9

“Kislányod elmúlt 2 éves, és még nem beszél, csak élénken próbálja tudtodra adni, ha szeretne valamit?”

9

“Ha szeretne valamit, csak ujjal mutat a polc tetején lévő játékra vagy asztalon álló pohárra?”

9

“Kisfiad elmúlt 2,5 éves, és még nem beszél, de folyamatosan ‘mümmög’?”

9

“Rengeteget beszél, de tulajdonképpen senki nem érti, mit szeretne mondani! Halandzsa nyelven kommunikál, és mérges, hogy nem érted meg őt!”

Elkészítettem egy online elérhető tanfolyamot, ami abban segít neked, hogy

kommunikációt támogató játékokkal,

hétköznapi tevékenységek apró átalakításával

 hatékonyan segítsd gyermeked beszédének fejlődését!

Végre szavakba öntheti mindazt, amit eddig nem tudott neked elmondani!

A beszéd fejlesztésén túl foglalkozunk a

mozgás,

emlékezet,

téri tájékozódás,

szem-kéz koordináció,

testtudat, testfogalom, testséma

fejlesztésével is, hiszen ezen területek a nyelvi fejlődés szempontjából kiemelt jelentőséggel bírnak.

Mindezt teljesen játékos módszerekkel tesszük, így a gyermeked számára egy jó móka lesz az egész!

Már csak ennyi ideig elérhető a tanfolyam:

Nap

:

Óra

:

Perc

:

Mp

Hogyan lehetséges ez?

9

A tanfolyam során csupa olyan tevékenység kerül majd elő, melyeket a 2-4 éves gyerekek örömmel végeznek, és így kommunikációjuk, mozgásuk, illetve az ehhez szükséges képességeik fejlődnek.

9

A munkát arról a szintről kezdjük, ahol a gyerekek még jól boldogulnak, sikerélményben van részük, és ez nap mint nap arra ösztönzi őket, hogy folytassák a programot. 

9

A programban apró lépésekre bontjuk a gyermekek beszédének fejlődését, ez a sikerének titka is. Napról napra, lépésről lépésre haladunk a hangoktól a szavakon keresztül a mondatokig, majd a rövid történetekig.

9

A rendszeres közös játék során egymásra hangolódtok a gyermekeddel, és mindkettőtök számára feltöltődést jelentenek majd ezek az alkalmak.

Hogyan működik majd?

 

A program a Skillo virtuális tanulószobájában zajlik majd.

Ha csatlakoztál, akkor azonnal eléred a 10 hét programját – olyan tempóban haladtok, ahogyan neked és gyermekednek kényelmes. 

A leírások mellett videókon mutatom mit, hogyan csináljatok, hogy játékos örömforrás legyen a gyermeked számára a program.

HOGYAN MÉRJÜK A PROGRAM SORÁN ELÉRT EREDMÉNYT?

A program megkezdése előtt egy játékos teszt vár majd, melyet gyermekeddel együtt elvégzel.

Ne aggódj, csupa-csupa játékos helyzet – és itt most nem lesz osztályzat!

A program végén pedig érdekes lesz újra játszani, és örülni, mennyit fejlődött a gyermeked!

A tanfolyami felületen 2 évig éred el a játékokat, melyeket le tudsz tölteni a saját gépedre is – így a későbbiekben is bármikor elő tudjátok venni őket.

Még ennyi ideig érhető el a tanfolyam:

Nap

:

Óra

:

Perc

:

Mp

A fejlesztés egyik titka a rendszeresség, a másik a tudatosság, a harmadik a motiváció.

A rendszerességet neked kell biztosítani, a program tudatos tervezése pedig az én
dolgom. A gyermekedet pedig a tevékenységekben elért sikerélmény motiválja majd – és persze téged is ez segít, hogy nap mint nap legyen negyed órád a programra. Azt fogod látni, tapasztalni, hogy gyermeked szívesen vesz részt a veled való közös játékban, és napról napra könnyebben megértitek egymást. A tanulószobába kikerülő anyagban minden érthetően le lesz írva,  fényképekkel, illetve videóval illusztrálva. Ráadásul bármikor kérdezhetsz, segítek. Azért küldöm az anyagot pénteken, hogy legyen időd felkészülni a következő hétre.
A felkészülés nem nagy munka, de esetleg be kell szerezned egy kartondobozt, vagy petpalack kupakját,vagy más hasonló eszközt,  illetve nyomtatnod kell pár oldalt.

Naponta nem több, mint negyed óra időbefektetést igényel részedről.

Azt azonban nem ígérem, hogy a gyermeked is végez negyed óra alatt, ugyanis a gyerekek alig akarják abbahagyni ezeket a tevékenységeket. (Tapasztalat.)

A tanfolyamot korábban elvégzők ezt írták

“Három éves kisfiammal csináltuk végig a programot. Bencus nagyon későn kezdett beszélni, és bár a védőnénink végig nyugtatott, én azért éreztem, hogy nem jól van ez így. Egyre több volt a hiszti abból fakadóan, hogy nem értettem meg, mit akar “mondani”. Sokat gesztikulált, mutogatott, és alig pár szót használt. A tanfolyam során olyan hihetetlen változást tapasztaltunk, amit el sem tudtam volna képzelni. A játékokat nagyon szerette, és napról napra több szókezdeménye volt, majd a tanfolyam végére érve 2-3 szavas egyszerű mondatokban beszélt. Úgy érzem, nálunk a rendszeres közös játék volt a kulcs, ráadásul ezek olyan játékok voltak, ahol “muszáj” volt kommunikálni, talán ettől lett olyan sikeres. “

Ács Évi

Hollókő

“A nagyobbik fiam már két évesen elszavalta a Cinege cipőjét, így eléggé feltűnt, hogy a kicsi egy szót sem mondott még két évesen. Tudtam, hogy a nagyobbik fiam sem átlagos, de a kicsinél is éreztem, hogy a beszédének fejlesztéséhez muszáj segítséget kérnem. A tanfolyam kiváló választásnak bizonyult, Virág rengeteget segített nekünk. Az első hallásvizsgálat után a védőnő azt mondta, minden rendben a hallással. Ha nem kapunk segítséget Virágtól, akkor belenyugodtam volna, és nem tudom mikor kerülünk komplex hallásvizsgálatra, ahol kiderült, hogy a kisfiamnak hallókészülékre van szüksége. A tanfolyam játékai rengeteget segítettek, a kisfiam imádta őket! Köszönjük!”

Klaszter Orsi

Győr

“Szuper tanfolyam, sok-sok játékkal. Az én kisfiam beszélt folyamatosan, csak senki nem értette, mit mond. A játékok közben lelassultunk, sokkal fókuszáltabb lettem, ő is megnyugodott, és azt vettem észre, hogy egyre inkább igyekezett érthetően kiejteni a szavakat. Nagyjából a hetedik héten következett be az áttörés, amikor a nagymami is észrevette, hogy Jé, értem, amit Ádika mond! A mindennapi játékot nekem rutinná kellett tennem, mert a tanfolyam előtt nem mindig szorítottam időt erre. De már látom, mennyire fontos, így ha esik, ha fúj, a játék nem marad el!”

Németh Zsuzsi

Budapest

“Amikor a kislányom bölcsis lett, jelezték a gondozók, hogy szerintük el kellene vinnem logopédushoz, mert 2 évesen többet kellene beszélnie. Ekkor jött velem szembe a Facebookon a tanfolyam lehetősége, és belevágtunk. Nem bántam meg, mert a kislányomon két hét után érezhető volt a fejlődés. A gondozónők is visszajelezték, hogy haladunk, és remélem, behozzuk a lemaradást! A tanfolyam arra is ráébresztett, hogy nem mindegy, milyen játékokat játszunk a gyerekekkel. Zizi például pont az ilyen játékokban nem volt kitartó, biztos nem véletlenül. Ezért ezeket nem is erőltettem nála, és azt gondoltam, ezzel csak jót tettem. Pedig ez nem igaz. Virág abban is segített, hogy hogyan tudom megkedveltetni vele a kommunikációt igénylő játékokat. Már ezért is megérte!”

Safranek Kriszti

Aszód

Mit kap gyermeked a program során?

Z

A program elején felmérjük gyermeked beszédét, illetve a beszédhez szükséges más képességeit. Teljesen játékos módszerekkel fogjuk tenni, nem fogunk tesztet írni!

Z

A program során érintünk sok-sok hétköznapi tevékenységet is, melyekben ügyesedni fog a gyermeked, ezáltal a mindennapokban kevesebb lesz a konfliktus.

Z

A 10 hetes program során mindvégig kérdezhetsz tőlem, én 24 órán belül válaszolok a programmal, illetve gyermeked haladásával, fejlődésével kapcsolatos kérdéseidre!

 
Z

Minden heti anyagot részletesen bemutatok videókon, így pontosan fogod tudni, mikor milyen területet fejlesztünk, illetve miért kiemelten fontos a beszéd szempontjából az adott képesség!

Z

Ezt követően hétről hétre elérhető lesz egy 5 napos fejlesztőprogram minden hétköznapra.

 
Z

Külön kitérünk majd azokra a területekre, melyek szorosan összefüggenek a beszéd fejlődésével, ilyen például a finommozgás vagy a testtudat, testséma.

 

Az online tanfolyam előnyei

9

Egy online tanfolyam sosem marad el – nincs értekezlet, nem lesz beteg a foglalkozás-vezető, és ha elutazik, a tanfolyam akkor elérhető. 

9

Nem kell hozzá kimozdulni a lakásból. Ha leesik a hó, akkor sem kell arra várnod, hogy a hókotró beérjen az utcátokba, vagy felsózzák a főutat. Elég, ha csatlakozol a wifire…

9

Ha a gyermeked beteg lesz, semmi gond…van olyan betegség is, amikor simán energikus marad a gyermeked, közösségbe azonban nem viheted…de ezeket a játékokat akkor is elő tudod venni!

9

Abszolút rugalmasan tervezheted a játékokat! Ha egyik nap nem fér bele, mert túl sok programotok volt, semmi gond! Jöhet egy olyan nap is, amikor délelőtt és délután is jól jönne egy játék! Elérsz mindent azonnal, hozzáférsz 2 évig a tanfolyamhoz, így teljesen a te kezedben az ütemezés!

Hogyan zajlik a program?

l

Jelentkezés után egy levél érkezik a jelentkezéskor megadott emailcímre. Ezért fontos, hogy helyesen írd a címet! Kérlek, ellenőrizd, mielőtt elküldöd!

l

A tanfolyam kifizetése után a számla és egy újabb levél érkezik, melyben részletesen leírom, hogyan férsz hozzá a tanfolyam anyagaihoz!

l

A tanfolyamra bejelentkezve megismerkedhetsz a tanfolyami felülettel.

A tanfolyam összes heti játékához azonnal hozzáférsz majd.

l

Május végére megérkezik az egyedi tervezésű mappa, melyben a gyermeked a játékos feladatokat tárolni fogja.

l

A 10 hetes programot akkor kezded el, amikor nektek kényelmes.

Ha úgy látod, már holnap nekiláthattok, de ha jobbnak tartod, akkor csak később kezditek el!

A tanfolyam során bármikor kérdezhetsz – ez teljesen természetes.

A játékokhoz 2 évig hozzáférsz, le tudod menteni a gépedre, tehát a későbbiekben (pl. kistestvér) is tudod használni ezeket!

Mennyibe kerül?

Számomra fontos volt, hogy ez a program azoknak is alternatívát nyújtson, akik akár anyagi okokból, akár időbeosztásuk miatt nem vehetik igénybe külön fejlesztőpedagógus segítségét.

A foglalkozások vagy éppen a különböző szakkörök díjának töredékéért tudsz jelentkezni a programra!

Budapesten egy logopédiai foglakozás ára átlagosan 5000 Ft.

A programban  50 “fejlesztőórát” kapsz 3 budapesti fejlesztőóra áráért. 

A program teljes ára 14 900 Ft.

Még ennyi ideig érhető el a tanfolyam:

Nap

:

Óra

:

Perc

:

Mp

Hogyan csatlakozhatsz?

Töltsd ki az oldal alján található űrlapot! Kérlek, figyelj arra, hogy az emailcímedet jól írd be! Ha van kuponkódod, feltétlenül írd be! Ha nincs, akkor hagyd üresen ezt a mezőt!

Kattints a “Jelentkezem!”gombra! Ha bankkártyás fizetést választottál, az oldal átirányít az OTP SIMPLE PAY hivatalos oldalára. A kártyaadataid itt teljes biztonságban vannak, illetéktelenek nem férnek hozzá!

Ellenőrizd a postafiókodat, megérkezett-e a visszaigazoló levél! Ha nem találod, ellenőrizd a spam és promóciók mappákat is! Ha nem kaptad meg a visszaigazolást, írj a gyereketeto@gmail.com címre, és segítek!

Jelentkezés

TEENDŐID:

1. LÉPÉS: Válassz fizetési módot!

Lehetőséged van PayPal-lal fizetni, vagy banki átutalással, vagy Bankkártyával, a Simple Pay biztonságos banki felületén keresztül.

Ha van kupon kódod, akkor váltsd be legelőször azt! 🙂 

2. LÉPÉS: Kapcsolattartáshoz szükséges személyes adatok

Töltsd ki a szükséges mezőket, hogy megfelelően tudjuk tartani veled a kapcsolatot!

3. LÉPÉS: Számlázási adatok

Add meg, hogy milyen adatokkal állíthatjuk ki a számlád!

Fizethetsz biztonságosan és kényelmesen is az OTP Simple vagy a PayPal rendszerein keresztül!

 

 

1. LÉPÉS: Válassz fizetési módot!

Ha van kupon kódod, legelőször azt váltsd be!

Beszélgessünk! Játékos beszédindítás otthon

14 900 Ft
Legalább egy terméket rendelnie kell!
Érvénytelen kupon kód.
Szállítási és fizetési mód
Adja meg a szállítási módot!
Bruttó végösszeg:
0 Ft

2. LÉPÉS: Kapcsolattartáshoz szükséges személyes adatok

Kérlek, ezt a mezőt is töltsd ki!
Kérlek, ezt a mezőt is töltsd ki!
Kérlek, ezt a mezőt is töltsd ki!
Kérlek, ezt a mezőt is töltsd ki!
Kérjük, ezt a mezőt is legyen szíves kitölteni!
Kérjük, ezt a mezőt is legyen szíves kitölteni!

3. LÉPÉS: Számlázási adatok

Kérlek, ezt a mezőt is töltsd ki!
Kérlek, ezt a mezőt is töltsd ki!
Kérlek, ezt a mezőt is töltsd ki!
Kérlek, ezt a mezőt is töltsd ki!
Kérlek, ezt a mezőt is töltsd ki!

A gombra kattintással elfogadod az Adatkezelési tájlkoztatónkat!

Sárosdi Virág
+36 30 68 24 159
sarosdi.virag@gyereketeto.hu
Veresegyház, Sportföld utca, 23/i

A honlap cookie-kat használ. Részletek

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close