fbpx
Kérdésed van? Írj nekünk!   hello@skillo.hu    +36 30 200 1000

Az iskola felkészítő listákkal kapcsolatban sosincs igazság. Mindig van, ami felesleges benne, és tuti kimarad valami, ami pedig fontos.

Most mégis egy listát írtam arról, mi mindent kellene megtanítanod az első osztályba készülő gyerkőcödnek az iskolára való felkészítés részeként. Kivételesen nem a jobb és balról, vagy a számokról, betűkről szól a lista, hanem egészen más szempontok alapján állítottam össze.

Az önállóság, a saját dolgainak rendben tartása éppen olyan fontos lehet, mint a kiemelkedő értelmi képességek.

Iskolára való felkészítés az óvodában?

Persze felmerülhet benned a kérdés, hogy „az óvodában nem tanítanak meg neki mindent, ami az iskolához kell?” Jó esetben, sok mindent megtanítanak. Viszont van néhány olyan alapvető „képesség”, amire talán még a legjobb óvodákban sem gondolnak, mégis nagyon fontosak.

A legokosabb gyerek sem fogja magát komfortosan érezni az iskolában, ha éhes maradt, mert nem tudta kinyitni az uzsonnás dobozát – esetleg szociálisan sem elég érett arra sem, hogy megfelelő módon segítséget kérjen ehhez.

Ha nem tudja kihegyezni a ceruzáját, megfelelő eszköz nélkül az órai munkája során is lemarad.

Nem is gondolnánk, milyen apró dolgok vezethetnek oda, hogy a gyerkőc nem szeret iskolába járni!

Ha pedig nem örömmel indul el reggel, ritkán lesznek sikeresek az első évei. Pedig tudjuk, hogy az első iskolai évek nagyon meghatározóak a további tanulmányok szempontjából is.

Itt van hát egy lista, 7 olyan dologgal, melyek hiányát nap mint nap tapasztaltam az iskolában töltött évek alatt.

Iskolára való felkészítés – ezeket tanítsd meg!

9

1. Kinyitni az uzsonnás dobozt, elcsomagolni a maradék tízórait!

Nem is gondolnád mekkora problémát okoz néhány gyerkőcnek kinyitni a saját uzsonnás dobozát. Ha ez nem sikerül neki, továbbá nem mer segítséget kérni, akkor gyermeked éhes maradhat. Érdemes már otthon megmutatni neki, begyakorolni ezeket az egyszerű mozdulatokat, hogy az iskolában már könnyen menjen. De például a tízórai elcsomagolása is hasonló probléma szokott lenni.

9

2. Felismerni a saját dolgait!

Ha a gyermeked nem ismeri fel a saját tolltartóját, tornazsákját vagy pulóverét, akkor egy olyan osztályban, ahol 20-an, 30-an vannak, nagyon nehéz dolga lesz. Érdemes már otthon bemutatni a saját eszközeit neki és megbeszélni, hogy mi alapján azonosíthatja be azokat.

9

3. Rendben tartani a tolltartóját!

Ismét egy olyan probléma, ami rengeteg gyerkőcnél jelen van. Még az otthoni felkészítés részeként mutasd meg neki, hogy miután használta az eszközeit, hogyan tudja azokat szépen rendben tartani.

9

4. Ceruzát hegyezni!

Ha a gyerkőcöd nem tudja, hogyan kell használni a ceruzahegyezőt, az órán nagyon könnyen lemaradhat. Mutasd meg neki otthon a ceruzahegyezőt és gyakoroljátok be annak használatát, hogy éles helyzetben már könnyen menjen.

9

5. Papírzsebkendőt használni!

Náthás, vírusos időszakban a papírzsebkendő használata nagyon fontos. Sok gyermek első osztályban még mindig segítségre szorul, ha folyik az orra. 

9

6. Önállóan öltözni!

A gyermekek nagy részénél a pulóver-, nadrágfelvétel már könnyen szokott menni, de a zoknival, gombokkal, csattokkal, cipzárakkal sokuknak meggyűlik a baja. Érdemes otthon önállóan öltözködni hagyni, miután megmutattuk ezeknek a ruhadaraboknak a helyes felvételét.

9

7. Kupakot felhelyezni!

Ez alatt értem a kulacs vagy akár ragasztós tubus kupakját. Sok gyermeknél még ez is kihívást jelent az első osztályban. Ez a folyamat otthon könnyen és gyorsan begyakorolható

Ezeket bizony meg lehet tanulni!

Ez a lista csak néhány igazán fontos elemet tartalmaz, de az iskolában töltött éveim alatt még számtalan hasonló hiányosságot tapasztaltam.

Hogyan tudok neked és nagycsoportos gyermekednek segíteni?

Két tanfolyamot is készítettem gyermeked számára, hogy a szeptemberi iskolakezdés magabiztosan menjen neki!

Játsszunk iskolásat!

Ebben a fél éves tanfolyamban 120 komplex iskola-előkészítő foglalkozást találsz, melyet közvetlenül a gyermekednek tartok! Ezek a videók mind a gyermeked iskolaérettségét alapozzák meg!
KATTINTS IDE a részletekért!

Iskolás leszek!

Ebben az egy éves tanfolyamban 120 komplex iskola-előkészítő foglalkozás mellett nem csak a gyermekednek, hanem számodra is készítettem videókat! A programban letölthető játékokat is találsz! KATTINTS IDE a részletekért!

Skillo levelek

A gombra kattintással elfogadom az Adatkezelési Szabályzatot, és hozzájárulok, hogy ingyenes letölthető anyagokat és értékes írásokat tartalmazó hírleveleket kapjak az általam megadott címre.

HTML Snippets Powered By : XYZScripts.com