy legyen egy hely, ahol szülőként te is kapsz kapaszkodót,
ahol érthetővé válik, mi miért történik,
és ahol olyan játékos eszközöket ismersz meg, amelyek valóban segítenek a hétköznapi helyzetekben – ott, ahol igazán számít.
Az első néhány alkalom után már éreztem, hogy ezek a foglalkozások nem csak a hangokról szólnak. Virág úgy tudott kapcsolódni a kisfiamhoz, hogy már nem csupán szépen pörgeti az R hangot, hanem kevesebb a dühroham is otthon. Megtanulta, hogyan lehet kérni, szólni, jelezni – és nem rögtön kiabálni vagy földhöz vágni valamit. A logopédia foglalkozás nekünk is rengeteget adott.
5 éves kisfiú édesanyja
Eleinte csak azért mentünk logopédiára, mert a szókincse nagyon le volt maradva. De hamar kiderült, hogy a háttérben ott a rengeteg elfojtott feszültség is. Virág nemcsak a beszédet bontotta ki, hanem a lelkét is. Most már nem tör ki minden apróságon, hanem meg tudja mondani: szomorú vagyok, félek, fáradt vagyok. Ez nekünk otthon maga a megváltás.
7 éves kislány édesaanyja
A kislányom nagyon zárkózott volt, és nehezen beszélt az érzéseiről – sokszor csak viselkedésben jött ki, ha valami bántotta. A logopédiai foglalkozásokon Virág nemcsak a szavakkal, hanem a lelkével is foglalkozott. Játszva tanulta meg kifejezni, mit érez, és ez otthon is nagy változást hozott: most már szól, ha valami rosszulesik, és egyre többször mesél arról, hogyan telt a napja.”
4 éves kislány édesapja
Ez a mondat sokszor a szülő tehetetlenségéből vagy sietségéből fakad – nem rossz szándékból, csak abból, hogy szeretné gyorsan megoldani a helyzetet.
Miért nem működik?
A gyermek azt tanulja meg, hogy az érzései nem validak, feleslegesek vagy túl sok a szüleinek.
Nem tanulja meg megérteni és kifejezni az érzelmeit – inkább elfojtja, vagy még hangosabban próbálja jelezni.
A bizalom és a kapcsolódás sérül: Nem értenek meg engem.
Ez sokszor tudattalan nevelési elv, ami a viselkedésre fókuszál – de nem veszi figyelembe az érzelem mögötti szükségletet. Miért nem működik? A gyermek nem érti, mit csinált rosszul – csak azt érzi, hogy elutasították. Nem fejlődik az önszabályozás, mert nem kapott mintát vagy támogatást hozzá. A kapcsolat inkább kontrollon, mint együttműködésen alapul.
Ez sokszor abból a vágyból ered, hogy a szülő szeretné elkerülni a veszekedést, és „időt” adna a gyereknek a megnyugváshoz. Miért nem működik? A gyermek épp akkor marad egyedül, amikor a legnagyobb szüksége lenne kapcsolódásra. Nem azt tanulja meg, hogyan nyugtassa meg magát, hanem hogy a düh „büntetést” von maga után. A kapcsolat sérül, és a gyermek egyedül marad az érzelmi feszültséggel.
Az érzelmek akkor szabályozhatók, ha előbb érthetővé válnak. Megmutatom, hogyan segítheted gyermekedet abban, hogy felismerje, elnevezze és elfogadja, amit érez – így nem a viselkedése lesz „problémás”, hanem az érzelem lesz érthető. A düh, szomorúság vagy csalódás mögötti valódi ok feltárása az első lépés a megoldás felé.
Nem a viselkedést kell leállítani – hanem az érzés mögött kapcsolódni. Megtanulod, hogyan válthatsz kiabálás és büntetés helyett olyan válaszokra, amelyek segítik a gyermeked önszabályozását – és közben erősítik a biztonságos, érzelmileg támogató kapcsolatot kettőtök között.
A játék nem jutalom – hanem maga a fejlesztés eszköze. Olyan játékok és mozgásos ötletek kerülnek a kezedbe, amelyek segítik a gyermeket abban, hogy megnyugodjon, kifejezze magát, és fokozatosan képes legyen együttműködni nehéz helyzetekben is.
A videókban icipici elmélettel, komplex módszertannal, rengeteg gyakorlattal, játékkal találkozhatsz. Olyan ötleteket kapsz, amelyeket már aznap kipróbálhatsz – külön előkészületek, drága eszközök vagy extra idő nélkül is.
A kurzust saját tempódban végezheted, és örökös hozzáférést kapsz az anyagokhoz. Akkor tanulsz, amikor neked jó – akár este, egy nehéz nap után, akár hónapokkal később, amikor újra előkerülnek az érzelmek.
A kurzus 10 modulból áll, hétről hétre haladunk, apró lépésekben, hogy biztosan végigcsináljátok! Nem zúdítom rád az információt egyszerre – minden hét egy új téma, egy új felismerés, és egy új, kipróbálható eszköz a gyakorlatba ültetéshez.
Neked szól, ha gyakran érzed úgy, hogy nem tudod, hogyan reagálj gyermeked erős érzelmeire. Például dühkitörés, sírás vagy teljes bezárkózás esetén tanácstalan vagy – és szeretnéd jobban érteni, mi zajlik benne.
Ha 3–8 éves gyermeked van, és szeretnél olyan eszközöket kapni, amelyek segítenek neki megtanulni kezelni az érzéseit – életkornak megfelelő, játékos módon.
Ha eleged van a folyamatos feszültségből, veszekedésekből, hatalmi harcokból, és szeretnél végre kevesebb kiabálással, több kapcsolódással élni a hétköznapokat.
Ha fontos számodra, hogy a gyermeked ne csak jól viselkedjen, hanem jól is érezze magát a bőrében – és ebben te is tudatosan szeretnéd támogatni.
Ez a kurzus nem való mindenkinek – és ez így van rendjén. Nem fogok ítélkezni, csak segítek tisztán látni. Ez a program nem neked való, ha úgy érzed, jelenleg nincs időd vagy energiád arra, hogy foglalkozz ezzel a témával.
Ha kizárólag „megmondó” módszert vársz, amit csak követni kell, minden helyzetben. Itt nem parancslistákat kapsz, hanem érthető elveket és példákat, amikből te is kialakíthatod, ami a ti családotokban működik.
Ha azt reméled, hogy a gyermeked változik, de te nem vagy nyitott a saját szokásaidra is ránézni. Az érzelemszabályozás tanítása szülőként gyakran önreflexióval kezdődik – de ez nem baj, hanem lehetőség.
Ha azt szeretnéd, hogy a gyermeked „csak viselkedjen már jól”, de nem érdekel, mi zajlik benne. Ez a kurzus nem gyorsfegyver a hiszti ellen – hanem valódi, hosszú távú fejlődést támogató út.
Ez a kurzus egyedülálló abban, hogy minden résztvevő egyszerre kezdi el, így együtt haladhatunk a tananyaggal. A közös indulás lehetőséget ad arra, hogy:
Amint megvásárolod a kurzust, azonnal megerősítést kapsz a regisztrációdról, és hozzáférést kapsz a kurzus előkészítő oldalához. Itt találod:
Az indulásig nem kell mást tenned, mint várni az első modul megnyitását, és felkészülni arra, hogy együtt kezdjük el ezt az izgalmas utat!
Tudom, hogy a digiális világ térhódítása ma hatalmas kihívás. És tudom, hogy szülőként a legjobbat akarod a gyermekednek. Ezért hoztam létre ezt a kurzust, hogy kézzelfogható megoldásokat adjak a kezedbe!
Az Érzelemszabályozás lépésről lépésre kurzus tartalma:
10 részletes modul, lépésről lépésre felépítve.
Hetente 1x élő megvalósító workshop – ahol konkrét esetekről is kérdezhetsz.
Zárt közösség, ahol folyamatos támogatást kapsz.
A teljes kurzus ára: 39.900 Ft
~ 100 000 Ft értékű anyag vár rád!
~ 100 000 Ft értékű anyag vár rád!