Régebben sokszor kérdezték meg tőlem, hogy bírom a hat pici gyerekkel – nem egészen másfél év korkülönbség volt az átlag közöttük, így valóban egyszerre voltak kicsik. Lucám hat éves volt, mikor Soma megszületett, szóval nekem létszükséglet volt, hogy napirendünk legyen.

Állítom, hogy a napirend mentett meg attól, hogy néha össze ne roppanjak. Nálunk fix időben volt az ébresztő, fix időben a reggeli, a napi teendők pedig rendben következtek egymás után, így számomra is kiszámítható volt, mikor lesz egy kis szabadidőm. És persze fordítva is igaz volt, a gyerekek is tudták, mikor számíthatnak arra, hogy együtt vagyunk, és tudták, mi után mi következik.

A napirendet hétvégén is tartottuk, persze ilyenkor lazult némileg, de a főbb pontokra mindig figyeltem.

Valahogy nem is volt ebből vita sosem, ha valamit nem akartak megtenni, elég volt annyit mondani, hogy nézd meg a napirendet, most fogat kell mosni, ez következik – magam sem értettem néha, miért volt ez számukra egyértelmű, de az volt.

HÁNY ÉVES KORTÓL HASZNÁLJUK A KÁRTYÁKAT?

9

A kártyákat 2-3 éves kortól érdemes használni. Ekkor már elég fejlett a szimbólumképzés, és a gyermekek egy fogkefe képéről képesek asszociálni a fogmosásra, mint tevékenységre. 

9

A kártyák egészen a kisiskolás kor végéig jó szolgálatot tesznek. Természetesen figyeljünk arra, hogy a korral együtt a kártyák is komolyodjanak. Például a gyerkőc maga írja le az egyes tevékenységeket!

HOGYAN HASZNÁLD A KÁRTYÁKAT?

A kártyákat 3 felé osztottam: reggel-napközben-este.

Mindhárom napszakot más-más minta jelöl.

Eleinte azt javaslom, egy-egy napszak kártyáit kezdd el használni.

Mindhárom mintából hagytam üres keretet is, ezekbe berajzolhatod, beírhatod, a csak rátok jellemző napirendi pontokat is, mint például zeneiskola,  úszás, stb.

A kártyák használatára sokféle módszer létezik, egyszerűen ki lehet tenni őket egymás után, például csipesszel madzaghoz erősítve.

Kartonlapra, de akár a szekrény oldalára is ragaszthatod, bluetack-kel vagy öntapadós tépőzárral. 

Ha van elég hely a hűtőszekrény ajtaján, öntapadós mágnescsíkkal ott is lehet a helye. 

A lényeg, hogy jól látható, hozzáférhető helyre tedd, és használjátok minél gyakrabban!

Készíthetünk kettéosztott táblát hozzá , egyik felén a “meg kell csinálnom”, másik felén az “elkészültem vele” felirattal.

Vagy mátrix-ot is szerkeszthetünk, függőlegesen a napirendkártyák egymás után, vízszintesen a napok következnek, és lehet pipálni az elvégzett feladatokat!

MIRE JÓK A NAPIREND – KÁRTYÁK?

A napirend kártyák segítenek keretet adni a napnak. Sokkal könnyebben kialakulnak azok a rutinok, amelyek megmentenek bennünket a kapkodástól, ezáltal pedig sok-sok feszültség és veszekedés forrásától.

A gyerekek időbeli tájékozódásának első lépése, hogy biztos alapokon álló napirendet alakítsunk ki számukra. 

Szeretnéd megkapni a letölthető játékot?

 A játékot már kiküldtem korábban hírlevélben.

Mit tehetsz, ha mégis meg szeretnéd kapni?

Semmi gond! A Skillo Klub felületén minden korábbi hírlevélből letölthető anyagot megtalálsz, sőt, még ennél is többet!

A Skillo Klubban több, mint 1000 letölthető játék vár rád a csatlakozással!

Tetszett az írás?

Iratkozz fel a Skillo levelekre, hogy sok más hasonló értékes írást, játékot, sablont kaphass a levelesládádba!

Majd ne felejts el korosztályt jelölni, hogy valóban csak a számodra értékes témákról kapj olvasnivalókat!