fbpx

Akció!

Ovis & Sulis kurzusok

Csomagkedvezmény tanfolyamainkra!

Ellátogatott a Skillohoz a tavasztündér, és most szuper árakat varázsolt nektek az ovisoknak és sulisoknak szóló tanfolyamokra! Szerencséd van, a tavasz beköszöntével minden kurzusunk elérhető még külön-külön, vagy akár egyben, kedvezményes csomagként is!

Ha úgy érzed programjaink szimpatikusak a számodra és segíthetnek gyermekednek, ne habozz! Ha már csak kettő kurzusunk érdekel akkor a csomagajánlatunk igazán megéri neked!

Újdonság!

Minden hétre egy betű

Útmutató kíváncsi gyerekek szüleinek

A gyerekek nem egyformán fejlődnek: vannak, akik már jóval iskolakezdés előtt intenzív érdeklődést mutatnak a betűk, és az írott világ iránt. Kérdéseket tesznek fel, amelyekre választ várnak. Sok szülő elrettenhet ezektől a kérdésektől, mert félnek, hogy rosszul adják át a kicsiknek a betű- és számtanulás rejtelmeit még az iskola előtt. De neked nem kell félned, segítünk, hogy gyermeked érdeklődésének ilyesmi ne szabjon határt!

Gyere és alapozzuk meg közösen játékkal és mókával gyermeked betűtanulását anélkül, hogy helytelen beidegződések kialakulásától kellene tartanod!

Együtt játszunk,

együtt fejlődünk!®

Ki mondja, hogy a tanulás nem lehet játék?

Mi izgalmas ötletekkel, hasznos tippekkel és értékes anyagokkal tesszük ezt lehetővé számodra és egész családod számára!

Nézz körül, ismerkedj meg velünk, garantáltan tudunk neked alapanyagot adni a minőségi időtöltéshez gyermekeddel!

Ismerkedj meg anyagainkkal!

Skillo Klub

Havonta bővülő tudás- és kincsestár édesanyáknak és szakembereknek egyaránt! Számos tanfolyam, workshop és letölthető kreatív játék egy helyen!

Webshop

Örülnél olyan játéknak, ami egyszerre fejleszti a gyerkőcöt és kreatív szórakozást nyújt? Esetleg a mindennapokhoz jönne jól némi segítség? Itt megtalálod!

Tanfolyamok

Fejlesztő tanfolyamok gyermekek számára, otthonotok kényelmében, online! Gyermeked számára a legjobb választás te vagy, mi segítünk, hogy segíthess!

Skillo levelek

Te is örülnél, ha segítséget kapnál ahhoz, hogy több minőségi időt tölts gyerkőcöddel, mindezt úgy, hogy szinte semmi extra erőfeszítést nem kell tenned? Nem kell tovább keresned!

Mi minden héten újabb és újabb ötleteket, játékokat küldünk neked, amikkel vidámságot csempészhetsz a mindennapokba! Meglátod, egyszer csak arra leszel figyelmes, hogy kevesebb a civakodás és több a békés, meghitt együttlét a családban!

Majd ne felejts el korosztályt jelölni, hogy valóban csak a számodra értékes témákról kapj olvasnivalókat!

Legfrissebb cikkeink a blogon

Elfáradtál? – Így pihend ki magad!

Lassan, de biztosan idén is eljön a tavasz és vele együtt a hírhedt és rettegett Tavaszi (Nagytakarítás) Fáradtság! Legszívesebben ki sem bújnánk ilyenkor az ágyból, de mintha az alvás se a régi lenne, valahogy nem segít. Hiába kuckózunk a kanapén a Netflix előtt, az...

Miért fontos a gyerekeknek a napirend?

Vajon tudod-e, mi volt az egyik első és legfontosabb érzékelése a méhedben megfogant gyermekednek? Nem nehéz a válasz: a szíved dobogása! Ez az ős-ritmus, ami 40 héten keresztül adta az alapzajt, születése után is az egyik leghatékonyabb eszköz ahhoz, hogy...

A szenzoros játékok új arca

Gyermekeink új dolgokra adott reakciói időnként nagy meglepetést tudnak nekünk, szülőknek okozni. Amikor például először visszük el a kicsit egy homokos strandra, vagy egy hatalmas, füves rétre, azt várnánk, hogy kitörő örömmel fog rajta futkorászni, játszani, azonban...

Miért dobálják a gyerekek az ennivalót?

Mostanában több étel landol a földön vagy a falon, mint a gyermeked pocakjában? A Skillo Klubban több édesanya is feltette a kérdést már  erről a problémáról, ami bár ijesztőnek tűnhet, szerencsére áthidalható néhány szülői fogással. Ezek következetes alkalmazásával...

Hogyan rendszerezem a Skillos játékokat?

 Sokan kérdeztétek már, hogyan tudjátok praktikusan rendszerezni a Skillo-ról letöltött és kinyomtatott, laminált, elkészített játékokat. Arra gondoltam, megmutatom nektek a saját rendszerem, ez adhat némi támpontot nektek is a praktikus tároláshoz. Fontos azonban...
Sünis játékcsomag előnézete

Sünis játékcsomag

 Az őszi változékony időszakban bizony sokszor előfordul, hogy a lakásba kényszerülünk maradni. A gyerekekben azonban a játék iránti vágy ilyenkor sem csillapodik. Készítettem egy letölthető Sünis játékcsomagot, amivel korán sötétedős estéken, valamint borongós...

Őszi érzelemkártyák – 3+1 játékötlet

 Az őszi érzelmek segítségével a gyerekek könnyebben megtanulják azonosítani és kifejezni az érzelmeiket. Valljuk be, néha még mi, felnőttek is hadilábon állunk ezzel, így a legjobb, ha családi játékként tekintünk ezekre a kártyákra.Miért fontos, hogy beszélgessünk az...

Montessori inspirálta Almás játékcsomag

 A játékcsomagot nem grafikákkal, hanem képekkel készítettem el. Mária Montessori fontosnak tartotta, hogy a kisgyermekek pont ugyanolyan képekkel találkozzanak a játékokban és könyvekben, mint amilyenek a valóságban is. Grafikusan ábrázolva az alma nem pontosan...

Így taníthatod meg gyermekedet bocsánatot kérni!

 Amíg a gyermekünk megtanul valóban bocsánatot kérni, az egy hosszabb folyamat. A kisebbek egyszerűen még nem állnak a gondolkodás olyan fokán, hogy képesek lennének átélni a másik gyermek helyzetét. Erre nekünk kell felhívnunk a figyelmét, rámutatnunk ennek jeleire....

Rímdominó – olvasási képességeket fejlesztő játék

 Sajnos egyre több gyermeknek okoz gondot első osztályban az olvasás elsajátítása, olvasási problémával küzdenek. Ha részletesebb vizsgálatra kerül a sor, amely során igyekszünk kideríteni, mi is állhat ennek hátterében, a legtöbbször rákerül a szakvéleményre: gyenge...

Ismerd meg az együttműködő partnerünket,  a CURIOCITY Játék- és Ajándék Webáruházat!

Ha a fejlesztőfoglalkozásaimhoz boltban vásárolt eszközöket keresek, az első dolgom, hogy a Curiocity honlapján nézzek körül. Itt csupa olyan játékötlettel találkozol te is, melyek nem csupán megunhatatlan játékélményt kínálnak, de egytől-egyig kiváló képességfejlesztők is, legyen szó kreativitásról, ügyességről vagy logikus gondolkodásról.

Ha azt szeretnéd, hogy gyermeked a lehető leghasznosabb módon töltse játék- és szabadidejét, keresd fel őket a www.curiocity.hu linken és nézz körül náluk vagy látogass el budapesti bemutatótermükbe: Budapest 1111, Budafoki út 31.

A blogomon pedig igyekszem bemutatni ezeket a játékokat és az alkalmazási lehetőségeit is!

A Skillo születése

Szia! Sárosdi Virág vagyok, de ezt talán már tudod.

De azt, hogy oviban és általánosban mindenki Kaktusznak hívott, azt lehet, hogy nem! Mondani se kell, utáltam… Aztán amikor anya lettem, Anyunyának hívtak a gyerekeim, ezt viszont szerettem!

Amikor iskolás voltam, 10 gyereket szerettem volna, és élénken emlékszem, hogy férjet nem akartam hozzájuk… De akkor még nem tudtam, hogy a férjem is létezik!

A gimiben színésznő szerettem volna lenni! Nyertem szavalóversenyt, a Pinceszínházba is felvettek ,de aztán eszembe jutott a 10 gyerek – a kettő pedig valahogy nem passzolt, így tovább gondolkodtam, mihez is szeretnék kezdeni…

Éltem Bostonban, ott eljutottam egy olyan bentlakásos iskolába, ahol nem beszélő auti gyermekekkel foglalkoztak. Nagyjából 5 perc alatt eldöntöttem: gyógypedagógus leszek!

Most pedig itt vagyok 6 gyerekkel (végül ennyit kaptunk), egy férjjel (úgy döntöttem egy azért lehet) és a Skillo.hu oldallal – és mind a háromért hálás vagyok!

És hálás vagyok érted is, aki most ezeket a sorokat olvasod, hiszen ez azt jelenti, hogy örömmel játszol gyermekeddel és keresed a lehetőségeket, melyekkel még többet és jobbat adhatsz neki az életben!

Kövess minket itt is!

Rólunk mondták

Virág munkáját évek óta figyelemmel kísérem. Nyugalmat sugárzó, magával ragadó személyisége élvezetessé teszi az ismeretszerzést minden követője számára. Alapossága és igényessége garancia arra, hogy az általa kínált programok egytől-egyig tartalmas és hasznos tudásanyagok. Őszinte szívvel ajánlom honlapját minden édesanyának és kisgyermekekkel foglalkozó szakembernek.

Budaházi Brigitta

Virág egy igazán hiteles, szakmailag kompetens, csupa szív egyéniség. Csak ajánlani tudom.

Facskó Gabriella

Egyszerűen lenyűgöz az ötletek tárháza! MINDENNAP találok benne valami különlegességet, vagy éppen nagyon egyszerűt, ami itt van a szemünk előtt! Gratulálok és sok erőt kívánok a jövőben is. Maradok követő! 🙂 

Molnárné Záhonyi Margó

Mindenkinek csak ajánlani tudom ! Virág játékai rengeteget segítenek nekem a mindennapokban! Szakmailag és emberileg is felnézek rá ! Köszönöm a rengeteg munkát es időt amit erre fordítasz!

Mészáros Brigitta

Ahol már láthattál

HTML Snippets Powered By : XYZScripts.com